A Nokiát és a Samsungot is megsarcolta az Artisjus
Közel 6 millió forint befizetésére kötelezték Nokiát a mobiltelefonjaihoz csomagolt memóriakártyák után. A céget az Artisjus perelte be 2008-ban, de a memóriakártyák után járó díjjal nem elégedett meg a jogvédő, a belső memória után is beszedné a jogdíjat.
Az Artisjus 2002 és 2007 között két pert indított zenelejátszásra alkalmas mobiltelefonok és az azokkal együtt értékesített memóriakártyák utáni “üres hordozó jogdíj” ügyében a szerzői jogosultak javára - írja a szervezet. A lényegében azonos tényállás mellett a finn Nokia és a dél-koreai Samsung magyarországi leányvállalatai ellen indult bírósági eljárás, a Nokia Komárom Kft ellen a Komárom-Esztergomi megyei bíróságon, a Samsung Electronics Zrt. ellen pedig a Fővárosi Bíróságon.
A fővárosi, azaz a Samsung ellen folyó per már első- és másodfokon is lezárult 2010-ben, a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megítélte az üreshordozó-díjat a jogosultaknak, amit a Samsung a zenelejátszásra is képes mobiltelefonjai után kénytelen volt utólag befizetni. A döntés azonban nem csak a memóriakártyákra terjedt ki, hanem a mobiltelefon belső memóriájára is, ahol az eszköz szoftvere, a telefonkönyv, egyedi alkalmazások találhatóak.
Befizették
A Samsung a másodfokú ítéletet követően kénytelen volt befizetni mind a memóriakártyák után (jogosan) és a belső memória után kiszabott összeget, amit az Artisjus kapott meg, s ezt követően a szokásos rendszer szerint felosztották az öt érintett jogvédő egyesület között, akik továbbadják az összeget a szabályzatuknak megfelelő hányadban a jogosultaknak. Az Artisjuson kívül az EJI, Hungart, MAHASZ és a Filmjus részesült az összegből.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Nokia ellen zajló másik per viszont még csak az elsőfokú ítéletnél tart, a Komárom-Esztergomi Megyei Bíróság is megerősítette, hogy a jogalap fennáll a “zenés mobilok” tekintetében is. Igaz megjegyezte, hogy azt akkori jogdíjközlemény megszövegezése nem volt megfelelő, a bíróság úgy látta, hogy a vonatkozó termékkategóriát túl általánosan fogalmazták meg, ami az egyenlő bánásmód sérelmét okozhatta, s a gyártó-forgalmazó cég ésszerűen gondolhatta azt, hogy nem vonatkoznak rá ezek a kötelezettségek. Ennek ellenére a bíróság a memóriakártyák tekintetében a díjfizetési kötelezettséget megállapította.
A Nokia még reménykedik
Ennek értelmében a Nokia 6 millió forint jogdíjat köteles megfizetni, viszont a belső memóriával kapcsolatos követelést a Komárom-Esztergomi Megyei Bíróság nem tartotta jogosnak. A döntés ellen mindkét fél fellebbezett, a Nokia értelemszerűen azért, mert a szövegezés nem egyértelmű volta miatt nem tartja jogosnak a memóriakártyákra vonatkozó részt sem, az Artisjus pedig azért, mert bízik abban, hogy másodfokon a budapestihez hasonló ítélet születik és a belső memória után is igényt tarthat további bevételekre.