Megjelent a Firefox 9, biztosított a folytatás is
Megújította novemberben lejárt megállapodását a Google és a Mozilla, így a következő három évben is biztosítottnak látszik a nyílt forrású böngésző fejlesztéséhez szükséges anyagi háttér.
Újabb három évig marad a Google a Firefoxban
Az egyezség feltételei nem tartoznak a nyilvánosságra, adta hírül a szerződés megújításáról tájékoztató közleményben a két cég, így nem tudni, hogy változott a Google és a Mozilla kapcsolata annak fényében, hogy a Chrome böngészője ma már fej-fej mellett versenyez a piacon a Firefoxszal - a NetMarketShare globális adatai szerint a Firefox 22 százalékos, a Chrome pedig 18 százalékos részesedéssel rendelkezik a világpiacon.
A két társaság korábban kötött egyezsége szerint a Google az alapértelmezett keresője a Firefoxnak, amelyért cserébe a Google évente mintegy 100 millió dolláros összeget fizet a böngészőt fejlesztő nonprofit alapítványnak. Ez a szerződés azonban idén novemberben lejárt és ugyan a Mozilla már akkor is azt kommunikálta, hogy tárgyalásokat folytat a megújításról, a konkrét bejelentésre egészen mostanáig kellett várni. A Mozilla nem csak a Google-lal kötött megállapodásnak örülhet, hanem a Firefox 9 megjelenésének is.
Gyorsult a Firefox 9
A böngésző új verziója harmadával gyorsabb JavaScript-végrehajtási teljesítményt ígér - a SpiderMonkey JS-motorban megjelent a közel egy éve fejlesztett "Type Inference" (típus kikövetkeztetés), amely a kódok hatékonyabb végrehajtását teszi lehetővé. A JavaScript a típusokat dinamikusan kezelő nyelv, azaz fordítási időben nem ismert egy kifejezés vagy változó típusa, a JIT fordítónak ezért olyan kódot kell generálnia, ami minden típus szerint ki tudja értékeli a kifejezéseket és változókat.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A típus kikövetkeztetés a kontextusból megpróbálja kitalálni egy változó vagy kifejezés típusát, ezzel segítve a hatékonyabb kód generálását. A Mozilla több benchmarkkal (SunSpider, v8, Kraken) végzett mérései szerint a fejlesztés 15-30 százalékkal növeli a JavaScript végrehajtási teljesítményt. A sebességnövekedésen mellett a fő újdonságok a Mac OS X felhasználóinak kedveznek, az új verzió jobban illeszkedik a "Lion" operációs rendszer felhasználói felületéhez, valamint támogatja a kétujjas "swipe" navigációt is.
Az asztali verzió mellett frissült a Firefox androidos változata is. A legnagyobb újdonságot itt a tabletekre optimalizált kezelőfelület jelenti, amely tájkép és portré módban is használható. A képernyő szélén megjelennek a megnyitott fülek előnézeti képei, az egyes weboldalakhoz pedig parancsikonok is létrehozhatók, amelyek elhelyezhetők az alkalmazások között. Megjelent egy új "Action bar" menü is, ahonnan a böngésző beállításai, a letöltések és a beépülő modulok kezelhetők. Érdemes még kiemelni, hogy az androidos Firefox hozzá tud férni a készülék kamerájához is.
A Firefox 9 letölthető a Mozilla weboldaláról, illetve az Android Marketről. Az asztali verzió felhasználói a Help/About Firefox menüponta kattintva tölthetik le a frissítést.