Komoly csatornabővítés a Hello HD-nél
Ha némi késéssel is, de beváltotta ígéretét hazánk legkisebb műholdas tévés platformja, a Hello HD. Az üzemeltetők júniustól a jelenleginél háromszor több csatornát kínálnak, emellett többféle konstrukcióban is elérhetők a választékban szereplő adók.
Pár hónappal ezelőtt már úgy tűnt, semmi sem menti meg a Hello HD Kft. műholdas szolgáltatását az enyészettől: a csatornaválaszték jelentősen csökkent, ráadásul az ígért, március közepi újrarendeződés és bővülés is elmaradt. A szolgáltató megmaradt ügyfeleinek a jelek szerint mégis megérte várni: a Hello HD az internetre a napokban kikerült új szerződési feltételek értelmében június első felében jelentős csatornabővítést hajt végre.
A hivatalosan június 10-től elérhető új választék összesen 79 SD-csatornát tartalmaz majd, ami a jelenleg elérhető választéknak több mint a háromszorosa. A kínálatba visszakerül többek közt az előfizetők által a januári programcsökkentést követően leginkább hiányolt egyik adó, a Comedy Central is, valamint az AXN összes csatornája. A HD-s repertoár is bővül, újra elérhető lesz a Discovery és a National Geographic HD, valamint az HBO HD mozicsatorna.
A fenti adók január második felében, máig nem teljesen tisztázott okokból kerültek ki a Hello HD szolgáltatás kínálatából. A műholdas adástovábbítási rendszert üzemeltető cég műszaki okokra hivatkozott, majd később ezért kárpótolta is előfizetőit, és márciusra ígért jelentős csatornabővítést. A márciusi változások elmaradtak, illetve a jelek szerint júniusra tolódtak, a bővítéssel azonban nem csak a csatornaválaszték, hanem az elérhető konstrukciók száma is bővül.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az előfizetők számára június 10-től gyakorlatilag csak a 4 közszolgálati csatornát tartalmazó induló csomag marad változatlan (árban is, ez továbbra is havi 730 forintba kerül), a további 36 csatornát tartalmazó Alapcsomag havi 3250 forintba, az összesen 64 csatornából álló Családi csomag 5600 forintba, a további hat csatornát tartalmazó Extra csomag pedig 8200 forintba kerül. Az Alapcsomaghoz összesen nyolc, a Családi csomaghoz négy, az Extra csomaghoz pedig egy tematikus csomag is választható lesz. A magyar nyelvű HD-csatornák teljes választéka tízre emelkedik, ezeket is különböző csomagokban érhetik el az előfizetők.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legutóbbi, márciusi gyorsjelentése szerint a vezeték nélküli tévészolgáltatások szegmensében a Hello HD műholdas platform jelenleg az előfizetők 0,3 százalékát adja - mindez azt jelenti, hogy jelenleg kevesebb, mint háromezer műholdas ügyfele van a szolgáltatónak.