:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. január 19. 13:29

Virtualizácó terén is zárkózik a nyílt forrás

A tavaly augusztusban kiadott béta után végre megjelent a Red hat virtualizációs köztesrétegének végleges, piacérett új verziója. A Red Hat Enterprise Virtualization 3.0 alapját a Red Hat Enterprise Linux 6.2 adja, a fejlesztések elsősorban a teljesítményt, skálázódást és a menedzsmentet érintik.

Teljesítmény, skálázhatóság

Az operációs rendszerek és a Java alkalmazásszerverek után a virtualizációs piacon is szeretné sikerre vinni a nyílt forrás koncepcióját a Red Hat, amely mára a legnagyobb, kizárólag nyílt szoftverekkel foglalkozó cég, éves bevétele az 1 milliárd dollárt közelíti. Ehhez a vállalat 2008-ban vásárolta meg a KVM, azaz kernelalapú virtualizációs megoldást fejlesztő Qumranetet és 2009-ben dobta piacra saját virtualizációs megoldásának, a Red hat Enterprise Virtualizationnek (RHEV) első kiadását, amely 2010 nyarán kapta meg az első jelentős frissítést a 2.2 verzió képében. Most itt a második nagy upgrade, megjelent a RHEV 3.0.

Az eredetileg 2011-re ígért, végül 2012-re átcsúszott RHEV 3.0 fejlesztési a skálázhatóság és a menedzselhetőség köré csoportosulnak. Az első területen a legfontosabb előrelépés, hogy a RHEL 6.2-n alapuló virtualizációs platform immár 160 processzormagot támogat - a RHEL 6.1-re épülő béta esetében még 128 volt a maximum, a RHEV 2.2 esetében pedig 96 magnál húzta meg a határt a vállalat.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A hypervisor által kezelt memória 2 terabájt legfeljebb, amely az előző verzió duplája. Érdekesség, hogy fizikailag a szoftver ennél jóval nagyobb telepítéseket is kezel, egy instance akár 4096 processzormagig és 64 terabájt memóriáig is nyújtózhat, de gyártói támogatás csak a fenti korlátok betartása esetén van hozzá.A virtualizált vendégek 64 maggal és 512 gigabájt memóriával gazdálkodhatnak.

A RHEL 6.2 használatából adódó újdonság a "transparent huge page" támogatás, amely a 2.6.38-as Linux kernelben jelent meg. A nagy memórialapok támogatása, a jobb memóriakezelés révén a 2.6.38-as vagy újabb kernelre épülő rendszerek jelentős teljesítménynövekedést érhetnek el olyan memóriaintenzív feladatok futtatásakor mint az adatbázis-kezelés vagy a virtualizáció. Általánosságban minél nagyobb a VM-koncentráció, annál többet segítenek a nagy memórialapok.

Már nem csak Windows alól felügyelhető

Fontos változások történtek a RHEV Manager körül is. A hypervisor-menedzsment felületet sikerült teljesen Linux alá portolni, így a korábbi C# nyelven írt konzol helyét egy Java-alapú megoldás vette át, ami beágyazott JBoss EAP 5-ön fut, az adatbázis pedig SQL Server helyett PostgreSQL 8.4. Ezzel a Red Hat felszámolta azt a fura helyzetet, hogy Linux-alapú virtualizációs megoldásának használatához Microsoft Windows legyen szükséges. A Red Hat fejlesztett egy migrációs segédet is, amely a RHEV 2.2 menedzsmentmodulja által használt SQL Serverből az adatokat az új adatbázisba tölti.

Az új linuxos menedzser képes kezelni a korábbi RHEV-implementációkat, ez fordítva azonban nem igaz: a korábbi windowsos Enterprise Virtualization Manager nem tudja menedzselni a RHEV 3-at. Ezzel együtt a javás kliens funkciója is bővült, a korábbi megoldás csak a virtuális PC-k telepítését és menedzsmentjét látta el, minden mást scriptekkel kellett megoldani, az új kliens már GUI-ban képes kezelni a hypervisorokat és a virtuális gépeket. A RHEV 2.2-ben egy konzolról 100 virtualizált szervert lehetett felügyelni, a RHEV 3 ezt megduplázza. Technológiai előzetesként bekerült egy webes menedzsmentfelület is, amelyet akár Windows alól vagy mobil eszközökről is el lehet érni, illetve egy Pythonban készül parancssori interfész felügyeleti feladatokat automatizáló szkriptek futtatásához.

A RHEV 3.0 árazása nem változott az elődhöz képest: továbbra is 499 dollárba kerül egy évre a futtató szerverben levő foglalatonként, ennyiért munkaidőben ad támogatást a Red Hat, a 7x24-es támogatásért foglalatonként 479 dollárt kell fizetni. A szoftver próbaváltozata ingyenes regisztrációt követően letölthető a vállalat weboldaláról.

a címlapról