Jól halad az ARM-on futó Windows 8 fejlesztése is
Az x86-os verzióval egyszerre érkezik piacra a Windows 8 ARM utasításkészlet-architektúrán futó változata, tudta meg a HWSW. A BUILD-en több gyártó is bemutatta ARM-alapú referenciaplatformját, amelyeket lefényképezni igen, kézbe venni, kipróbálni azonban nem lehetett.
A BUILD-en meglehetősen kevés információ került napvilágra a Windows 8 ARM chipeken futó verziójáról, pedig a konferenciával párhuzamosan zajló kiállításon a Qualcomm, a Texas Instruments és az NVIDIA is bemutatott ilyen eszközöket -igaz, mindegyik üveg alatt volt, megfogni vagy kipróbálni nem lehetett őket.
Tegra 3-alapú prototípus az NVIDIA-tól
A HWSW-nek nyilatkozó kiállítók szerint az első fejlesztési referenciaplatformokat már eljuttatták a hardvergyártóknak és szoftverfejlesztőknek – a Qualcomm megjelent munkatársa úgy vélekedett, az ARM-on futó Windows 8 előzetes már most is elég gyors és stabil, a fejlesztések tehát jól haladnak. A kiállításon az NVIDIA bemutatott egy négymagos Tegra 3 (fejlesztési kódnevén Kal-El) kódnevű chipre épülő Windows 8-as tabletet. A cég képviselője a elmondta, a vállalat már szállítja a chipeket, a rájuk épülő eszközök az ünnepi szezonban minden bizonnyal a boltokban lesznek.
Tegra 3-alapú tablet az NVIDIA standján
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az ARM-on futó Windows 8 kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés az alkalmazások kompatibilitása az eltérő hardverplatformok között. Amint azt a HWSW megtudta, az új Windows Runtime API-ra (WinRT) írt szoftverek egyformán futni fognak az x86 és ARM hardverplatformon Windows 8-on,mint ahogy a Microsoft többi futtatási keretrendszerére, például a .NET-re és a Silverlightra írt programok is. A Win32 alkalmazások kompatibilitása nem biztosított.
Az NVIDIA standján láttuk, hogy a Windows 8 klasszikus desktopja is működik az ARM-alapú készülékeken. A vállalat képviselője szerint az ARM chipekre nem csak tabletek, hanem hagyományos kivitelű laptopok vagy akár formatervezett asztali gépek is épülhetnek, amelyeket a felhasználók egérrel és billentyűzettel akarnak majd irányítani, ezeknél pedig fontos lehet az érintésre optimalizált Metro felület mellett a klasszikus asztal megjelenítése is.
A Qualcomm Windows 8-as készüléke
Intel: 8-10 órás üzemidő, több hetes készenlét
A BUILD kiállításán természetesen felvonult az Intel is, amely 32 nanométeres Atomra épülő referenciatableteket is hozott. A vállalat képviselője szerint a gyártástechnológiai fejlesztéseknek és a chiptervezési erőfeszítéseknek köszönhetően az Atomok fogyasztás és hőtermelés terén hamarosan felzárkóznak az ARM utasításkészlet-architektúrára épülő chipek mellé, a 22 nanométeres Atomra épülő készülékekkel már elérhető lesz a 8-10 órás üzemidő és az akár hetekig tartó készenléti idő is.
Intel Atom referenciaplatform
A Windows 8 ARM-oin futó verziója egyszerre érkezik majd az x86-os változattal, persze az időpontról mélyen hallgat a Microsoft és a hardvergyártók is. A Windows 7 fejlesztési ütemtervéből kiindulva a HWSW továbbra is 2012 őszi megjelenést valószínűsít.