Végre boltokban a Nokia E7
Hosszú késlekedés után végre az üzletekbe került a Nokia üzletembereknek szánt csúcskategóriás készüléke, az E7. A vállalat még tavaly szeptemberben mutatta be a telefont az N8-cal, a C6-tal és a C7-tel együtt.
A tervek szerint még 2010-ben be kellett volna mutatkoznia a Symbian^3 operációs rendszert futtató E7-nek az üzletekben, azonban a forgalmazást el kellett halasztani, a pletykák szerint kételyek merültek fel a hardver tartósságával kapcsolatban. A finnek most pótolták a lemaradást, a hivatalos kommunikáció szerint mától kapható a készülék, független ára 599 euró, ami mai árfolyamon 160 ezer forintot jelent.
Az E7 egy érintőképernyős okostelefon, amelynek vonzerejét a 4 hüvelykes, "ClearBlack" fantázianevű. 360x640 pixel felbontású AMOLED kijelző mellett a kihúzható négysoros QWERTY billentyűzet jelenti, amivel lényegesen gyorsabban és kényelmesebben lehet hosszabb üzeneteket, leveleket megírni mint tisztán az érintőképernyőt használva. A Nokia az üzleti képességek közül a VPN-klienst, az Office-állományokkal kompatibilis dokumentumszerkesztőt, a PDF-olvasót, a Mail for Exchange levelezőklienst emelte ki az E7 ismertetésekor.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A hardveres háttér hasonló az N8-hoz, mindkét készülékben ugyanaz a 680 MHz-es Broadcom processzor dolgozik, az E7-ben azonban több, 1 gigabájt ROM kapott helyet, az N8 ennek felével gazdálkodik. A RAM mindkét készülékben 256 megabájtos, a beépített flash háttértár pedig 16 gigabájt kapacitású.
A multimédiás csúcsmodellnél, az N8-nál kisebb felbontású, de még így is 8 megapxeles az E7 fényképezője, amihez dupla LED-es vaku is tartozik és amivel akár 720p videókat is lehet rögzíteni. Médiafogyasztási lehetőségek tekintetében az E7 nem marad el az N8-tól, ugyanúgy van benne HDMI-kimenet és a sztereó FM-rádió. A többi, mondhatni, a szokásos: az E7 is képes HSPA hálózaton 10 Mbps sebességű letöltésre és 2 Mbps feltöltésre, Wi-Fi vezérlője 802.11 b/g/n szabványokkal kompatibilis, ismeri a Bluetooth 3.0 A2DP szabványt, valamint van benne iránytű, illetve A-GPS is.
Érdekesség, hogy ugyan az E7 kijelzője nagyobb az N8-énál, akkumulátora pedig azonos típusú, a Nokia mégis kedvezőbb üzemidőt ad meg. A vállalat szerint a telefon egy feltöltéssel akár 480 óra készenlétet vagy 5 óra beszélgetési időt biztosít 3G hálózaton, az N8 csak 400 órán át bírja készenlétben, cserébe fél órával több a beszélgetési ideje.