Tegra 3-ra épülnének az új holdjárók
A Synergy Moon nevű csapat olyan holdjáró robotokkal nevezett a Google Lunar X-Prize versenyére, amkiben az NVIDIA két hónappal ezelőtt elrajtolt mobil rendszerchipje dolgozik. Az önállóan tevékenykedő gépekhez alacsony fogyasztása, kis mérete és ehhez mérten jó számítási teljesítménye miatt választották a Tegra 3-at a kutatók.
A Google Lunar X-Prize nevű nemzetközi versenyére 2010 végéig lehetett regisztrálni, jelenleg 26 csapat dolgozik azon, hogy olyan robotot építsen, ami biztonságosan tud landolni a Hold - vagy ahogy a Google hívja, a Hold 2.0 - felszínén, hogy ott megtegyen 500 métert, majd képeket és adatokat küldjön vissza a Földre. A jelentkezés feltétele az volt, hogy a csapatok működését 90 százalékban privát forrásból finanszírozzák, a résztvevők így indulhatnak a 30 millió dolláros összesített nyereményért.
A verseny kiírása szerint a győztes csapat 20 millió dollárt vihet haza, amennyiben 2012. december 31-ig befejezi a projektet, ezután 15 millió dollárra csökken a főnyeremény. A második helyezett 5 millió dollárt kap, illetve további 5 millió dollárt szór majd szét a Google bónuszdíjak formájában. A verseny 2015 végéig tart,a csapatoknak tehát összesen öt évük van arra, hogy teljesítsék a feladatokat, és elsőként végezzenek a vállalat űrversenyében.
Már a Holdat is verziószámmal jelölik
Hosszasan lehetne mazsolázni a jelentkezők munkái közül, de az Interorbital Systems és az RPC Telecommunications által is támogatott Synergy Moon projektje különösen érdekes, elvégre a mérnökök az NVIDIA két hónappal ezelőtt elrajtolt rendszerchipjét, a Tegra 3-at használják a holdjáró robotok működtetéséhez - a lapka felel majd a gépek mesterséges intelligenciájának futtatásáért.
Google Lunar X Prize - TEAM SYNERGY MOON - Tesla Surveyor Rover
Még több videóÜnnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Synergy Moon két különböző robotot tervez. A gömbölyded formájú Tesla Surveyort két darab nagyfelbontású kamerával szerelték fel, így a holdjáró háromdimenziós képet tud továbbítani a kutatók felé, miközben a Hold felszínén köröz. A Tesla Prospector ezzel szemben kevésbé rendhagyó kialakítást kapott, négy keréken közlekedik, s mint azt a neve is sejteti, a fő feladata az lesz, hogy a beépített - szintén sztereoszkopikus - kameráival és érzékelőivel a környezetét vizsgálja, és ásványi anyagok után kutasson.
Alapvetően mindkét típus képes önálló feladatvégzésre, ugyanakkor az interneten keresztül távirányíthatók is. A robotok a rögzített felvételeket és adatokat el tudják tárolni, de közel valós idejű közvetítésre is rábírhatók - ezen felül a Prospector mikrobotokat is szállíthat, amiket további speciális feladatok során vethet majd be.
Közreműködő partnerünk az NVIDIA
Arról, hogy a Synergy Moon robotjai a Tegra 3-ra építenek majd, eleinte csak feltételezés szintjén lehetett hallani, a híreket később erősítette meg weboldalán Martin Peniak, aki korábban a Mars Rover Simulator projekt tudósaként dolgozott. Bár túl sok konkrétum nem hangzott el az NVIDIA rendszerchipjének alkalmazásával kapcsolatban, Peniak szerint azért esett választásuk a négy (plusz egy) központi magot és 12 grafikus egységet felvonultató Tegra 3-ra, mert viszonylag keveset fogyaszt, kicsi és könnyű, és ehhez mérten a számítási teljesítménye is remek, például tökéletesen alkalmas a párhuzamos folyamatokkal történő munkára.
Peniak korábban is dolgozott már együtt az NVIDIA-val, a vállalat munkatársai pedig mindig a támogatásukról biztosították őt. Peniak akkor a CUDA (Compute Unified Device Architecture) programozási környezetben készítette el az Aquila nevű szoftvert, amivel bizonyította, hogy az NVIDIA GPU-i kiválóan alkalmazhatók a robotok mesterséges intelligenciájának fejlesztéséhez, majd a Synergy Moonnal tartott közös előadás során győzték meg a vállalatot, hogy bocsássa rendelkezésükre a Tegra 3-at.
Az ígéretek szerint a Tesla robotok már idén decemberre elkészülnek.