A mobilplatformok révén nő a PayPal és az eBay
Három év távlatában jelentős növekedésre számít a világ legnagyobb online aukciós hálózatát üzemeltető eBay, a növekedés motorját azonban nem elsősorban az internetes árverésekből származó bevétel, hanem a PayPal online fizetési rendszer hozza majd.
Egy csütörtökön tartott elemzői értekezleten az internetes vállalat vezetői az eBay következő három évének prognosztizált teljesítményéről számoltak be a jelenlévőknek. A Wall Street Journal riportja szerint a cégvezetők a 2013-ig terjedő "hároméves tervben" előrevetítették, hogy a cég árbevétele a 2010-es 9,2 milliárd dollárról az időszak végére 13-15 milliárd dollárra nőhet.
A növekedés motorját ugyanakkor nem elsősorban az online aukciós hálózat bővülése adja majd az elkövetkezendő években, hanem az egyik legnépszerűbb online fizetési rendszernek tartott PayPal, mely 2013-ig a várakozások szerint megduplázza majd bevételét, és három-ötéves távlatban az eBay legnagyobb üzletágává válhat. Az utóbbi időben a lassuló növekedést produkáló eBay növekedését hatékonyabb marketingeszközökkel ösztönözné a vállalat.
Az eBay aukciós üzletága a vállalati források szerint 2013-ig mindössze 5-7 százalékos növekedésre számíthat, az üzletág árbevétele a 2010-es 5,7 milliárd dollárról 7-8 milliárd dollárra nőhet. A vállalat e-kereskedelmi részlegének bővülése ezzel jelentősen elmaradhat a piaci átlagtól - elemzők szerint az online piacterek, áruházak bevétele összességében 10-20 százalékkal bővülhet a következő években, miközben a legnagyobb szereplő továbbra is az Amazon.com marad.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az eBay által 2002-ben felvásárolt PayPal forgalma ennél jóval nagyobb növekedésre számíthat: a 2010-ben mintegy 94 millió felhasználóval rendelkező online fizetési szolgáltatás 2013-ra 130 milliós ügyfélbázisra hajt, ráadásul a felhasználói aktivitás is nőni fog várhatóan. Mindezek alapján az üzletág árbevétele a 2010-es 3,4 milliárd dollárról három év múlva 6-7 milliárd dollárra nőhet - várják az eBaynél.
A PayPal növekedésének motorját elsősorban a vállalat nemzetközi terjeszkedése, illetve a különböző, mobilplatformok adják - a mobilos alkalmazásokon keresztüli fizetést a jövőben vélhetően egyre több fejlesztő oldja majd meg a PayPal segítségével.