:

Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 13. 10:16

Gyengén nő a PC-piac és idén nem is lesz jobb

Nyilvánosságra hozta a PC-piac harmadik negyedéves alakulásával kapcsolatos adatait az IDC és a Gartner. A számok szokás szerint enyhén eltérnek, de a trendek azonosak: az eladások növekedése továbbra is elmarad a várakozásoktól.

Az IDC adatai szerint 91,8 millió PC fogyott a harmadik negyedévben, ami az elemzőcég által várt 4,5 százalék helyett csak 3,6 százalékos éves növekedést jelent. Az eltérő metodológiával dolgozó Gartner 3,2 százalékos növekedést és 91,7 millió PC leszállítását jelentette. A PC-eladások enyhe növekedése a fejlődő piacoknak köszönhető leginkább, mivel az Egyesült Államokban stagnált a piac, az EMEA régióban pedig visszaesett.

A piacelemzők jelentéseiből továbbra is hasonló kép olvasható ki mint az év első felében: a gazdasági bizonytalanság miatt a fogyasztók diszkrecionális jövedelmüket más elektronikai eszközökre költik el, például okostelefonokra, tabletekre vagy okostévékre. Az EMEA régióban a visszaesés oka az elemzők szerint a fentiek mellett, hogy a gyártóknál korábban nagy raktárkészlet halmozódott fel, amelyet az ünnepi szezon közeledtével ki kellett szórniuk, így kevés új gép érkezett a kereskedelmi csatornákba. Az IDC szerint az üzleti szektorban is visszaesett a kereslet az új PC-k iránt, ami a pénzügyi bizonytalanságra és ez euró körüli bonyodalmakra vezethető vissza.

Élen a HP, második a Lenovo

A gyártók versenyében is történt átrendeződés, a hatalmasat növekedő Lenovo átvette a második helyet a Delltől. Az élen a HP áll továbbra is, a kaliforniai cég a piaci átlag feletti növekedést produkálva 18,1 százalékra növelte részesedését az IDC szerint - ez elsősorban a stagnáló amerikai piacon mutatott remek szereplésnek köszönhető, az USA-ban a vállalat 15 százalékos növekedést ért el. A HP jövőben mutatott PC-piaci teljesítményét nyilván befolyásolni fogja az üzletág sorsa, amely egyelőre a levegőben lóg. A cég augusztus végén közölte, nyereségességi mutatóinak javítása érdekében megszabadulna a személyi számítógépes részlegtől, azonban konkrétumokat nem hozott nyilvánosságra, az azóta kinevezett új vezetés pedig lehet hogy felül is vizsgálja ezt a döntést.

A világpiac második helyére a Lenovo futott be a harmadik negyedévben, amely 36 százalékkal tudta növelni eladásait éves szinten, ezt részben organikus növekedéssel, részben akvizíciókkal (pl. NEC, Medion) érte el. A Lenovo világpiaci részesedése 13,5 százalékot tett ki az IDC szerint. A néhány éve még stabilan piacvezető Dell ismét a harmadik helyen találta magát, a cég PC-eladásai 1,6 százalékkal csökkentek az IDC szerint, amelynek fő oka az lehet, hogy a fejlett piacokon mutatott visszaesést nem tudta ellensúlyozni a fejlődő országokban, például Kínában, valamint a közép-kelet európai régióban mutatott növekedés. Az elemzők szerint a cégre egyre nagyobb kompetitív nyomás nehezedik az üzleti szférában, amelyet egyelőre nem tud megfelelően kezelni.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A negyedév nagy vesztese egyértelműen az Acer, amely továbbra sem tudja megállítani eladásainak rohamos zuhanását és tíz év után először veszteséges is lett. A vállalat által értékesített PC-k száma az IDC szerint 20, a Gartner szerint 23 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban. Ennek oka, hogy a cég által dominált netbookok szegmense megrogyott, ráadásul a vállalat továbbra is nyögi a korábban felhalmozott raktárkészleteket. Sorozatban ez volt a negyedik negyedév, amikor az Acer PC-eladásai zuhantak, a vállalat nemrég vezetőváltáson is átesett, de egyelőre nem tudni, mikor talál magára.

A világpiacon az ASUS lett az ötödik legnagyobb gyártó, 30 százalékos növekedéssel 6,5 százalékra tornázta fel részesedését, megelőzve a Toshibát. A cég főképp Ázsiában mutatott jó teljesítményt, de ez EMEA régióban is meggyőzően szerepelt, állítja az IDC. Az új MacBook Air megjelenése az Apple eladásait is meghúzta, a cég által szállított PC-k száma 20 százalék felett nőtt világszinten, a vállalat azonban így sem került be a hat legnagyobb gyártó közé.

Az év vége se hoz megváltást

Az elemzők az év hátralevő részére sem jósolnak túl sok jót a PC-piacnak. Az ünnepi szezonban a fogyasztók valószínűleg továbbra is inkább okostelefonokra, iPadekre, okostévékre és más eszközökre költik majd a pénzüket, mivel a PC-k területén egyelőre nincs olyan átütő újdonság, ami miatt megérné lecserélni a régebbi modelleket. Ebben jelentős változást hozhat a 2012-re várt Windows 8. Az üzleti szegmensben is 2012-re várják a szakértők a gépcserék felpörgését, de erre a gazdasági körülmények változásai is hatással lehetnek.

a címlapról