Nemzetközileg versenyképesek a magyar mobiltarifák
Több OECD-országgal összehasonlítva is kedvezőbb mobiltarifák mellett telefonálhatnak a magyarok, ráadásul a hálózat minősége is kiemelkedően jó hazánkban - állítja a Magyar Telekom.
A legnagyobb magyarországi távközlési multi álláspontja szerint a hazai mobiltelefonálás árszintje nemzetközi összehasonlításban is kedvezőnek mondható, mindez elsősorban a szolgáltatók közt dúló kiélezett versenynek köszönhető. Az IVSZ-ITB szakmai konferencia tegnapi plenáris előadásán Christopher Mattheisen, a vállalat vezérigazgatója hangsúlyozta, a kedvező árak mellé ráadásul jó minőségű szolgáltatás is társul.
Mattheisen a konferencia résztvevőinek bemutatta a különböző országok mobilpiacainak költségátlagát összehasonlító legújabb OECD-jelentést, mely szerint Magyarországon olcsóbb a mobilhasználat, mint Csehországban és a Szlovákiában, emellett számos nyugat-európai, illetve tengerentúli szolgáltató magasabb árszinten alkalmaz, mint a három magyar operátor. A felmérésben három használati szokás (fogyasztói kosár) alapján rangsorolták az országokat, ebből kettőben az OECD-átlag alatt, egyben pedig valamivel felette teljesítünk.
Átlagos éves költségek közepes használat mellett. Forrás: OECD
A jelentés a közepes mobilhasználati szokásoknál azt vizsgálta meg, hogy évente 780 hanghívás, 600 SMS és 8 MMS elküldése különböző időkben különböző hálózatokba átlagosan mekkora költséggel jár az előfizetők számára. 2009-ben, amikor a legutóbbi felmérés készült, Magyarországon adóval együtt 290 dollárra rúgott ennek a költsége, szemben a 380 dolláros OECD-átlaggal (vagyis egy előfizető a fenti szokásokat alapul véve havonta átlagosan 24 dollárt fizetett ki a szolgáltatójának). Ez alapján kijelenthető, hogy a közepes használati szokások mellett a tarifák kedvezőbbek nálunk, mint Csehországban, Szlovákiában, vagy éppen Nagy-Britanniában, Németországban vagy Franciaországban. Nálunk összesen kilenc ország szolgáltatói teljesítettek jobban.
Átlagos éves költségek alacsony használat mellett. Forrás: OECD
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Nem ennyire jó az ország helyzete a kisfogyasztók szokásai alapján összeállított kosárt elemezve: évi 360 hanghívás, 396 SMS és 8 MMS elküldése mellett egy magyar ügyfélnek évente átlagosan bruttó 204 dollárjába került mindez, vagyis a havi költség elérte a 17 dollárt. A statisztikában felsorolt országok közül tizennyolcban jobban jártak az előfizetők, mint nálunk. Valamivel jobb volt a helyzet a nagyfogyasztók esetében, itt 1680 hívás, 660 SMS és 12 MMS képezte az alapot, ekkora forgalomért Magyarországon évente bruttó 579 dollárt (vagyis havonta nagyjából 48 dollárt) kellett átlagosan fizetni 2009-ben - hazánkat itt 15 OECD-ország előzte meg.
Átlagos éves költségek magas használat mellett. Forrás: OECD
Az OECD rangsorában az élen olyan országokat találunk, mint Hollandia, Svédország, vagy Dánia. Ez azonban a Magyar Telekom szerint egyúttal azt is jelenti, hogy ezekben az államokban az mobiltelefonálás árszintje miatt a fajlagos áfa-bevételek elmaradnak a többi országhoz képest. Christopher Mattheisen a tegnapi előadáson leszögezte, a hazai mobilszolgáltatók amellett, hogy versenyképes áron kínálják szolgáltatásaikat, stabil és nemzetközi összehasonlításban is jó minőségű hálózatokkal rendelkeznek, igaz, ennek alátámasztására nem mutatott külön felmérést a vállalat.