Chipgyárakat zár be a Toshiba
Három félvezetőgyárát zárja be a Toshiba a következő 10 hónap folyamán, mivel a japán jen magas árfolyama lerontotta a hazai termelés versenyképességét.
Három hazai félvezetőgyárát zárja be a Toshiba - jelentette be a japán óriásvállalat. A gyárak bezárása nyomán mintegy 1700 alkalmazott számára más munkahelyet keresnek a cégen belül. A bejelentés szerint az átszervezést 2012 szeptemberéig zárják le, a bezárásokra azonban még a nyárig sor kerül.
A gyárbezárások nyomán a Toshiba mai hat félvezetőgyárából három marad Japánban, a Himedzsi, a Kaga és a Buzen, míg a Kitakjúsú, a Hamaoka illetve a Toshiba Components nevű, mobai gyár megszűnik. Az átszervezések után a Himedzsi végzi az áramszabályozó félvezetők és kis jeladók gyártását, a Kaga ugyanezeket az optikai érzékelők gyártásával valamint összeszerelési munkákkal egészíti ki. A Buzen gyárban félvezetőmegmunkálás nem folyik majd, csupán a jeladók és az optikai érzékelők összeszerelése folyik majd itt. A gyártási folyamat optimalizálása nyomán így megmunkálás két gyárban, back-end típusú munka pedig további két gyárban folyik majd - szemben a korábbi négy-három aránnyal.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az átszervezést követően a Toshiba félvezetőkkel kapcsolatos kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységei a Himedzsi egységben koncentrálódnak, itt folyik majd az áramszabályozók és jeladók fejlesztése. Ezzel párhuzamosan a Kaga üzem megnöveli kivitelét a 20 centiméteres átmérőjű szilíciumostyák megmunkálásában. Az érintett gyárakon kívül szigorú költségoptimalizációba kezdenek a többi félvezetőgyárban is, így drámai mértékben csökkentik majd a kevésbé gazdaságos 15 centiméteres ostyák feldolgozását.
A negatív makrogazdasági kilátásoknak megfelelően a legtöbb gyárban (nem csak a félvezetőiparágban) csökkentik a munkanapok hosszát és csökkentik a kivitelt. A vállalat bejelentése szerint erre a csökkenő végfelhasználói kereslet miatt van szükség. A Toshiba átszervezését elsősorban a japán jen rendkívül magas árfolyama indokolja, amely az amúgy is kevéssé jövedelmező félvezetőgyártást veszteségessé tette. A gyártás átszervezésével és a mozgatható kapacitások külföldre mozgatásával a meglévő üzemek gazdaságossága nő, másrészt a költségek nagyobb hányada keletkezik egyéb pénznemben, így a Toshiba jen-kitettsége csökkenhet.