:

Szerző: Koi Tamás

2011. augusztus 12. 11:04

Kérdéses, megjelenik-e valaha a Nokia N9

Elképzelhető, hogy az előzetes bejelentéssel szemben végül egyáltalán nem kerül piacra a Nokia első MeeGo-s okostelefonja, a júniusban bemutatott N9.

Könnyen lehet, hogy a Nokia végül mégsem fog bele az első MeeGo-s mobil, az N9 tömeggyártásába és árusításába, egyre több jel utal legalábbis arra, hogy a júniusban bejelentett, és működő készülékekkel demózott modell nem jut el a sikerhez nélkülözhetetlen kulcspiacokra. A hét elején Chris Weber, a vállalat amerikai részlegének első embere jelentette ki, hogy egyáltalán nem számolnak Észak-Amerikában az újdonsággal, szerdán pedig az angol részleg erősítette meg, hogy nem tervezi a telefon forgalmazását.

A Nokia N9 megjelenése körül jelenleg teljes a bizonytalanság. A gyártó szokásától eltérően nem közölte a megjelenés negyedévét a júniusi bemutatón, csak annyit lehet jelenleg is tudni a telefon érkezéséről, hogy az valamikor az év hátralévő részében kerülhet a boltok polcaira. Nem túl biztató jel a megjelenési idővel kapcsolatban, hogy a gyártó svéd weboldalára nemrég felkerült számlálót - mely a rajtig hátralévő napokat mutatta - azóta eltávolították.

Az N9 fejlesztése során a tervezők láthatóan a cool-faktor növelésére összpontosítottak elsősorban, így a készülék polikarbonát burkolata - a kijelzőt leszámítva - egyetlen darabból áll, melybe egy 3,9 hüvelykes képátlójú, kissé íves kialakítású AMOLED-kijelző illeszkedik. A panel felbontása egyébként 854x480 pixel, vagyis ez lesz az eddigi legjobb felbontást, illetve pixelsűrűséget produkáló kijelzővel ellátott telefonja a Nokiának.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A rendszerkörnyezet gördülékeny működéséről erős hardver gondoskodik: az N9-ben egy 1 GHz-en ketyegő OMAP3630-as processzor és a PowerVR SGX530 GPU páros dolgozik, 1 gigagájt rendszermemóriával megtámogatva. A telefon 16 vagy 64 gigabájt háttértárral érkezik, a köztes, 32 GB-os lépcső ezúttal érdekes módon kimarad. Az N9-ben a mondhatni alapnak tekintett Bluetooth és GPS-modulokon, valamint a WLAN kommunikáción túl lesz NFC chip is az érintés nélküli fizetési rendszerek kiszolgálása érdekében.

Bár a specifikációk ígéretesek, azzal, hogy a termék két kulcspiacon nem kerül forgalomba, könnyen megpecsételődhet az N9 sorsa. A már bemutatott készülék elkaszálása ugyan jelentős presztízsveszteség lehet, de könnyen belátható, hogy ha a gyártó a Windows Phone-alapú, várhatóan októberben bemutatkozó készülékeivel (világ)sikert kíván aratni, minden fejlesztési és marketingerőforrást az új platformra kell összpontosítani.

a címlapról