Veres Zsolt lett az IBM Magyarország vezérigazgatója
Az IBM Magyarország vezérigazgatói feladatait 2011. február 1-től Veres Zsolt látja el. A vezető az Oracle Magyarország technológiai üzletágának igazgatói posztjáról érkezik.
A Nagy Kék korábbi vezetője, Paál Péter tavaly nyáron hagyta el az IBM-et, hogy a HP-hez igazoljon át. Utódának megtalálásáig Pongrácz Ferenc kelet-közép európai outsourcing pénzügyi igazgató irányította a céget.
Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig Ezúttal öt IT karrierrel kapcsolatos, érdekes és aktuális témát érintettünk.
Veres Zsolt több hazai informatikai cégnél látott el magyarországi és regionális vezetői feladatokat egyaránt. Pályáját az IBM-nél kezdte, ahol 12 évet töltött helyi és regionális értékesítési vezetői posztokon. Ezt követően az SAP-nál folytatta pályafutását, Vahl Tamás távozása után egy ideig megbízottként vezette is a céget, majd egy rövid időre az SAP által felvásárolt Business Objects kis- és középvállalkozásokért felelős regionális értékesítési igazgatója lett. 2008 őszén Veres Zsolt az Oracle kötelékébe igazolt a technológiai üzletág vezetőjeként.
A 44 éves szakember a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki és a Budapesti Gazdasági Főiskola közgazdasági diplomájával rendelkezik, MBA fokozatát a milánói Bocconi Egyetemen szerezte.