:

Szerző: Koi Tamás

2011. december 7. 10:51

Árkartell gyanújában a holland mobilszolgáltatók

Ismét vizsgálódott a holland versenyügyi hatóság a három nagy helyi mobilszolgáltatónál. Az operátorokat egyszer már megbüntették árrögzítés miatt, ha most is kiderül, hogy kartelleztek, akár még súlyosabb büntetésre számíthatnak.

Kedden reggel helyszíni vizsgálatot tartottak a holland versenyügyi hatóság, a Nederlandse Mededingingsautoriteit (NMa) emberei a helyi mobiltávközlési piac három nagy szereplőjének, a KPN-nek, a Vodafone-nak és a T-Mobile-nak a főhadiszállásán. A hatóság azt vizsgálta, van-e arra utaló bármiféle jel, hogy a három cég megegyezett a piaci árakban, melynek keretén belül egymással bizalmas, üzleti titoknak minősülő információkat osztottak meg.

Az NMa által kiadott szűk szavú nyilatkozat egyik céget sem nevezi meg konkrétan, ugyanakkor a KPN, a Vodafone és a T-Mobile még tegnap megerősítette, hogy vizsgálat indult ellenük, melynek részeként a hatóság emberei megjelentek az irodákban, és több felsővezetőt is meghallgattak. A helyi piac legnagyobb szereplőjének számító KPN-nél öt embert hallgattak ki, a cég emellett közölte, a hatóság elsősorban a mobiltarifák árképzési gyakorlatára volt kíváncsi.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A három cég külön nyilatkozatában egyaránt biztosított mindenkit, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatósággal a vizsgálat időtartama alatt, emellett "bíznak" a pozitív végkifejletben. A hatóság egyébként piaci információk szerint két korábbi, magas beosztású alkalmazottól kapott fülest, az egyikük igazgatói pozíciót töltött be, a másik pedig az társaságok egyikének igazgatótanácsában ült.

Ha a három holland telekommunikációs cég ellen ismét eljárás indul, melynek végén bebizonyosodik, hogy a vállalatok versenyellenes tevékenységet folytattak, jelentős büntetés kiszabására számíthatnak a piaci szereplők. Az operátorok ellen 2001-ben indult már egy eljárást kartellezés miatt, melynek nemrég született eredménye. Az NMa akkor összesen több mint 16 millió euró bírságot szabott ki a három szolgáltatóra.

a címlapról