Balaton Sound: A készpénz teljesen kiment a divatból
Tavaly a Balaton Soundon debütált a Metapay kártyás fizetési rendszere, ami a rendezvény ideje alatt kiváltja a készpénzhasználatot. Az elektronikus utalványként működő Metapay tavaly még csak opció volt, idén viszont csak ezzel lehetett a rendezvényen vásárolni.
Technikailag egyedülálló rendszer szolgálja ki a készpénzmentesítést, de a háttérből a felhasználók viszonylag keveset érzékelnek. A Balaton Sound tapasztalatai alapján a fizetési láncban szereplő minden résztvevő elégedett volt - a látogatók számára egyszerűséget, a kereskedőknek gyorsabb kiszolgálást és nagyobb forgalmat, a magyar Metapaynek bevételt, a Sziget Kft-nek pedig átláthatóságot és egy extra szolgáltatást hozott az új rendszer.
A Balaton Sound fesztiválon körülbelül 500 készpénzmentes fizetőhelyet alakítottak ki, ami nem azt jelenti, hogy ennyi kereskedő volt kint, a nagyobb pultoknál természetesen több terminált helyeztek el. Általában minden pénztárgép mellé került egy leolvasó, amik egyelőre még nincsenek összekötve magával a pénztárgéppel, így mindkét gépbe be kellett ütnie az összeget a pultosoknak, de még így is 5 másodpercre rövidült a fizetési procedúra. Ezzel szemben a készpénzes fizetés átlagos ideje akár 30-40 másodperc is lehet. Az eredmény kevesebb sorban állás, több szórakozás.
Strapabíró pénz
Maga a Metapay kártya nem egy bonyolult szerkezet, egy műanyag kártyába integrált passzív chip, antennával. A túloldalon a terminálhoz egy NFC/RFID író-olvasó társul. A két eszközt 3-5 centiméterre egymáshoz közelítve a kommunikáció a másodperc töredéke alatt létrejön, s ha a kijelzőn felvillan az egyenleg, a vásárló már bátran fordíthat is hátat a pultnak és siethet tovább. A terminálok a mobilhálózaton keresztül kommunikálnak a központi szerverrel, mindegyik olvasóban egy SIM-kártya is pihen. Tudomásunk szerint a Metapay terminálok a Telenor szolgáltatását veszik igénybe, s feltételezésünk szerint ezek priorizált kártyák, a nagy tömegrendezvényen is biztos adatforgalmat tudnak bonyolítani, bár erre vonatkozóan hivatalos információt nem kaptunk. Kábellel az internetre kötve csak a feltöltőpontok vannak, ahol a Metapay kártyákkal kapcsolatos ügyintézés zajlik, például a feltöltés, pénz visszavétele vagy technikai ügyintézés.
A kártyákkal kapcsolatban a Metapay munkatársai szerint viszonylag kevés panasz érkezett, azok is leginkább a kártya elvesztéséről szóltak. Voltak persze olyan esetek, amikor a lelkes felhasználó lyukat fúrt a kártyára, és szerencsétlenül éppen a szélére, ahol a chiphez tartozó antenna fut körbe. Volt olyan is, akinek sikerült kettétörnie a kártyát, amihez nagy kitartás kellett, mert a tesztünk szerint akár tölcsért is lehet hajtogatni a műanyaglapból, akkor sem tört el és még működött is.
Akik már tavaly is használták a Metapayt, észlelhették, hogy gyorsabb lett a fizetési tranzakció, de a rendszer egyik megálmodója szerint ez leginkább abból fakad, hogy a terminálon a kiíratás lett fürgébb, maga a fizetés ugyanannyi idő alatt zajlik. Mivel idén már kizárólag ezzel a kártyával lehetett fizetni, ezért kritikusan fontos volt a rendelkezésre állás biztosítása. A HWSW kérdéseire kapott válaszok alapján minden más rendszer, például a sörcsap, a hűtő vagy a grillsütő is kevésbé védett nem várt problémák ellen, mint a fizetőrendszer. Ha a mobilhálózat haldoklik, akkor a terminálok offline is képesek tranzakciókat bonyolítani, ha újraéled a kapcsolat, a terminál akkor szinkronizál a szerverek felé. Ezzel teljesen nyugodtan ki lehet bekkelni akár egy hosszabb hálózati leállást is.
Katasztrófabiztos háttér
Ha az áram menne el, akkor a terminálokkal együtt telepített szünetmentes tápegységek biztosítják a folytonosságot. Lehet, hogy a teljes pultban sötét lenne, melegednének a sörök és kihűlnének a kolbászok, de fizetni még mindig lehetne értük. Emellett az terminálok többsége ellenáll a folyadékoknak és a pornak is, tavaly előfordult, hogy a Balatonból halásztak ki egy olvasót, ami a kiszárítás után is tökéletesen működött.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az egyetlen hiba az lehet, ha maga a terminál vagy az olvasó adja fel a harcot. Ilyenkor a helyszínen lévő 15 Metapay-alkalmazott közül valaki a odasiet és azonnal telepíti a cserekészüléket. Az üzemeltetők méteres pontosságú térképet készítettek a fesztivál előtt a terminálokról, és egy egyszerű algoritmus segítségével a betelefonáló kereskedőnek azt is meg tudják mondani, hogy hány perc múlva érnek oda hozzá a technikusok.
A Metapay rendszerének legnagyobb előnye, hogy valóban nagy rendezvények számára kifejlesztett megoldás és nem egy utcai rendszer kitelepítése. Szemben az OTP Paypass fizetési rendszerével itt stabil a háttérrendszer működése, nem lassul a fizetés “csúcsidőben” sem, minden modul egy fesztivál tömegéhez lett tervezve. Az elhagyott kártya pótlása is percek kérdése, az SMS-ben beregisztrált kártyát a PIN-kód beütése után újragenerálja bármelyik feltöltőpont. Ez pedig már önmagában megnyugtató érzés a készpénzzel szemben. 100 ezer forintos feltöltés felett ráadásul a regisztráció kötelező is, a nagy költőkre még jobban vigyáz a rendszer.
Nem kell a kistáska
Az általunk véletlenszerűen megkérdezett fesztiválozók szinte mindegyike pozitív változásként tekintett erre, mindenki örült annak, hogy nem húzza a zsebét az aprópénz, mindenki érezte azt is, hogy kevesebbet kell sorban állni. Gyakorlatilag semmi mást nem kellett magával cipelnie a szórakozó közönségnek mint a kártyát (amit egy kiegészítővel nyakba is akasztható) és a mobilját. Kártya helyett karórát is lehetett venni 8000 forintért, ami egy valóban működő vízálló karóra volt megspékelve az NFC-chippel és persze ahogyan a kártyák is, az órák is újra használhatóak a következő fesztiválon is.
Szkeptikus hangok persze most is voltak: egyes fesztiválozók nem az egyszerűséget és a modernitást látták a Metapay kártyában, hanem arra gondoltak, hogy ez az egész a vissza nem váltott összegek lenyúlása miatt van, esetleg azért, hogy Gerendai még gazdagabb legyen vagy azért, hogy mindenki még többet költsön. A konspirációk nagy része persze a tudatlanságból fakadt, sok esetben az ágálók nem tudták, hogy vissza lehet váltani a kártyáról a pénzt. Persze voltak kellemetlenségek, a nap végén, amikor a tömeg hazament, nem volt jó ötlet a főbejáratnál lévő Metapay ponthoz menni visszaváltásért, mert sokan szerették volna megtenni ugyanezt. A nagyszínpados koncertek előtt-után a közelben lévő kiszolgálóhelyeken most is volt sor, de nem kellett 25-30 percet rászánni egy ital megszerzésére. A sörcsap nem lett gyorsabb, csak a fizetés.
Nem tudnak lopni az erkölcstelen pultosok
A történet legnagyobb nyertesei azonban a kereskedők. A Balaton Grill tulajdonosa, Mándity Róbert a HWSW-nek elmondta, hogy amikor a Sziget Kft. bejelentette, hogy kizárólag elektronikus fizetés lesz, akkor egy válságmegbeszélést hívott össze és minden porcikája tiltakozott ellene, de a Volt fesztivál és a Balaton Sound után ő maga vált az egyik legnagyobb evangelistájává az új rendszernek. Egyrészt a fizetési idő rövidülésével egységnyi idő alatt több vendéget tudott kiszolgálni. Ugyan a Metapay rendszernek van egy tranzakciós díja, ami egyébként alacsonyabb, mint a normál bankkártyás fizetés esetén, de a kereskedő ezzel párhuzamosan egy 20-25 százalékos bevételnövekedést is realizált, ami főként a gyorsabb kiszolgálásból eredt, illetve abból, hogy a látogatók könnyebben költenek a kártyáról, mintha a pénztárcából kellene kivenni a pénzt.
A készpénzes fizetésnél komoly probléma volt a lopás is, az idénymunkás pultosok közt ugyanis mindig voltak olyanok, akiket megszédített Deák Ferenc arcképe. A Balaton Grill tulajdonosa pontosan nem tudja, hogy mennyivel lopták meg a korábbi években, de mindennapos volt a hiány. Előfordultak lopások, de akár az is, hogy véletlenül rosszul adott vissza egy pultos (tízezres helyett húszezresből), sőt, volt arra is példa, hogy elhagytak egy komolyabb összeget. A Metapay rendszerben ezek egyike sem fordulhat elő, viszont minden nap végén a kereskedők a számukra dedikált diszkrét Sziget Kft-s pénztárban forintra pontosan megkapják készpénzben a bevételt nyugtával, számlával.
Nem hiányzik a borravaló
Közbeszéd tárgyává vált a borravaló kérdése is. A Metapay rendszerben ugyan a vásárlók jóval kevesebb alkalommal adnak borravalót, a legtöbb helyen szinte el is tűnt ez az összeg, eddig is csak azért adtak a legtöbben, mert nem volt kedvük megvárni az apróval való szöszmötölést és nem akarták, hogy a sok fémpénz húzza a zsebüket. Viszont ettől nem költ senki kevesebbet, a legtöbb fesztiválozó fix összeget szán a szórakozásra, ugyanannyit költ el így is, annyi változott, hogy most az eddig borravalóként kidobott pénzért is kap szolgáltatást vagy terméket.
A Metapay fizetésnél persze van lehetőség díjazni a jó kiszolgálást, a fizetéskor be lehet mondani a ténylegesnél nagyobb összeget is, amit a rendszer borravalóként tüntet fel az elszámolásban. Ha a kereskedő úgy dönt, akkor ez a pultos jussa, de a legtöbb helyen eddig sem az alkalmazott kapta meg, hanem a kevésbé törvénytisztelő kereskedők ebből fizették ki a feketemunkásokat. A nagyobb kereskedők viszont eddig is tisztán játszottak, a korábbi években kiszabott milliós büntetések után sokan megtanulták, hogy nem éri meg trükközni. Kellemetlenül az elektronikus fizetés tehát csak azokat érinti, akik simlisek voltak. Ennek pedig örülhet a szervező Sziget Kft. is és a tisztességes kereskedők is. Félniük legfeljebb azért lehet, mert a Sziget Kft. immár látja, hogy a kereskedők milyen forgalmat bonyolítottak, aminek következményeként emelkedhet a "helypénz".
Előny viszont, hogy a szervező jobban átlátja a felhasználói szokásokat, a kiszolgálás és a felhozatal tervezésekor jobban figyelembe lehet venni a valós igényeket, középtávon ez biztosan a jobb szórakozási és vásárlási körülményeket szolgálja. A Metapay szerint az átlagos felhasználó napi 5-8 tranzakciót bonyolít le, természetesen a napijegyesek lefelé, a bent lakó hetijegyesek pedig felfelé húzzák ezt az átlagot. A Volt fesztiválon az átlagos feltöltés napi 5-8 ezer forint volt, ez a Balaton Soundon valamivel magasabb volt, bár egyelőre pontos adatokat még nem kaptunk. A Volt Fesztiválon viszont 38 ezer kártyát adtak ki, amibe beleértendő az elhagyás vagy hiba miatti cserék száma is. A Sziget augusztusban még egy fokozattal nagyobb lesz, a kártyák száma is nő, a rendezvény is hosszabb, illetve ott már több mint ezer terminál lesz telepítve. Ezzel viszont a világ legnagyobb zárt NFC-s fizetési közege jön létre Magyarországon rekord tranzakciószámokkal.
Flawless victory
Helyszíni tesztünkben kipróbáltunk mindenféle variációt, sem a feltöltéssel, sem a pénzfelvétellel, sem a fizetéssel nem volt semmilyen probléma. A pultosok, még akkor is, ha gyakran butácska, gyakorlatlan idénymunkások, akkor is 5-10 tranzakció után belejönnek a rendszer használatába és flottul kezelik a terminált. A Metapay feltöltőpontok és a help desk konténerekben dolgozók pedig felkészülten várták a legelképesztőbb eseteket is.
Arra érdemes odafigyelni, hogy a megmaradt összeg (jogi okok miatt) csak a fesztivál ideje alatt váltható vissza, másik rendezvényre nem vihető át, még akkor sem, ha maga a kártya aktív marad a következő fesztiválon is - ennek nem technikai, hanem jogi okai vannak. Az egyenleget lekérdezni jelenleg csak a terminálokon lehet, de az augusztusi Szigeten a Metapay egy következő mérföldkőhöz ér, elkezdődik az NFC-képes okostelefonok tesztelése. A kártyához képest egyértelmű előny lesz a kijelző, amin várhatóan az egyenleglekérdezés mellett további plusz funkciók is elérhetőek lesznek, de ezzel kapcsolatban a Metapay egyelőre nem árult el semmit.
A rendezvényen akárhogy igyekeztünk gyenge pontokat találni, egyszerűen nem ment. A Metapay Fesztiválkártya működik, jó, a hibákat kezeli a rendszer és a készpénzzel szemben minden szempontból jobban teljesít. Külön öröm, hogy világszerte még a legnagyobb fesztiválok is készpénzt használnak vagy papír alapú kuponokat, a Metapay rendszere tehát nem csak Magyarországon, de egyelőre világszerte is egyedülálló megoldás, a fogadtatása felhasználói és kereskedői oldalról is pozitív volt.
Könnyen tanulunk
Az egyetlen hiányosság az oktatás hiánya volt, a Sziget Kft. nem fordított elegendő energiát arra, hogy az embereket tréningezze az új rendszerre. Ebből bizonyára fakadtak kellemetlen szituációk, de a fesztiválozók láthatóan hamar feltalálták magukat. Talán jogos is, hogy a Fesztiválkártya nem volt fókuszba emelve, egy támogató rendszer akkor jó, ha észrevétlen, márpedig a fesztiválozók számára szinte semmi nem látszott a kártya mögötti technológiából és a ráfordított munkából. Nem kellett érteni, nem kellett tanulni sem.