Kútba eshet az amerikai mobilszolgáltatók fúziója
Visszavonta az FCC-hez benyújtott kérelmét és megkezdte a tartalékok képzését az AT&T, ami gyakorlatilag a T-Mobile felvásárlásának feladását jelenti. Ugyan a partnerek szerint továbbra is a fúzió a cél, a szakértők egyöntetű álláspontja szerint marad a mai helyzet az amerikai mobilszolgáltatók piacán.
Visszavonta a Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz (FCC) benyújtott, a fúzió engedélyezésére vonatokozó kérelmét az AT&T, ezzel gyakorlatilag megpecsételte a T-Mobile felvásárlásának jövőjét. A lépésre azután szánta rá magát a második számú amerikai szolgáltató, hogy az FCC újabb meghallgatás-sorozatot kezdeményezett az akvizíció ügyében - ezzel pedig további hónapokkal kitolta az eljárás végét. A kérelem visszavonása az AT&T és a Deutsche Telekom, a T-Mobile anyavállalata szerint sem jelenti a megállapodás végét - erre csupán azért volt szükség, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium által a fúzió megakadályozására indított perre tudjanak koncentrálni.
Babér nem terem
Borús kilátásokra utal, hogy az AT&T vezetése bejelentette, a negyedév során 4 milliárd dolláros tartalékot képez arra az esetre, ha az ügylet mégsem jönne létre. Mint arról korábban beszámoltunk, az AT&T szokatlanul nagy összeget, mintegy 3 milliárd dollárt ajánlott fel a T-Mobile-nak arra az esetre, ha az üzlet a szabályozó hatóságok miatt elbukna. Az eredeti szerződés szerint a T-Mobile értékes regionális mobilspektrumokat is kap, további mintegy egymilliárd dollár értékben.
A piac szabályozásáért és a verseny megőrzéséért felelős szervezetek aggályai érhetőek. A második és negyedik legnagyobb mobilszolgáltató összeolvadásával nem képződne országos monopólium, egyes régiókban azonban igen: az Egyesült Államok déli részében ugyanis sok nagyobb városban a T-Mobile az AT&T egyetlen valódi riválisa, ezeken a "piacokon" az új szolgáltató gyakorlatilag kizárólagossá válna.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az AT&T jobb szolgáltatást és munkahelyteremtést ígért arra az esetre, ha a fúzió pozitív elbírálásban részesül. Egyrészt az infrastruktúrák összeolvasztásával nagyobb lefedettséget kínált volna a kombinált szolgáltató, másrészt ígéretük szerint hazavitték volna az Indiába kiszervezett telefonos ügyfélszolgálati központokat, ezzel több ezer munkahelyet teremtve az Államokban. További ígéretek között elhangzott a gyéren lakott vidékek internetes és mobiltelefonos lefedettségének megteremtése is - a fúzió kritikusa szerint azonban ezek egyikének sem szükséges feltétele a fúzió létrejötte.
Monopólium a génekben
A tervezett fúzió létrejöttéhez mind az FCC-nek, mind az amerikai igazságügyi minisztériumnak rá kellett volna bólintania. Az AT&T erős lobbitevékenysége és komoly washingtoni jelenléte nyomán arra számított, hogy a két szervezeten gyorsan sikerül átvinni az ügyletet, így hamar pont kerülhet a felvásárlás végére. Ezzel szemben mind a minisztérium, mind az FCC a lehető legnegatívabban ítélte meg a felvásárlást és elkezdte felhasználni a rendelkezésre álló eszközöket annak megakadályozására.
A T-Mobile felvásárlása az AT&T első nagy ügylete mióta Randall Stephenson átvette a távközlési cég irányítását. Elődje, Ed Whitacre korában azonban normálisnak számítottak a hatalmas felvásárlások, ahogy az AT&T fokozatosan összeillesztette a hetvenes években szétdarabolt hírközlési monopólium szilánkjait. A felvásárlások újbóli beindítását az AT&T egyre kellemetlenebbé váló piaci pozíciója indokolta: a piac megszilárdult, az organikus növekedést az iPhone-exkluzivitás elvesztése lelassította, a valódi piaci verseny pedig alaposan beleharap a szolgáltató profitjába. A helyzetet súlyosbítja, hogy a tengerentúlon néhány év alatt váltottak két telefon-generációt, a 3G tempós bevezetését most a 4G követi, ami pénzügyileg további terhelést jelent a szolgáltatók számára.