:

Szerző: Gálffy Csaba

2011. október 20. 14:28

Csendben csúsznak egy évet a Tegrák

Alaposan átrajzolta középtávú termékterveit az NVIDIA, az eredeti Tegra 3 és Tegra 4 közé már két köztes terméket kényszerül beiktatni. A csúszás oka a Tegra 4 teljes áttervezése lehet, a nevet a beugró lapja örökli meg.

Teljesen átrajzolja a Tegra 4 chipet az NVIDIA, ennek megfelelően az első terméktervekhez képes akár egy éves csúszás is összejöhet - állítja belsős információkra hivatkozva a SemiAccurate. Az iparági pletykákra és első kézből szerzett, azonban nem hivatkozott forrásokra utalva a lap szerint újabb köztes termék kerül a Tegra 3 és az eredeti Tegra 4 közé, köszönhetően az utóbbi jelentős csúszásának. A változás nyomán a 28 nanométeres Tegra 3 jön majd Tegra 4 néven, az eredeti Tegra 4 pedig Tegra 5 néven kerül majd forgalomba.

Véres küzdelem

Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, az NVIDIA már betervezett egy Tegra 3+ névre keresztelt terméket a 3-as és 4-es generáció közé, amely elsősorban magasabb órajelével és finomított megoldásaival ugyanolyan vagy alacsonyabb fogyasztás mellett magasabb teljesítményt ígér, azonban az elődhöz hasonlóan továbbra is 40 nanométeres csíkszélességgel készül. A Tegra 3+ után azonban érkezik a T35 gyári gyári kódú lapka, amely a T30 kódnevű Tegra 3 és a T33 kódnevű Tegra 3+ tovább finomított változata lesz, 28 nanométeren.

A korábban kiadott terméktervek szerint jövő év közepe-vége már az alaposan átdolgozott, ötszörös teljesítménynövekedést hozó T40 debütálását hozná, ez a termék azonban egy későbbi, egyelőre meghatározatlan időpontra tolódott. Az iparági értesülések szerint ennek elsődleges oka, hogy az utolsó pillanatban az NVIDIA menedzsmentje a processzor újratervezését rendelte el, a piaci tendenciákra hivatkozva. Ugyanis míg a T40-be korábban az T3x-ben is található Cortex-A9-es magokat szánták, a versenytársak már a lényegesen gyorsabb Cortex-A15-ös és ahhoz mérhető saját tervezésű magokat fogják használni, az eredetileg tervezett T40 tehát jó eséllyel  versenyképtelen lett volna a megjelenése idején.

Az eredeti termékterv (a skála logaritmikus)

Az áttervezés azonban jelentős csúszást jelent, a két architektúra, a Cortex-A9 és a Cortex-A15 annyira különböző, hogy szinte a teljes SoC-ot át kell tervezni, ami rendkívül időigényes feladat. Ennek megfelelően a T40 várhatóan nem jelenik meg a jövő év folyamán, helyette minimális architekturális változásokkal, azonban a 28 nanométeres gyártástechnológiát átvéve érkezik a T35.

A belsős információk szerint az áttervezésre a konkurensek vártnál gyorsabb fejlődése kényszerítette az NVIDIA-t, korábban a cég menedzsmentje arra számított, hogy a Cortex-A9 magok elegendőek lesznek a Denverben is található saját fejlesztésű egységek megjelenéséig, így a Cortex-A15-ös generációt teljesen át akarta ugrani a cég. A Denver tolódása és a versenytársak agresszív fejlesztései azonban azt jelentetik, hogy az A9 versenyképtelenné válik az öldöklő küzdelemben, így szükségmegoldásként mégis be kell vezetni egy A15-alapú lapkát.

Szűk keresztmetszet lehet

A T35 ugyanakkor lehetőséget ad az NVIDIA-nak arra, hogy megoldja az eredeti Tegra 3 legfőbb hiányosságát, az egycsatornás memóriaelérést. Az iparági források szerint ugyanis a Qualcomm Krait kétmagos verziója köröket ver a négymagos Tegra 3-ra, köszönhetően az újabb generációs magoknak és a kétcsatornás memóriavezérlőnek. Bár az NVIDIA álláspontja szerint a mobilos szegmensben a jól optimalizált egycsatornás vezérlő elegendő, valószínű, hogy a négy mag és a gyors GPU együtt könnyen szaturálja a memóriainterfészt, amely így a teljesítmény szűk keresztmetszetévé válik.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A T35 javíthatja ezt a problémásnak ígérkező pontot, a 28 nanométeres gyártástechnológia pedig tovább csökkentheti a lapka fogyasztását. Kérdéses ugyanakkor, hogy az év végére már meglehetősen elavultnak számító Cortex-A9 magok hogyan fogják felvenni a versenyt az időközben bemutatkozó újabb alkalmazásprocesszorokkal, köztük a Qualcomm félelmetesnek ígérkező, saját fejlesztésű Krait magokat használó lapkáival.

Az átkeresztelés mindig megoldás

A bejelentett terméktervek és a módosítás összehangolása az NVIDIA-tól nem szokatlan módon a termékek átkeresztelésével történt. Megint csak a SemiAccurate információi szerint a T35-ös lapka Tegra 4 néven lát majd napvilágot, az eredetileg ezt a nevet hordó T40 pedig Tegra 5 néven kerül majd piacra, ezzel a fogyasztók és (a vállalat reményei szerint) a befektetők számára jobbára láthatatlan maradhat a változtatás.

a címlapról