Már német-amerikai vegyesvállalatban gondolkodik az AT&T
Felvásárlás helyett vegyesvállalatban egyesíteni erőit az AT&T a Deutsche Telekom tulajdonában álló T-Mobile USA-val. A vegyesvállalat mindkét tag számára előnyös lehetne, ráadásul a versenyhatóságok szemét sem szúrná annyira, mint a felvásárlás.
Az AT&T és a Deutsche Telekom márciusban jelentette be, hogy az amerikai szolgáltató 39 milliárd dollárért felvásárolja az amerikai T-Mobile-t. A tranzakció nyomán a legnagyobb amerikai mobilszolgáltató jött volna létre, mintegy 130 millió előfizetővel. A német telekommunikációs cég már hosszabb ideje fontolgatta kivonulását az amerikai piacról, a szakértők szerint az összes többi szolgáltatóval tárgyalt a T-Mobile USA eladásáról, azonban csak az AT&T mutatott érdeklődést.
A felvásárlást a többi piaci szereplő, így a Verizon Wireless és a Sprint Nextel mellett ugyanakkor a versenyügyi hatóságok és egyéb, kormányzati szervek sem nézték jó szemmel. Az amerikai igazságügyi minisztérium szeptember elején pert indított annak érdekében, hogy megakadályozza a két vállalat egyesülését, ami már előrevetítette, hogy a tervezett üzlet jó eséllyel meg fog hiúsulni.
Az akvizícióban mintha maguk az érintett szereplők sem hittek volna igazán az utóbbi időben: az AT&T pár napja, november végén visszavonta Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz (FCC) benyújtott, a fúzió engedélyezésére vonatokozó kérelmét a vállalat, ezzel gyakorlatilag megpecsételte a T-Mobile USA felvásárlásának jövőjét. A lépésre azután szánta rá magát a második számú amerikai szolgáltató, hogy az FCC újabb meghallgatás-sorozatot kezdeményezett az akvizíció ügyében - ezzel pedig további hónapokkal kitolta az eljárás végét.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A legfrissebb, piaci információk szerint az AT&T-nél már gyakorlatilag kész a B-terv arra az esetre, ha végleg visszavonulót kell fújni: A két társaság közt jelenleg is egyeztetés alatt álló terv az akvizíció helyett az infrastruktúrát egyesítő vegyesvállalat létrehozásával számol, amihez hasonlóra egyrészt volt már példa több európai országban (Nagy-Britannia, Lengyelország), másrészt ezzel a megoldással valójában mindkét cég jól járhatna.
Az AT&T a vegyesvállalattal hozzájuthatna azokhoz az szolgáltatások bővítéséhez, és a lefedettség valamint a kapacitás növeléséhez használható spektrumok használati jogához, melyet eredetileg az akvizíció révén szerzett volna meg, ráadásul úgy, hogy nem kellene semmit visszaadnia cserébe (a felvásárlás esetén szinte biztos, hogy bizonyos spektrumokról le kellett volna mondania a társaságnak). A T-Mobile cserébe használhatná az AT&T LTE-hálózatát, ami az egyelőre csak HSPA+ technológiával rendelkező operátor számára komoly előrelépést jelenthetne.
Végül, de nem utolsósorban szakértők szerint a versenyjogi hatóságok jóval könnyebben áldásukat adhatnák egy ilyen üzletre, mint a felvásárlásra, hiszen a T-Mobile és az AT&T ezt követően is egymás konkurensei lennének, saját márkaimázzsal és értékesítés lánccal.