Tízezer embert rúg ki az átalakuló Sony
Tegnap még 6,4 milliárd dolláros rekordveszteséget jelzett előre a márciusban zárult pénzügyi évre a Sony, ma pedig már az átalakulására vonatkozó terveit ismertette. Hirai Kaz elnök-vezérigazgató szerint a mobilok és az orvosi berendezések jelentik az elektronikai óriás jövőjét.
Ma délelőtti sajtótájékoztatóján villantotta fel a Sony átalakítására vonatkozó terveit Hirai Kaz, a társaság áprilisban hivatalba lépett elnök-vezérigazgatója. Hirai regnálása nem indul simán, a társaság tegnap közölte, a márciusban véget ért pénzügyi évben 65 éves történelmének legsúlyosabb veszteségét érte el, a mérleg 6,4 milliárd dollárnak megfelelő negatívumot mutatott. Ez a korábban várt összeg több mint duplája.
A mobil eszközökben és az orvosi berendezésekben bíznak
"Számos befektetőtől hallottuk hogy szükség van a változásra" - mondta a Tokióban tartott sajtótájékoztatón Hirai. "A Sony meg fog változni" - szögezte le. "A Sony mindig is egy vállalkozó kedvű cég volt. Ez a szellemiség a mai napig él." A vezető szerint a Sony jövőjét alapvetően két terület határozza majd meg. Ezek közül az egyik az okostelefonoké és más mobil eszközöké, amelyek a fogyasztók életének digitális központját jelentik, ezek segítségével fognak kommunikálni, dolgozni és szórakozni is.
A Sony tavaly vásárolta ki svéd partnerét a Sony Ericssonból, ezzel teljesen házon belülre került az okostelefonok fejlesztése és gyártása - a cég tartalmakkal és szolgáltatásokkal különböztetné meg magát a versenytársaktól a piacon és arra számít, három év múlva meghatározó szereplője lesz a mobilpiacnak, évente 22 milliárd dolláros bevétellel. A Sony Ericsson utolsó pénzügyi évében 5,2 milliárd eurós (6,8 milliárd dolláros) forgalmat ért el, a Sony ezt háromszorosára szeretné növelni, amiben a tableteknek és a mobil PC-knek is szerepet szán, ezeket is saját szolgáltatásokkal és tartalommal szeretné vonzóbbá tenni.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A másik fókuszterületet az orvosi eszközök jelentik Hirai elképzeléseiben, például az endoszkópok és más csúcstechnológiás orvosi képfeldolgozási eszközök. A Sony stratégiai befektetésekkel és felvásárlásokkal erősítené meg ezt a területet annak érdekében, hogy két év múlva már 50 milliárd jen (620 millió dollár) forgalmat bonyolítson ez a terület.
Tévégyártás: a nagy kérdőjel
A Sony teljesítményét évek óta rontja a lakossági elektronikai üzletág, elsősorban a tévégyártás, ahol technológiai fölényét elvesztette a koreai riválisokkal szemben, a folyamatosan erősödő jen miatt pedig árban is versenyképtelen. Hirai ígérete szerint jelentős, mintegy 60 százalékos csökkenés várható a tévégyártás fix költségeiben - hogy ezt hogyan érik el, arra nem tért ki. A cég egy ideje elkezdte kiszervezni a tévégyártást ázsiai szerződéses gyártóknak a kiadások lefaragása érdekében, de a termékei iránti keresletet nem tudta felpörgetni. A téevékenység 8 éve veszteséget termel a Sony számára.
A tévégyártás jövőjével kapcsolatban meglehetősen vegyes üzeneteket közvetített a vezető. Egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a tévégyártás fontos a cég számára, mivel a mai napig a tévék jelentik a nappalik központját és a szórakozás kedvelt formáját. A 2013-as pénzügyi évben a tévégyártás újra nyereséget termel, mondta Hirai, aki ugyanakkor egy másik kérdésre reagálva nem zárta ki, hogy a Sony teljesen megszabaduljon a tévégyártástól. "Minden lehetőség nyitott" - mondta. Szóba került, hogy a kijelzőgyártáshoz hasonlóan a bajba jutott japán tévégyártók (Sony, Sharp, Panasonic) egy állami irányítású cégben egyesítsék erőiket, ezt az értesülést a vezető nem kommentálta
Hirai bejelentette azt a pár napja az üzleti sajtóban már keringő értesülést, amely szerint a Sony mintegy 10 ezer dolgozójától válik meg a költségek csökkentése érdekében. A vállalat világszerte több mint 160 ezer főt foglalkoztat, a létszámcsökkentés mintegy 6 százalékos lesz, a költségei pedig mintegy 75 milliárd jenre (kb. 1 milliárd dollárra) rúgnak, amelyek a jelenlegi, 2013 márciusában véget érő pénzügyi évben fog elkönyvelni a társaság. A Sony mantrája továbbra is az 5 százalék feletti üzemi eredményhányad. Ezt három év múlva szeretné elérni a Sony, szögezte le Hirai, akinek elődje, Howard Stringer is a bűvös 5 százalékot tűzte ki célul, hogy aztán sorozatban veszteséges éveket produkáljon.
Elemzők meglehetősen szkeptikusan értékelték a Hirai által felvázolt terveket.