Bejött a Samsungnak az okostévé
Komoly érdeklődés mutatkozik az internetes eléréssel is rendelkező okostévék iránt, közölte a tévépiac vezető gyártója, a Samsung. A vállalat rekordeladásokat produkált a tévés holtszezonban, a kezdeti magas volument látva ráadásul a tartalomszolgáltatóknak is megjött a kedvük a szerződéskötéshez.
A Samsung Electronics a múlt héten bejelentette, hogy az új termékkínálat megjelenést követő első három hónapban rekordszámú, nagyjából kétmillió okostévét értékesített. A fogyasztók tehát az internetre kötött tévét alapvetően sokkal nyitottabban fogadták, mint az első 3D-s megjelenítőket, igaz, az alacsonyabb árszint és az elérhető tartalomkínálat miatt a lehetőség eleve vonzóbb a vásárlók számára. A koreai gyártó nem is a 3D-s tévékhez hasonlítja az eladási adatokat: a Samsung szerint LED-tévéből nyolc hónap alatt tudtak csak eladni annyit, mint okostévékből három hónap alatt.
A vállalat által nyilvánosságra hozott statisztikák szerint az okostévék Észak-Amerikában a legnépszerűbbek, a megjelenést követő három hónapban ebben a régióban nagyjából 730 ezer készüléken adtak túl a kereskedők. Nyugat-Európa nem sokkal lemaradva, 710 ezres eladással a második, míg az ázsiai régióban mindössze 170 ezer ilyen tévét adtak el, igaz, itt később is kerültek piacra az újdonságok.
A szétszteroidozott diversity alkonya Évtizedekben mérhető folyamatokat nem lehet profitorientált cégek asszisztálásával pár év alatt lezavarni, DEI csomagolásban.
Az internethez WLAN, vagy vezetékes kapcsolattal csatlakozó okostévékhez éppúgy lehet alkalmazásokat letölteni, mint az okostelefonokhoz. A piactér kínálata egyelőre elég szűkös, de már magyar programok is fellelhetőek rajta, igaz ezek kivétel nélkül valamelyik hazai tartalomszolgáltató tévés reinkarnációi. A tartalomszolgáltatók egyébként az eladási mutatókat látva egyre komolyabb lehetőséget látnak ezekben a tévékészülékekben, így a koreai gyártóval az elmúlt hónapokban több lokális és globális jelenlétű cég is szerződést kötött.
Az okostévékkel a telefonokhoz hasonlóan közösségi hálózatokat, valamint népszerű azonnali üzenetküldő hálózatokat is el lehet érni, így a Samsung egyes modelljeire is kerül Facebook és Twitter kliens, valamint a Skype speciális változata, sőt, egyes típusokat akár webböngészővel is ellátnak. A drágább modellek mellé felvevőberendezést sem kell vásárolni, ugyanis a sorozat felső kategóriás tagjai külső merevlemezre képesek - akár programozottan - felvételt készíteni. A tévék extra funkcióit a Smart Hub nevű speciálisan erre a célra létrehozott felületen keresztül lehet elérni.