:

Szerző: Koi Tamás

2011. szeptember 19. 13:26

Dell: a PC-nek még közel sincs vége

Alaptalanok azok a fantazmagóriák, melyek a személyi számítógépek teljes kihalásával, vagy háttérbe szorulásával riogatnak, legalábbis a világ második számú PC-gyártója szerint.

Nincs vége a PC-nek, hiába száll ki a csúcson a világ első számú gyártója, a HP, és hiába fordul egyre több gyártó a szolgáltatás-szegmens, mint egyetlen megmaradt, nagy haszonnal kecsegtető jövedelemforrás felé. Legalábbis így látta a piac helyzetét Michael Dell a Financial Timesnek adott interjújában - a Dell vezetőjének véleménye aligha meglepő, a cég a HP kiszállásával nem várt lehetőséget kap ügyfélkörének további bővítésére, a Lenovóval a sarkában.

"Nagyon különbözünk egyes versenytársainktól. Hiszünk benne, hogy az eszközöknek és a hardvernek továbbra is helye van a komplett megoldási láncban" - fogalmazott a vele készült interjúban a cégvezető, hozzátéve, hogy a Dell PC-üzletága méretéből fakadóan hozzásegítheti a céget ahhoz, hogy a szerverpiacon is jobb eredményeket érjen el. A Dell első embere hozzátette, a HP kiszállása óriási lehetőség elé állítja cégét, amivel minden kétséget kizáróan élni is fog a vállalat.

A Dell álláspontja szerint a PC-piac növekedési potenciálját hiba lenne lebecsülni. Ahogy Michael Dell fogalmazott, a Gartner ugyan itt-ott húz a számokon, a teljes installált PC-bázis a jelenlegi 1,5 milliárdról 2 milliárdra nőhet 2014-re. "Ez alapján az az elképzelés, hogy a PC-nek nincs jövője, kész nonszensz" - fogalmazott Dell.

A második számú PC-gyártó nem túl meglepő módon elsősorban a fejlődő piacokban lát növekedési lehetőséget, így a legnagyobb felvevőpiac a következő években Kína lehet, mind a szervertermékek, mind a személyi számítógépek terén. A világ legnépesebb országa egyébként már most is a gyártó egyik legnagyobb megrendelőjének számít, különösen az internetszolgáltatókkal kötött megállapodásoknak köszönhetően rendelkezik jó referenciákkal a cég a helyi szerverpiacon.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Dell ragaszkodása a PC-hez más okból sem véletlen: a nagyvállalat korábban az okostelefonok és a tabletek szegmensében is megpróbálta megvetni a lábát, meglehetősen mérsékelt sikerrel. A Streak márkanevű tablet gyakorlatilag értelmezhetetlen eladásokat produkált, és a Venue okostelefon-családdal sem sikerült átütő eredményt elérnie a gyártónak. A vállalat ettől függetlenül a HP-val ellentétben nem vonul ki ebből a szegmensből sem, a tableteket egyelőre a Streak 7 képviseli, emellett a cég az Inspiron és a Latitude termékcsaládban is rendelkezik noteszgépként és táblagépként egyaránt használható modellel.

A Dell jelenleg a világ második legnagyobb PC-gyártója volumen alapján. A cég a teljes piac 12,9 százaléka felett rendelkezett a legutóbbi negyedévben, míg a piacvezető HP 18,1 százalékon állt. A vállalat emellett a harmadik számú szervergyártó a világon, az IBM és a HP után.

a címlapról