:

Szerző: Koi Tamás

2012. február 6. 13:16

Nem lehet mindenáron konszolidálni a mobilszolgáltatókat

Letett egyesülési szándékáról a Vodafone görög leányvállalata, valamint a Wind Hellas, miután szinte biztossá vált, hogy a versenyügyi hatóságok nem fogják engedni a kétszereplős piachoz vezető konszolidációt.

Noha a mobilszolgáltatók körében - elsősorban Európában - manapság újra és újra előtérbe kerülnek a konszolidációs törekvések, nyilvánvaló, hogy a multinacionális nagyvállalatok különböző, az Európai Unió tagállamain belül működő leányvállalatait nem lehet minden helyzetben és mindenáron vegyesvállalatokba szervezni a konkurenciával. Ez a folyamat bukott most el Görögországban, ahol a Vodafone a helyi leányát házasította volna a Wind Hellasszal, így létrejöhetett volna az ország legnagyobb mobilszolgáltatója - egy kétszereplős mezőnyben.

A súlyos gazdasági helyzetben lévő mediterrán ország második és harmadik legnagyobb szolgáltatója azután tett le egyesülési szándékáról, hogy gyakorlatilag biztossá vált, az uniós versenyügyi hatóságok (akiknek egyenként jóvá kell hagyniuk egy ilyen fúziót) szinte biztos, hogy elkaszálják a tervet, mely kétszereplős mobilpiacot eredményezett volna Görögországban. Szakértők szerint eddig elsősorban olyan piacokon volt jellemző a konszolidáció, ahol sokkal több szereplő versenyzett az ügyfelekért, háromszereplős mezőnyben egy ilyen folyamat révén egész biztosan sérülne a verseny.

A visszalépés különösen a Vodafone csoport leányvállalatának lehet fájó, az angol cég az elmúlt évben drasztikus költséglefaragásokra kényszerült, és még így is jelentős veszteségbe futott az év végén. A cég a Wind Hellasszal létrehozott vegyesvállalat révén további költségoptimalizálásra számíthatott volna, mivel a két cég így megoszthatta volna hálózati infrastruktúráját, spektrumait, valamint a beszerzést is költséghatékonyabban koordinálhatták volna.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Vodafone tavaly augusztus végén jelentette be, hogy vegyesvállalatot hozna létre a Wind Hellas szolgáltatóval, ezzel a két cég jóval nagyobb eséllyel szállhatott volna harcba a részben a Deutsche Telekom tulajdonában álló Cosmote-tal, a piac vezető szolgáltatójával. Az összeolvadás angol mintára jött volna létre - a szigetországban a France Telecom (Orange) és a Deutsche Telekom (T-Mobile) helyi leányvállalatai alapították meg az Everything Everywhere-t, melynek égisze alatt megosztották egymással hálózati infrastruktúrájukat. Bár a két brand továbbra is megmaradt párhuzamosan, az angol mobilpiac ezzel valójában négyszereplőssé vált.

A konszolidáció keletebbre is bevett gyakorlat: Lengyelországban szintén egyesülhet az Orange és a T-Mobile, Ausztriában pedig az Orange Austria és a Hutchison Whampoa egyesíti erőit, igaz, utóbbi esetben felvásárlás útján.

a címlapról