:

Szerző: Koi Tamás

2011. május 19. 12:35

Biztatónak tűnik a PlayBook első hónapja

Elemzői becslések szerint jól fogy a BlackBerryket gyártó Research in Motion táblagépe, a PlayBook, mely pont egy hónappal ezelőtt került forgalomba Észak-Amerikában.

A kritikus fogadtatás ellenére jól viszik a PlayBookot a tengerentúlon, számol be az RBC Financial Group piackutató. A cég a kereskedőktől származó adatok szerint úgy kalkulál, hogy az értékesítés kezdete óta eltelt egy hónapban nagyjából 250 ezer tabletet adtak el, egy negyedéven belül pedig legalább mégegyszer ennyi tablet fogyhat majd. Ezzel a PlayBook jobban teljesít, mint a Motorola iPad-gyilkosnak kikiáltott Xoomja, igaz, az iPad sikerét - akárcsak a többi rivális - így is képtelen megközelíteni.

A kurrens mezőnyből az egyik legvitatottabb tabletnek számító PlayBook április 19-én került forgalomba Észak-Amerikában, a gyártócég láthatóan nem ölt túl sok energiát sem a fogyasztói piacot célzó marketingkampányokba. A RIM tabletje ennek megfelelően elsősorban a céges felhasználók körében népszerű, akik BlackBerryjükkel összekötve használhatják a tabletet, mellyel kapcsolatban éppen az volt az egyik legkomolyabb kritika, hogy az okostelefon csatlakoztatása nélkül számos funkció nem érhető el vele, így többek közt sem natív e-mail kliens, sem naptáralkalmazás nincs a kezdeti szoftverváltozatban.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Jim Balsillie, a RIM társelnök-vezérigazgatója a premiert követően kijelentette, a szoftveres  hiányosságokat rövidesen, várhatóan két hónapon belül pótolja majd a gyártó, mely egyébként a múlt héten kénytelen volt egy nagyjából ezer eladott példányt érintő visszahívási akciót is bejelenteni. Piackutatók ettől függetlenül optimisták: egy korábbi becslés szerint a PlayBook az összes hiányossága ellenére milliós volumenben kelhet el már idén - piackutatók 4-7 millió példány értékesítésével számolnak 2011-ben, a Gartner pedig nemrég azt jósolta, hogy 2015-re már harmincmillió tabletet adhat el a RIM, ezzel a teljes piac 10 százalékát megszerezve.

Nemrég hivatalossá vált az is, hogy a RIM június közepén kiterjeszti a PlayBook forgalmazását Európára is - ekkor kezdik el árulni a tabletet az Egyesült Királyságban, ezt követően várhatóan több nagyobb nyugat-európai ország is csatlakozhat a forgalmazó piacokhoz. A készülék magyarországi premierjéről egyelőre nincs hír, kisebb cégek magánimport útján azonban már behozták az eszközt, melyet nagyjából a hasonló képességű iPaddel egyező áron kínálnak.

a címlapról