:

Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 14. 10:23

Felhagy a hagyományos mobilok gyártásával a Sony Ericsson

Jövőre teljesen átáll az okostelefonok gyártására a Sony Ericsson. A vállalat tavasszal frissítette Xperia termékvonalát, amely meg is hozta a várt eredményt, a készülékeladások ismét emelkedni kezdtek. A leszállított Sony Ericsson telefonok négyötöde már most is androidos okostelefon.

Továbbra sem megy jól a Sony Ericssonnak. A cég tavasszal teljesen megújította okostelefon-kínálatát, ezek a készülékek jól is fogytak, azonban a hagyományos Sony Ericsson mobilok iránti kereslet csökkent. A harmadik negyedév során 9,5 millió készülék hagyta el a gyárat, ami 9 százalékkal kevesebb mint egy éve.

Az új Xperiák sikerét mutatja, hogy a második negyedévről a harmadikra negyedével nőtt a Sony Ericsson okostelefonok forgalma, így már az összes készülékeladás 80 százalékát tették ki. Ennek köszönhetően az egy készülékre jutó eladási ár 166 euróra emelkedett, ami éves szinten 8 százalékos növekedést jelent. A vállalat 2012-ben teljesen átáll az okostelefonok gyártására, a hagyományos készülékek kikerülnek a kínálatából, jelentette be Bert Nordberg, a Sony Ericsson elnök-vezérigazgatója.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Hiába azonban az okostelefonok felé elmozdulás, a Sony Ericsson bruttó eredményhányada csak 27 százalék volt a harmadik negyedévben, ami éves szinten 3 százalékpontos csökkenést jelent. A társaság adózott eredménye megfeleződött és 31 millió eurót tett ki mindössze, miközben a bevétel 1,6 milliárd euróról 1,58 milliárdra apadt. Az átalakulás biztató jelei azonban már láthatóak a Sony Ericsson teljesítményén, a megelőző negyedévhez képest jelentős, 33 százalékos volt a bevételnövekedés és a 37 milliós üzemi veszteséget 38 milliós üzemi nyereség váltotta. A készülékeladások is nőttek a második negyedévvel összevetve, ami arra enged következtetni, a Sony Ericsson túlvan a mélyponton - kérdés persze, a jövőben ki tud-e törni a rétegpiaci szerepből.

Egyes hírek szerint a Sony ki akarja vásárolni a vegyesvállalatból az Ericssont, mivel a svédek jelenléte egyre inkább terhes a japánok számára. Az Ericsson ugyanis ma már nem tud semmilyen megkülönböztető piaci jellemzővel hozzájárulni az együttműködéshez, a hálózati eszközök és rádiós egységek miatt aligha vásárol bárki Sony Ericsson mobilt. Az elképzelések szerint a Sony az okostelefon-gyártást integrálná saját tabletgyártásával és a szoftverfejlesztéseket is központosítaná. Ha az Xperia mobilokat házon belülre tudná hozni, sokkal könnyebben vonhatná be őket saját tartalom-előállítási és -fogyasztási ökoszisztémájába, valamint erősíthetné a márkakapcsolatokat is az olyan brandek révén mint a PlayStation, a Cyber-Shot, a Bravia vagy a Walkman.

a címlapról