Kiszállna a verziószám-versenyből a Mozilla
Asa Dotzler, a Firefox közösségi koordinátora bejelentette, hogy egy terv szerint a jövőben a felhasználók számára nem lesz látható a böngésző verziószámozása, a Firefox mindössze annyit közöl majd, hogy a termék a legfrissebb kiadású vagy jól jönne egy frissítés.
A Google meglehetősen bizarr verziószámozási politikájával erőteljesen felkavarta a böngészőpiac számmisztikáját. Talán leginkább azért, mert az Opera már a 10-es, az Internet Explorer pedig a 9-es verziónál járt, a Google is úgy döntött, hogy sebesebbre veszi a tempót. Persze ez csak mítosz, a valóság az, hogy a Google úgy látta, vége annak a korszaknak, amikor nagy mérföldkövek, verzióugrások vannak évente, kétévente, és a kettő közt a felhasználók nem kapnak semmit. A Chrome hathetes ciklusai így egyben főverziót is jelentenek, akkor is ha éppen nincs semmi eget rengető újdonság. A Mozilla életében ha nem is ennyire pörög a számláló, de a 3-as Firefoxtól elég hamar eljutottunk a 6-os generációhoz.
Egyáltalán nem fontos kérdések
A verziószámozási versenyen túl inkább a böngészőprogramok fejlesztési ciklusainak változására kellett reagálnia a Firefoxnak, főleg, hogy az Internet Explorerrel együtt ez volt a két igazán monolitikus szoftver, aminek új verziója népünnepélyt vonzott magával korábban. Az elmúlt években pedig a Mozilla negatív PR-jét leginkább az jelentette, hogy folyamatosan ígérgettek egy-egy új főverziót, de az rendszeresen csúszott, késett.
A jövőben ez biztosan nem lesz probléma, az alapítvány ugyanis kiradírozná a verziószámot a programból, legalábbis a felhasználók számára látható részekből. Mindössze annyit fog közölni a Firefox, hogy mikor volt utoljára frissítve és, hogy a legutolsó ellenőrzéskor volt e újabb telepíteni való. Amennyiben nem, akkor egyszerűen a legfrissebb változatot futtatod felirat tudatja, hogy minden rendben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Értelemszerűen a verziószámok a valóságban megmaradnak és nem is kell olyan sokat barkácsolni hozzá, hogy előkerüljenek, hiszen enélkül elképzelhetetlen lenne a fejlesztés tervezése, a tesztelés és a hibajavítás.A projekttel kapcsolatban egyébként még a Mozilla munkacsoportokon belül is komoly viták alakultak ki, többen egyáltalán nem tartották jónak az ötletet. A Bugzilla csoportban hangoskodó egyik kritikus szerint még az átlagos felhasználók is tudják, hogy a verziószám a névjegy menüpont alatt található minden szoftverben, a Mozilla pedig egy operációs rendszereken, platformokon átívelő kezelőfelület-tervezési aranyszabályt készül épp felrúgni.
Az ötlet támogatói viszont azzal érvelnek, hogy a Facebook vagy épp a Twitter verziószámait sem ismerjük, mégsem aggódik senki ezek miatt. Igaz a különbség annyi, hogy azok központilag frissített, webes alkalmazások, míg a böngésző adminisztrációa helyben történik. Sőt, még a webes alkalmazások nagymestere, a Google sem mondott le a számozásról. Pedig könnyen megtehette volna, hiszen az automatikus frissítés révén teljesen irrelevánssá vált ez az adat. A felhasználók többnyire észre sem veszik, hogy ugrottak. A témában a vita folytatódik.