:

Szerző: Koi Tamás

2011. január 5. 13:54

BlackBerry 9300 - a 3G-s írógép

A kanadai Research in Motion legnépszerűbb termékvonalának a BlackBerry Curve modellek számítanak. Ezek közül a legújabb a Curve 3G nevet kapta, nem véletlenül - ez az első olyan középkategóriás QWERTY-s BlackBerry, amibe 3G-s rádiót is építettek.

A Curve 3G-t, vagyis a BlackBerry 9300-at tavaly augusztusban, pár nappal a csúcskategóriás slider, a Torch bejelentése után mutatták be, a készülék azonban csak decemberben ért el hozzánk, két szolgáltató is felvette a kínálatába. A RIM jó szokásához híven alig változtatott a bevált recepten a Curve 3G esetében - a telefon egyetlen lényegi ponton módosult a korábbi, 8520-as modellhez képest, bár a kanadaiak szerencsére időközben a minőségérzet tekintetében is valamivel feljebb helyezték a lécet.

Középre pozicionálva

Az új Curve modell a termékcsalád többi tagjához hasonlóan egy QWERTY-s okostelefon, mely immár elvileg mindent tud amit a nagyok, a gyártó azonban néhány komponensen (például kijelző, kamera) tudott annyit spórolni, hogy a telefont a felső kategóriába pozicionált Boldoknál olcsóbban adhassa. A tartozékokon is tetten érhető a megtakarítás: a Magyarországon készülő mobil dobozából többek közt hiányzik az aktív bőrtok, ami a Boldoknál az alapfelszereltséghez tartozik.

A BlackBerry 9300 ettől függetlenül elegáns készülék, sokkal elegánsabb mint közvetlen elődje, a már említett 8520-as modell. Mindez a telefon előlapjának peremén körbefutó, a BlackBerrykre jellemző króm díszcsíknak, valamint a puha tapintású, gumírozott hátlapnak köszönhető, ami a sima műanyaghoz képest határozottan prémium látszatot kelt, igaz a Boldok részben bőr bevonatú akkumulátor-fedőlapjának színvonalát nem éri el. A telefon összeszerelési minőségére mindent összevetve nem lehet panaszunk. A mai divathoz képes meglehetősen bumfordinak számító külső ellenére a Curve 3G meglepően könnyű, mindössze 105 grammot nyomott a mérlegünkön.

A telefon a króm díszcsíkot és a hátlapot leszámítva alig különbözik a korábbi modelltől, a gyártó csak a menügombokat és a híváskezelő gombokat, valamint a kijelzőt egyaránt takaró plexilemezen változtatott kis mértékben, szerintünk jó irányba. Ha már a műanyag lapnál tartunk: sajnos a 8520 egyik legnagyobb hibája itt is feltűnik, a védőlemez annyira vékony, hogy nemcsak a gombok, hanem a kijelző felülete is simán benyomható, ami - különösen a tok hiányában - hosszú távon bizonyosan nem tesz jót az alatta lapuló TFT-nek.

A Curve 3G-ben is jelen van a 2009-ben megjelent trackpad, mely a BlackBerryknél a legtöbb problémát okozó mechanikus alkatrészt, a trackballt váltotta. A RIM jól integrálta telefonjaiba a miniatűr vezérlőgombot, a mini tapipad kellően érzékeny, használata kényelmes és magától értetődő. A menügombok és a híváskezelő gombok alatt elhelyezett QWERTZ-gombsor szintén ismert a korábbi Curve-modellekből, és tapasztalataink szerint legalább olyan jól, ha nem jobban használható, mint a 9700-as Bold klaviatúrája. A gombköz megfelelő, akárcsak a leütés keménysége, mobilos gyors- és gépíróknak továbbra sincs tehát ideálisabb megoldás a BlackBerryk fizikai billentyűzeténél.

A telefonnak szokás szerint nem csak az előlapján, hanem az oldalain is sorakoznak gombok: a teljesen gumírozott oldalsó perem jobb oldali részén három gombot találni (ebből egy  programozható), a bal oldalon egy szintén programozható gomb mellett a microUSB töltőcsatlakozót és a 3,5 hüvelykes, a mellékelt headset, vagy bármilyen szabványos fülhallgató csatlakoztatására alkalmas aljzatot helyezték el. A korábbi típus médiavezérlő-gombjait is megörökölte a Curve 3G, ezek a telefon felső élére kerültek.

Van mit csiszolni a kijelzőn

A vékony plexilemez alatt lapuló kijelző véleményünk szerint a Curve 3G egyik gyenge pontja. A 2,46 hüvelykes képátlójú TFT felbontása nem változott a 8520-as modellhez képest, vagyis a felhasználónak be kell érnie 320x240 pixellel - ez bizony a weboldalak megjelenítéséhez meglehetősen kevés, még akkor is, ha az oldalt egyébként mobil nézetre optimalizálták. A kisebb felbontás hatására sajnos a telefon egyébként szépen kidolgozott menürendszere sem mutat olyan jól, mint a drágább modelleken.

Bár a BlackBerry OS6 debütálása után jelent meg, a Curve 3G-n mégis az 5-ös változatot találtuk - a RIM későbbre ígéri az operációs rendszer frissítését a szolgáltatókon keresztül. A BlackBerryk teljesen uniformizált kezelőfelületének köszönhetően minden menüpont és funkció pontosan ugyanott található, mint bármelyik OS5-ös modellnél. Itt némi előrelépés tapasztalható a 8520-as Curve-családhoz képest, ami még a 4.6-os OS-sel érkezett, és bár a legtöbb szolgáltató azóta kiadott OS5-ös frissítést hozzá, a legújabb operációs rendszert már csak a Curve 3G kapja majd meg.

Az operációs rendszer és a programok használatáról nehéz jót vagy rosszat írni: maradjunk annyiban, hogy a rendszer jól összecsiszolt egészként, villámgyors sebességgel működik, ráadásul ez nem is változik számottevően, hiszen a Curve 3G jellemzően nem az a telefon, amelyiken egyszerre féltucatnyi erőforrás-zabáló alkalmazást szoktak futtatni. A típus egyébként éppúgy 256 megabájtnyi rendszermemóriával és flashmemóriával van felvértezve mint elődje, a háttérkapacitás itt is microSD-kártyákkal bővíthető (ebből egy 2 gigabájtos példány az alapcsomag része).

Írásos kommunikáció

A BlackBerry 9300-as a többi BlackBerryhez hasonlóan elsősorban egy írásos interakcióra kihegyezett kommunikátor, a QWERTZ-billentyűzet mellett erre utalnak a gyári chat-alkalmazások (BlackBerry Messenger, Windows Messenger, Gtalk, Yahoo Messenger), valamint a híres-hírhedt push-email szolgáltatás, mely éppoly könnyen beállítható és használható a Curve 3G-n mint bármelyik másik BlackBerryn.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A kötelező repertoárba emellett a RIM saját fejlesztésű social media alkalmazásai, így a Twitter- és Facebook-kliens is beletartozik, más kérdés, hogy akárcsak a push e-mail, így az említett közösségi alkalmazások használatához is elengedhetetlenül szükséges a BlackBerry Internet Services (BIS) előfizetés. Bár a szöveges kommunikációs felhasználáshoz nem kell nagy sávszélesség, a Curve 3G-nél mégis úgy látta a RIM, hogy ideje újítani, illetve 2010-ben már tényleg nem lehet úgy piacra dobni okostelefont, hogy az nem képes 3G-s hálózathoz csatlakozni. A BlackBerry 9300-at már felkészítették erre a feladatra, más kérdés, hogy az OS5 standard böngészőjét 3G ide- 3G oda, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük gyorsnak.


Az index.hu mobil oldala a böngészőben

Előfordult többször is, hogy megfelelő vételi körülmények ellenére is egy mobil weboldal teljes renderelésére csaknem fél percet kellett várni, ami teljesen nonszensz 2010 végén, emellett bizonyos esetekben az oldal nem is megfelelően jelenik meg a böngészőben. Sokat javíthat ezen az új WebKit-alapú böngésző, más kérdés, hogy ez csak az új operációs rendszerrel válik majd elérhetővé.

A Curve 3G természetesen a fentieken túl rendelkezik minden olyan funkcióval, amivel egy modern okostelefont illik felvértezni, így van benne aGPS, 802.11b/g/n kompatibilis Wi-Fi, valamint Bluetooth-rádió is. Adott egy kamera is, de inkább csak alibiből: a BlackBerry 9300-as fényképezőjének érzékelője mindössze 2 megapixeles, a rendszer fixfókuszos és nincs villanó sem - ehhez mérten inkább csak dokumentálásra használható. Az extra funkciókkal megpakolt telefon akkumulátora szerencsére jól bírja a strapát: átlagos használat mellett három-négy napot simán használható egy feltöltéssel, amire méltán lehetnek irigyek a bivalyerős processzorokkal felvértezett érintőkijelzős készülékek tulajdonosai.

Volt már jobb is, rosszabb is

A Research in Motion új középkategóriás BlackBerryje kapcsán egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen a Curve 3G egyértelműen jobb lett, mint a 8520-as típus, a 2008-ban piacra dobott 8900-hoz képest azonban csupán két szempontból lépett előre, egyrészt megjelent az optikai trackpad, másrészt 3G-képes rádió került a telefonba. A gyenge böngésző miatt ráadásul alig érezni a 3G-kapcsolat előnyeit a Curve 3G-vel, így gyakorlatilag oda a legfőbb fejlesztési előny. A készülék az OS6-frissítés megjelenésével azonban új erőre kaphat, kérdéses azonban, hogy mikor várható a frissítés a hazai szolgáltatók részéről.

A BlackBerry 9300-as ettől függetlenül jó vétel lehet azok számára, akik némi minőségi kompromisszum árán egy olyan BlackBerryt szeretnének, ami mindent tud amit a nagyok. Az újdonság a hazai szolgáltatók közül a T-Mobile-nál és a Vodafone-nál kapható (utóbbitól kaptuk a tesztkészüléket), mindkét operátor nagyjából harmincezer forinttal adja olcsóbban a típust, mint a csúcskategóriás Boldot.

a címlapról