Ismét az IBM-től kér tanácsot a Huawei
Nagy múltú, tapasztalt amerikai vállalattól kér tanácsokat a márkastratégia alakításához a kínai Huawei, mely mobilhálózati eszközökön túl saját márkás készülékekkel, így elsősorban okostelefonokkal és tabletekkel is sikert kíván elérni a piacon.
Az IBM-től kölcsönzött szakembereket határozott ideig a Huawei, az amerikai nagyvállalat képviselőinek az lesz a feladatuk, hogy a kínai gyártónak olyan márkastratégiát alakítsanak ki, mely a fogyasztói és vállalati szegmensben egyaránt hozzásegíti a vállalatot ahhoz, hogy termékeiből, így elsősorban okostelefonokból és tabletekből többet adjon el. A megállapodás konkrét részletei, valamint anyagi háttere egyelőre nem nyilvános.
Egyelőre annyi bizonyos, hogy az IBM 25 szakértője november végéig dolgozik egy vagy több közös projekten a Huawei munkatársaival. A cég elsősorban a belső folyamatokon igyekszik javítani az IBM közreműködésével, legalábbis ez derül ki a kínai gyártó szóvivőjének, Ross Gan-nek a szavaiból: "Ez az egész elsősorban arról szól, hogyan menedzseljük a márkaalakítást a vállalaton belül. Tisztázzuk a felelősségi szinteket" - mondta el a Bloombergnek Gan.
Az olyan feltörekvő, kínai márkák számára, mint a Huawei, a márkastratégia megerősítése a nyugati piacokon különösen fontos szempont, a kínai brandeknél a növekedés gátja ugyanis sokszor nem is a termékből, hanem a márkával szemben tanúsított fogyasztói bizalmatlanságból ered. A kínai gyártóknak sokszor még nincs gyakorlatuk abban, hogyan lehet hatékonyan menedzselni egy márkát a nyugati világban, próbálkozásaik ezért gyakran nem hozzák a várt eredményt, illetve kifejezetten gyengének bizonyulnak a nyugati, főleg az amerikai márkakultúrában.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Huawei és az IBM partneri viszonya egyébként nem teljesen új keletű, Ren Zhengfei, a vállalat első embere 1998-ban, amerikai utazásai során került kapcsolatba először a céggel - ekkor a Huawei már tíz éve piacon volt, de befolyása meg sem közelítette a mai szintet. A cég korábban az ellátás, a humánerőforrás-menedzsment és a pénzügyi menedzsment területén is szerzett tapasztalatokat az IBM-től.
A kínai gyártó nemrég közölte, a vállalati megoldások terén (számítási felhő és a hozzá kapcsolódó termékek) az előző évi 2 milliárd dollárhoz képest öt éven belül 20 milliárd dollár bevételt remél. Hasonló bevételre számít a Huawei öt éven belül a telefonok, tabletek piacán is, ahol tavaly 5 milliárd dollárnyi bevételt termelt.