:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. április 13. 10:11

Csak jövőre jelenik meg az új Microsoft Office

Egy kiszivárgott és az All about Microsoft blog által megszellőztetett termékterv szerint 2013 elején tartják az Office következő változatának hivatalos premierjét.

Kiszivárgott a Microsoft egyik partnerétől egy termékterv, amely különféle szoftverek érkezésének időpontjait tartalmazza. Ugyan az All about Microsoft blog által publikált dokumentum tavaly decemberi, vagyis azóta változhattak a tervek, de összességében jó képet ad arról, mire számíthatunk a következő egy évben Redmondból.

Amire valószínűleg mindenki a legjobban kíváncsi, az a Windows 8 bemutatkozásának dátuma. Ez azonban nem szerepel a roadmapen, amelynek oka feltehetően az, hogy a Microsoft a Vista óta sokkal jobban vigyáz a Windowsok megjelenési információira és azokat valóban csak a legbelsőbb vállalati körök ismerhetik meg, súlyos szankciók terhe mellett. A roadmapen még a február végén kiadott Consumer Preview változat sem szerepel, csak az ősszel megjelent Developer Preview, amely a dokumentum keletkezésekor már több hónapja elérhető volt. Egyelőre azt sem tudni, a fejlesztői és lakossági előzetest hány további nyilvános tesztverzió követi a végleges verzióig.

Ennél némileg izgalmasabb az Office 15 roadmap. A kiszivárgott kép tanúsága szerint a második félév során indul a szoftver bétatesztelése, a végleges változat pedig valamikor 2013 elején debütál a piacon. Ez ugyanakkor nem az RTM (release to manufacture) dátuma, az irodai programcsomag következő generációjának végleges kódja hamarabb is elkészülhet, valószínűleg el is fog. Amint az ismert, a Microsoftnál az RTM, vagyis a végleges kód elkészülése és a vállalati vevők számára történő elérhetősége jóval megelőzheti a kereskedelmi rajtot. Az Office 2010 esetében az RTM dátuma 2010. április 14. volt, míg a kereskedelmi rajt június közepére esett.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az Office 15-tel azonos kiadási ütemen van a dokumentum szerint a SharePoint és az Exchange Server új verziója is, ami teljesen logikus - a három szoftver egy egységet alkot, feltehetően számos olyan képesség található majd bennük, amelyek csak együtt működnek. Így nyáron nem csak az Office 15, hanem a SharePoint 15 és az Exchange Server 15 bétája is megjelenik. A Visio és a Project következőő generációja is együtt érkezik az Office-szal, ami szintén nem meglepetés.

A roadmapen szerepel továbbá az Internet Exporer 10, amelyet 2012 közepére tesz. A böngészőt a tavalyi MIX konferencián jelentette be a vállalat, és azóta több előzetest is elérhetővé tett- a fejlesztések fókuszát a HTML5/CSS3 támogatása és a hardveres gyorsítás jelentik. A dokumentumból kiderül továbbá, hogy még 2012-ben kap egy frissítést a Windpows Phone is.

a címlapról