A cloud és a virtualizáció a Red Hat sikerének záloga
Nyilvánosságra hozta május 31-én véget ért első pénzügyi negyedévének eredményeit a Red Hat. A vállalat jó úton halad, hogy a nyílt forrású szoftverekkel foglalkozó cégek közül elsőként érjen el 1 milliárd dolláros éves árbevételt.
Az idei első pénzügyi negyedévben 265 millió dollár forgalmat bonyolított a világ első számú Linux-disztribútora. Az éves szinten 27 százalékkal növekedő bevételből 226 millió dollárt az előfizetések tettek ki. A Red Hat üzemi szinten 45,4 millió dollár eredményt tudott kipréselni magából, ami 17 százalékos üzemi eredményhányadot jelent. Nettó szinten 32,5 milliós profitot tudott felmutatni a Red Hat, ami harmadával több mint egy évvel ezelőtt.
Cloud és virtualizáció a siker kulcsa
"Úgy látjuk, alapvető átalakuláson mennek keresztül az informatikai kiadások, a cloud computing és a virtualizáció stratégiai prioritássá vált. A Red Hat jó helyzetben van ahhoz, hogy profitáljon ebből a lehetőségből, ahogy a vállalatok egyre inkább a Red Hathez fordulnak, amikor fejlesztik vagy modernizálják informatikai infrastruktúrájukat" - mondta Jim Whitehurst, a vállalat elnök-vezérigazgatója.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A most folyó pénzügyi évben 1,09 milliárdos bevételt vár Whitehurst. Az elnök-vezérigazgató szerint a Red Hatnek azonban minden esélye megvan arra, hogy 5 éven belül háromszorosára növelje bevételét és elérje a 3 milliárd dollárt. A BusinessWeek által idézett interjú szerint a cloud computing megoldások iránti fokozódó érdeklődés együtt jár a Linux, illetve a nyílt forrású megoldások térnyerésével. "Az összes új fejlesztés Linuxon történik, vagy valamilyen nyílt forrású platformon. A cloudok általában nyílt forráson vannak."
Már senki sem kételkedik a Red Hatben vagy a JBossban
"Nagyvállalati infrastruktúrák esetén a Red Hatben és a JBossban ma már senki sem kételkedik" - mondta a HWSW-nek a Red Hat hazai disztribúcióját végző és professzionális szolgáltatásait nyújtó ULX Kft. ügyvezetője. Szentiványi Gábor szerint Magyarországon már nem csak a nyílt forrású megoldások iránt már elkötelezett szervezetek választják a Red Hat vagy JBoss termékeket, vagy általában a nyílt megoldásokat. A cloud-korszak beköszöntével pedig ez egyre erősödni fog, hiszen a virtualizációs és cloud megoldások terén a nyílt szoftverek nem csupán a zárt, tulajdonosi megoldások ekvivalens, de olcsóbb alternatívájaként jöhetnek szóba, hanem olyan képességeket is kínálnak, amelyek a tulajdonosi szoftverekben sincsenek meg,
Itthon a válságból a globálisnál lassabban lábal ki az informatikai piac, Szentiványi Gábor már 2010-re is növekedést várt, azonban tavaly az ULX végül "szinte fillérre ugyanannyi forgalmat bonyolított mint 2009-ben". Idén azonban már kedvezőbbek a piaci körülmények és a 2011-ből eddig eltelt hónapok során időarányosan 25 százalékos bevételnövekedést regisztrált a vállalat a tavalyi számokkal összehasonlítva. A HWSW-nek adott telefonos interjújában Szentiványi megemlítette továbbá, hogy az ULX által forgalmazott további vállalati nyílt forrású megoldások (EnterpriseDB, Alfresco, Zenoss) iránt is élénkül az érdeklődés, de még egy kis időre szükség van, hogy ezek az erőfeszítések itthon is "beérjenek".