Kipróbáltuk: Google Maps Navigation
Végre teljesült egy újabb álmunk a Google univerzummal kapcsolatban, már Magyarországon is navigálhatunk a Google Maps segítségével. Igaz csak Androidon és szükség van adatkapcsolatra is, de a termék ingyenes, jól működik és beszél magyarul is.
A Google Maps magyar okostelefon-használóknak eddig mindössze egy térkép volt, ami ugyan egyre okosodott, de akkor is csak egy térkép maradt. Lehetőség volt útvonaltervezésre, de a program egyszerűen csak listába szedte a javasolt útpontokat, élő navigáció nem kapcsolódott a szolgáltatáshoz. Igaz a Google Maps már a turn-by-turn nélkül is rendelkezett számos olyan képességgel, ami miatt a térképszolgáltatások és navigációk élvonalába tartozott. Most az Android verzió immár teljes értékű navigációra képes, ráadásul ingyen.
Több, mint gondolnád
Az egyik erős képesség, a 3D-s, szabadon forgatható, kevés adatforgalommal is boldoguló vektoros térkép, a másik az online, mindig a legfrissebb elérhető adatot tartalmazó adatbázis, illetve a szintén azonnal elérhető műholdas és Street View képek és a valós idejű forgalmi adatok. A pihekönnyű Maps navigáció ugyan a szoftver komplexitása alapján nem egy ütős megoldás, de az elérhető adatok és extrák miatt mégis kiemelkedik a mezőnyből.
A szoftver felülete valóban minimalista, a navigáció, illetve a térképszolgáltatás adatbekérő mezője nem bonyolult, nincs külön ország, város és utcanév mező. Csak be kell írni kell egy dobozba a címet, ami sokkal kényelmesebb és gyorsabb, igaz ha szükség van rá, akkor kicsit jobban oda kell figyelni a szűkítésre, ha nem a saját környékünkön keresünk épp. A rendszer a Maps felületen viszont képes kezelni összetett kifejezéseket is, például étterem Siófokon.
A navigációt használóknak az egyik legfontosabb újdonság az élő forgalmi információk letöltése, ami messze áll a tökéletestől, viszont hazánkban a teljes országra kiterjedő, valós idejű, körülbelül negyed órás felbontású haladási információkat kapunk teljesen ingyen a mobilra vagy akár az asztali térképre is. Az adatokat színekkel jeleníti a program a mélyvöröstől a zöldig, jelezve, hogy a megengedett maximum sebesség hány százalékát lehet elérni az adott útszakaszon. Az adatok a főbb útvonalakon érhetőek el, s ezeket a navigáció által tervezett szakaszokra is külön megtekinthetjük. Érdemes lehet egy jól ismert utat, például a Balatonról hazafelé vezetőt is leterveztetni és megnézni, hogy áll épp a helyzet az M7-esen, akkor is ha minden bokrot ismerünk már.
Gyorsan merít vagy melegít
Az élő navigáció elérhető a térképalkalmazásból, illetve integrálódhat további programokba is, de egy külön ikon is rendelkezésre áll, ahonnan közvetlenül indulhat a kocsikázás vagy a séta. Ugyan az Android képes a Wi-Fi és cellaadatokból is pár méteres pontossággal helyzetmeghatározásra, a turn-by-turn navigációhoz mindenképp a GPS bekapcsolása szükséges. Amíg úton vagyunk, a képernyő sem fog kikapcsolni, igaz emiatt töltő nélkül a mobil gyorsan le is merül le - csakúgy, mint a PNA-k.
Egy átlagos 1500 mAh-s kapacitású akkumulátorral szerelt androidos okostelefon 2-4 órán keresztül képes vezetni minket ha nem kap külső áramforrást. Ha töltjük, navigálunk, illetve a képernyő is be van kapcsolva, egyes modelleknél erőteljes melegedésre számíthatunk: a nagyon kompakt okostelefonok nem a hosszú, folyamatos, nagy áramfelvételű üzemre lettek tervezve. Ezt a hatást a nyár, a fekete szín és a napsütés meg is fejelheti, érdemesebb olyan autós tartót beszerezni, ami a műszerfalban levő szellőzőhöz csatlakozik. Egyrészt kevesebb napsütés éri a mobilt, másrészt plusz hűtést is kap a klímától.
Minimalista felülettel jobb a hatékonyság
Google termékről lévén szó, ne várjunk bonyolult és csicsás felületeket, sőt, még talán a szokásosnál is egyszerűbb megközelítéssel van dolgunk. Ez bizonyára köszönhető annak is, hogy a Google Maps Navigation még béta címkés, ami azt jelenti, hogy fontos alaprészekben is gyakran és jelentősen változik, a fejlesztés nem abban a fázisban van, amikor már csak a kezelőfelületet csinosítgatják. Másrészt a fejlesztői szándék eredendően az volt, hogy egy egyszerűen áttekinthető, könnyen használható szoftvert hozzanak létre, amit az emberek szívesen kapnak elő a zsebükből bármilyen hétköznapi szituációban, ha nem tudják, merre tovább.
A kezdőképernyőn találunk 1-1 gombot az úticél begépeléséhez, a hangbemondáshoz, a névjegyzékhez, illetve a saját magunk által a térképen megcsillagozott helyek eléréséhez. Ez utóbbi végre értelmet ad annak, hogy a Google térképein talált helyeket értékeljük, kedvencnek jelöljük, amennyiben vissza szeretnénk menni azokhoz. A gombok alatt a navigáción belül nemrégiben megadott címek sorakoznak, a felső sávban pedig a tervezés típusa (autós/gyalogos), a térképnézet, illetve a beállítások érhetőek el. Beállítások címszóval viszont mindössze az autópályák és fizetős útszakaszok elkerülése kapcsolható be és ki.
A Google Maps Navigation nem egy offline termék
Ez a sok felhasználónak egyértelmű csalódás lesz, de ahogyan a HWSW-nek Darren Baker, a Google Maps Navigation termékmenedzsere is elmondta, a Google-nek nem célja egy offline navigáció fejlesztése, sem az, hogy a professzionális navigációs megoldásokkal keljen versenyre. A Google egyszerűen azt szeretné, ha az emberek még többet használnák a mobilnetet és az okostelefont az életük során és nyilván azt, hogy még egy ponton kapcsolódjanak a Google ökoszisztémához, ami a cégnek a hirdetéseken keresztül jelent bevételt.
Így érthető az is, hogy miért nem használható teljesen offline módban a szolgáltatás. A jelenlegi és tervezett fejlesztések a Navigation kapcsán mindössze arra összpontosítanak, hogy az adatkapcsolat megszakadása esetén is folyamatos maradjon a navigáció és az újratervezés, de az úticél kiválasztása, a tervezés és a helyek keresése online marad. Ha valaki ezzel nem tud együtt élni, az kénytelen dedikált navigációs szoftvert vagy PNA-t vásárolni.
A Maps által igényelt adatforgalomról nehéz általánosságban beszélni. Egy-egy tervezés akár néhány tucat kilobájtos adatmennyiségből is kijöhet, ha éppen egyes térképszeletek a cache-ben vannak már, illetve csak egy közeli régiót érint az út, de az úthálózat sűrűségétől és az érintett távtól függően hazánkban is előfordulhat 1-2 megabájtos forgalom egyetlen tervezés alatt. Egy átlagos internetcsomagot azonban nem terhel meg a Navigation, hiszen ha valaki sűrűn használja, akkor a térképek többnyire lementve tárolódnak, a keresés és az útvonal pedig kevés adatból is kifér. Meglódítani a műholdas nézet tudja a forgalmat, de ott is mobilra optimalizált képekkel működik a Maps, nem kell félni gigabájtos forgalomtól még úgy sem.
A cloud ereje legyen veled
A tervezés ideje a normál PNA-kkal szemben itt az adatkapcsolat sebességétől függ, de szinte minden esetben alig 1,5-2,5 másodperc alatt előttünk terem a javasolt útvonal akkor is, ha az ország, vagy épp Európa egy másik csücskébe szeretnénk jutni. Ha elindítjuk a navigációt, akkor pedig a szükséges térképek is letöltődnek. Indulás előtt láthatjuk a javasolt utat és az azon éppen jellemző forgalmi helyzetet szelvényenként színekkel jelölve. Ha valami nem tetszik, akkor kérhetünk egy alternatívát, a kiválasztott verzió vonalára bökve pedig indul is a menet.
A navigációs felület felső részén a következő, illetve az azt követő manőver ikonja és az érintett út, helyiség neve látható, középen természetesen a térbeli térkép. A helyes utat egy kék csík jelzi, a fordulóknál pedig egy egyszerű fehér nyíl tájékoztat. A felső sávra klikkelve lapozhatunk a manőverek között, előre ugorva és átnézve, hogy mit kell tennünk a későbbiekben. Ilyenkor a térkép is átsiklik oda, azt látjuk, amit majd odaérve fogunk. Ha szükséges, akkor lekérhetjük a szöveges, táblázatos itinert is.
Aki nem spórol az adatforgalommal, az bekapcsolhatja a műholdas nézetet, ami igen látványos és adott esetben hasznos is lehet. Sőt, ha lenne Street View nálunk, akkor a manővereknél a fotón jelölve látnánk a fordulókat, a térkép pedig csak a köztes időben jelenne meg. Ha az aktuális forgalmi információkat szeretnénk megjeleníteni, ki kell lépni a teljes útvonal nézetbe, ahol tervezéskor is látható képet kapjuk, de már a friss infókkal. A térképre kirakhatóak egyébként a Places által szűrt helyek pontjai (éttermek, benzinkutak), amikre klikkelve a szokásos Places felület jelenik meg (értékelés, navigáció oda, telefonhívás és egyéb infók rovat).
A kalkulációba elvileg beleszámítanak a forgalmi adatok is, de jelenleg a Google némileg visszakozik ebből a funkcióból és arra hivatkozva, hogy az algoritmust átdolgozzák, jelenleg úgy tűnik, hogy csak tájékoztató jelleggel szerepelnek a színek, de az idő becslésére a Navigation nem vállalkozik. A hátralévő idő kijelzésénél azonban folyamatosan láthatjuk, hogy az utunkra a zöld, sárga vagy piros kód jellemző, így a vezető tud önmaga kalkulálni az elméleti értéken túl.
A tervezés tesztelése során a Google általában jó megoldásokra jutott, s többnyire Budapesten belül és vidéki tervezéskor is a valóban használható útvonalakat jelezte és nem dobta fel a térképről az elvben lehetséges, de nem igazán ésszerű verziókat. A fent említett ok miatt az utazás hosszát viszont épp annyira képes csak eltalálni most a szoftver, mint az offline PNA-k, de ez egyrészt változni fog hamarosan, másrészt a forgalmi helyzet színkódjai azért segítenek a sofőrnek.
Jól megfér a mobil és a navigáció egymás mellett
A PNA-gyártóknak régóta mantrája hogy a mobiltelefonos funkciók és a navigáció összeakadhatnak, emiatt nem stabil, nem megbízható a működés. Ebből a szempontból az Android szoftveresen tökéletesen helytállt a tesztek alatt, kipróbáltuk zenehallgatás, telefonálás, böngészés és alkalmazások futtatása közben is a navigációt, az eredmény pedig az, hogy a hangnavigáció minden körülmények között működik. Zenehallgatás és egyéb médialejátszás közben az utasítások idejére csak a navigáció hangja szól, telefonálás közben viszont a géphang “rábeszél” a hívásra - természetesen ezt csak mi halljuk, a vonal másik végére nem jut el, hogy merre kell fordulnunk.
A hangerő beállításával első alkalommal kísérletezni kell kicsit, a tapasztalat az, hogy a maximum hangerőn a zene hangosabb mint a navigáció, ezért érdemes az előbbit közepesre állítani. Aki az autó hangrendszerére köti a mobilt, az viszont kényelmesen használhatja az egészet. Sőt, ha utasunknak Angry Birds-özni támad kedve, akkor azt is megteheti, a fordulókat a mobil bemondja aközben is.
Nyelvi kavarodás
A Google Maps szoftver nem rendelkezik saját nyelvi beállítással, azaz az Androidban beállított nyelvet veszi alapul. Ez azt jelenti, hogy amennyiben angol nyelven használjuk a mobilt, akkor angol nyelvű lesz a hangnavigáció is. Sajnos ez annyira bután van megoldva, hogy minden nyelven, ahol már TTS olvas fel, automatikusan olvassa az utcaneveket is. Nos, a magyar utcanevek az angol TTS-sel leginkább szánalmasan hangzanak, de a baj az, hogy zavaróak, sokszor magát az utasítást sem lehet érteni a rosszul központozott felolvasás miatt.
Darren Baker a HWSW-nek azt mondta, hogy a fejlesztőcsapat találni fog egy megoldást erre a problémára. Bár nem jelentős számú felhasználót érint, de a földrajzi terjeszkedés miatt egyre gyakoribb kritika a rendszerrel szemben. A fejlesztők legfontosabb elvárása önmagukkal szemben, hogy a program mindvégig megmaradjon végletesen egyszerűnek, ahol a felhasználónak nem kell tucatnyi kapcsolót és beállítást átlátnia. Várhatóan úgy oldódik meg a kérdés, hogy a későbbiekben kikapcsolható lesz az utcanév-felolvasás, hiszen aki angolul használja a mobilját, arról feltételezzük, hogy érti azt is hogy “turn right”.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A másik rossz hír, hogy hiába van már magyar nyelvű TTS, ami ráadásul nagyon szépen olvas fel, a Google Maps ezt nem használja, csak a Translate. Azaz a magyar nyelvű hangnavigáció egy hangkészlettel működik, amibe felvették az összes bemondható parancsot, irányt, manővert és számot. Ehhez képest a hang nem túl selymes, inkább egy hűvös, katonai rádiódiszpécserre hasonlít, de cserébe nagyon tisztán és érthetően beszél. Várhatóan a jövőben ezt lecseréli majd a Google, de erről konkrét ígéret vagy utalás nem hangzott el.
Önnek jár
A Google Maps Navigation tökéletes útitárs bármely hétköznapi szituációban és kisebb-nagyobb utazásban is. Nem kell 30-70 ezer forintot kifizetni érte és nem is kell az autó eldugott rekeszeiben dugdosni. Igaz néhány csillogó funkció és beállítás lemarad, de helyek keresésében verhetetlen, A-ból B-be pedig pontosan olyan jól vezet el mint bármely más konkurens. Ha az iPhone-tulajdonosoknak azt javasoltuk, hogy még véletlenül se vegyenek külön PNA-t, akkor az androidos tömegnek a tanács az, hogy még csak navigációs programot se vegyenek. Nekik ez alapból jár.