Április közepén csap össze a bíróságon az Oracle és a Google
Nem tudott megegyezni az Androiddal kapcsolatos, szellemi tulajdont érintő kérdésekben a Google és az Oracle, ezért április 16-án megkezdődik az első bírósági tárgyalás, amely várhatóan 8 héten át tart.
A bíróság az esküdtszéki tárgyalások megkezdése előtt kötelezte az Oracle elnökét, Safra Catzet, valamint Andy Rubint, az Android fejlesztéséért felelős Google-alelnököt, hogy április 9-ig egyeztetés útján rendezzék a mobil operációs rendszer körüli vitás kérdéseket, azonban a felek nem jutottak megállapodásra. Paul Grewal bíró úgy döntött, minden további erőfeszítés hiábavaló lenne az ügyben, így a feleket tegnap arra kérte, figyelmüket mostantól fordítsák a tárgyalásokra való felkészülésre. "Sok szerencsét" - írta Grewal.
Az Oracle még 2010-ben panaszolta be a Google-t azt állítva, az Android operációs rendszerének kifejlesztésekor tudatosan, szándékoltan és sorozatosan megsértette a Javához fűződő szellemi jogait. A Java az Oracle számára a Sun felvásárlásának egyik fő mozgatórugója volt, aminek többször hangot adott a cég, így a borsos, 7,4 milliárd dolláros felvásárlással megszerzett szellemi tulajdont és technológiát valószínűleg nem szívesen látja mások kezében. Az Oracle semmilyen formában nincs jelen az okostelefon-platformok piacán, az Android számára nem jelent versenytársat, azonban jó fejőstehén lehet.
Az üggyel kapcsolatban napvilágra került dokumentumok alapján a Google feltehetően nagyon is tisztában volt a jogsértéssel, azonban az Android születésekor még nem érezte fontosnak kezelni ezt a kérdést. Akkoriban a Sun még önálló vállalatként létezett, Jonathan Schwartz alatt pedig az volt az egyértelmű álláspontja, hogy a Javával kapcsolatos szellemi tulajdonát csak és kizárólag védekezésre használja. A Google ennek tudatában rendkívül alacsony prioritással kezelte a licencek problémáját, az Oracle azonban agresszíven lépett fel.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Larry Ellison cége szerint a Google az Androidban működő Dalvik virtuális gép kódjának egy részét a Sun Java VM egyszerű lemásolásával hozta létre. Az ügy két szálon zajlik, szerzői jogi és szabadalmi vetülete is van, utóbbi jelentősége egyre kisebb. Bár a Google váltig tagadja, hogy bármi törvénytelent követett volna el, a szakértők már bizonyított tényként kezelik, hogy a keresőóriás tudatosan megsértette az Oracle szellemi tulajdonhoz fűződő jogait a Javából származó kódok lemásolásával.
A tudatosság azért különösen fontos, mert ilyen esetben a bíróság által megállapított kártérítés automatikusan megháromszorozódik. Eredetileg több milliárd dolláros kártérítést követelt az Oracle, a pontos összeg lesz a feltehetően évekig húzódó, fellebbezésekkel tarkított ügy egyik kulcskérdése.