:

Szerző: Koi Tamás

2011. június 15. 15:26

Sorra zárnak be a Nokia online üzletei

Egymás után zárnak be a Nokia saját webáruházai Nyugat-Európában, a romló értékesítési mutatókat elsősorban a szolgáltatói partnereken keresztül próbálja ellensúlyozni a cég.

A finn telefongyártó ma bejelentette, hogy bezárja egyik legnagyobb európai webáruházát az Egyesült Királyságban. A fennállásának kétségtelenül legnehezebb időszakát élő nagyvállalat az online értékesítést megszüntetését az értékesítési lánc egyszerűsítésével és a fókusz áthelyezésével indokolta. A cég a jövőben elsősorban a kulcspozícióban lévő értékesítési partnereire - vagyis kimondatlanul a szolgáltatókra - számít az eladások kapcsán.

A Nokia az európai régióban több országban is beszüntette már a telefonok online értékesítését, így májusban bezárt a francia, a spanyol és a holland bolt is. Azt egyelőre nem tudni, hogy az angol áruház pontosan mikor húzza le a rolót, és mi lesz a régióban működő többi, hasonló kezdeményezéssel, valamint azt sem tudni, hogy csak átmeneti időszakról van-e szó, vagy az online értékesítés azután sem folytatódik, hogy a cég új, versenyképesebb portfóliója elstartolt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A gyártónak Magyarországon is üzemel hivatalos webáruháza, melyet a shop.nokia.hu weboldalon keresztül érhetnek el a vásárlók. A webáruházat itthon nem a Nokia helyi leányvállalata, hanem egy alvállalkozó, a Bank-Card Kft. működteti a tavaly októberi nyitás óta. A cégnek országszerte kiterjedt mintabolt-hálózata is van, ám ez is a partnerek tulajdonában áll. A tavaly megnyílt magyarországi online üzletet a HWSW információi szerint nem tervezi bezárni a Nokia.

Az online bolthálózat fokozatos leépítése azután érdekes fordulatnak hat, hogy a Nokia éppen a legutóbbi, első negyedéves pénzügyi jelentése kapcsán erősítette meg, hogy meg akarja erősíteni a saját márka alatt futó bolthálózatot, amelytől a bevételek növekedését várja.

a címlapról