Törlődött 150 ezer Gmail-fiók tartalma
Ma reggel 150 ezer Gmail-felhasználó arra ébredt, hogy eltűnt a postafiókjának teljes tartalma, beleértve a leveleket, a csatolmányokat és a Google Talk naplófájlokat is. A Google szerint az eset csak a felhasználók 0,08 százalékát érinti.
Ha valaki épp tagja a szerencsétlenül járt csoportnak, valószínűleg nem vigasztalja, hogy felhasználótársainak 99,92 százaléka megmenekült. A Gmail 2004-es fennállása óta már voltak leállások, lassulások, hibák, sőt adatlopási ügy is, de arra még nem volt példa, hogy nagyszámú felhasználónak teljesen törlődjön a fiókja.
A hiba nem az ön készülékében van
A Google csak annyit közölt, hogy egy “hiba” történt a rendszerben, ami teljesen lenullázta, gyakorlatilag új állapotba állította vissza a fiókokat, olyannyira, hogy az érintettek még az üdvözlő üzeneteket is megkapták újra, pontosan úgy, mint amikor első alkalommal léptek be a webes levelezőbe.
Az első kétségbeesett híresztelések arról szóltak, hogy a fiókok tartalma teljesen megsemmisült, de a Google egy közleményében állítja, hogy azon felhasználók, akik jelzik az adatvesztést, azok számára a mérnökök visszaállítják azt. Néhány előfizetőtől már érkeztek is olyan visszajelzések, hogy a nagy ijedtség után meglettek a levelek. Abban viszont továbbra sem lehetünk biztosak, hogy minden felhasználónak sikerül hiba nélkül a visszaállítás.
Mégis biztonságos?
Az eset után vérmérséklettől függően ki-ki elmondhatja, hogy ezért nem érdemes webes levelezőt használni és a kényelem árát fizetik most meg a felhasználók, illetve a sikeres visszaállítások után magabiztosabban állíthatja bárki azt is, hogy a cloud biztonságosabb, mint egy desktop rendszeren tárolni az adatokat, mert lám, itt még egy teljes reset után is sikerült valahonnan egy biztonsági másolatot előszedni, s órák alatt megoldódik az a probléma is, amitől a webes levelezők kapcsán a legjobban félünk.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office?
Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
A legegyszerűbb megoldás egy olyan céleszköz, amit kifejezetten a Gmailhez készítettek, s Windows, Mac OS és Linux alatt is fut: ez a Gmail Backup. A program a név és a jelszó megadása után elkezdi letölteni az összes adatot és levelet. Erre érdemes rászánni egy kicsivel több időt, mert egy évek óta hízó postafiók lementése több órát, akár egy napot is igénybe vehet.