Rekordbevételt ért el a Lenovo
Két negyedév alatt két helyett ugrott előre a Lenovo és már a második legnagyobb PC-gyártó a világon. A negyedévet rendkívül jól zárták, de a kilátások borúsak: az európai válság és a thaiföldi árvíz visszafoghatja a teljesítményt.
Mintegy harmadával tudta növelni az eladott számítógépek számát a Lenovo az elmúlt negyedévben az előző év hasonló időszakához képest. A 35 százalékos növekedés hétszerese a világpiac 5 százalékos bővülésének, így a Lenovo tovább tudta emelni részesedését - ez már sorozatban a tizedik negyedév, amikor a gyártó magasabb növekedési rátát produkál, mint az iparág, a részesedése ennek megfelelően már 13,5 százalékos világszinten.
A Lenovo konszolidált (a Medionnal és a Lenovo/NEC közös vállalattal együtt értendő) bevétele 7,8 milliárd dolláros rekord volt a harmadik negyedévben, ami 35 százalékos növekedést jelent - üteme tehát megfelel az eladott darabszámok növekedésének. Valóban szárnyalt viszont a profit, 88 százalékos növekedés után 144 millió dollárt ért el - jó hír ez a sorozatos veszteségek után. A bruttó eredményhányad 12,2 százalék lett, ami kifejezetten jónak számít ebben a szűk marzzsal operáló üzletágban.
A gyors növekedés hagyományosan rövidtávú pénzügyi ráfordításokat igényel (gyártókapacitás kiépítése, olcsó tömegmodellek, hatalmas promóció), a Lenovo azonban úgy növekedte túl a piacot, hogy közben profitját is kétszeresére emelte. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy időközben több nagy akvizícióval erősödött a vállalat, a már említett Medion és NEC közös vállalat is az elmúlt 12 hónapban került a Lenovo ernyője alá.
Széttartó régiók
A fejlődő és fejlett piacok piaci dinamikája látványosan különböző képet mutat. Míg az előbbi csoportban 38 százalék körüli növekedést produkált a Lenovo (11 százalékos piacbővülés mellett), addig a fejlett piacokon 3 százalékos piaczsugorodás mellett sikerült 54,5 százalékos növekedést elérni. Ez elsősorban a két nagy tranzakciónak köszönhető, a német Medion felvásárlásának, valamint a japán PC-piacon vezető NEC-vel létrehozott vegyesvállalat beindításának. A kínai gyártó a most megszerzett hídfőállásokra alapozva a mainál is nagyobb jelenlétet akar kiharcolni a jövedelmező területeken.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A forgalom dereka azonban továbbra is a Lenovo hazai piacáról, Kínából származik, a növekedés azonban itt meglehetősen visszafogott, "mindössze" 20 százalékos volt. A negyedév során a Lenovo tovább növelte részesedését, 2,7 százalékpontos növekedéssel a honi piac 31,5 százalékát adja már, ez különösen fontos, mivel a világ legnagyobb PC-piaca.
Kannibál tabletek
A noteszgépek továbbra is a legnépszerűbb termékeknek számítanak, a Lenovo bevételének több mint fele (57 százalék) innen származik. A növekedési ütem azonban az átlagosnál visszafogottabb volt, a konszolidált eredmények szerint a bevételek 29,6 százalékkal, az eladások 35,4 százalékkal nőttek. Az asztali számítógépek piaca ezzel szemben 37,8 illetve 36,3 százalékos növekedést produkált, tehát valamivel erősebb volt a hordozható gépek piacánál.
A Lenovo szerint a PC-piacon már érezni a tabletek egyre erősebb hatását, a belépő szintű számítógépek helyett sokan választanak már valamilyen táblagépet. A kilátásokat rontja az elhúzódó európai adósságválság is, amely visszafogja a makrogazdasági adatokat és negatívan jelentkezik a végfelhasználók és a céges vásárlók szintjén is. További súlyos gondot okozhat a következő két negyedév során a thaiföldi árvíz, illetve annak a merevlemezgyártásra tett hatása. A világ gyártókapacitásának többségét adó gyárak ugyanis meghatározatlan időre működésképtelenné váltak, ez máris hatalmas áremelkedést hozott a merevlemez-piacon, a szakértők szerint pedig a hatás akár jövő őszig is kitarthat.