:

Szerző: Bizó Dániel

2010. december 20. 16:10

Brüsszel aggályosnak tartja az Intel-McAfee összefonódást

Az Intel-McAfee összeolvadás egyes aspektusait aggályosnak tartja az Európai Bizottság, írta meg belsős forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal. Brüsszel egyelőre nem indított mélyreható vizsgálatot, de tart attól, hogy a tranzakció erősen torzíthatja a versenyt a biztonsági szoftverek piacán.

Aggályos a hardver-szoftver integráció

Az Intel és a McAfee augusztusban tették közzé megállapodásukat, amelynek értelmében a chipgyártó 7,68 milliárd dollárt fizet a szoftvercég részvényeiért, ami 60 százalékos stratégiai árprémiumot hordoz magában. Az ügyletet jóváhagyta mindkét vállalat menedzsmentje, majd részvényeseik, így novemberben az a hatóságok elé kerülhetett. Ezt követően kezdte meg szokásos eljárását az Európai Bizottság, az előzetes vizsgálat során azonban kifogásolható pontokat azonosítottak, állítják a Journal ügyhöz közel álló forrásai.

A meg nem nevezett személyektől származó értesülés szerint Brüsszelt elsősorban az érdekli, hogy  az Intel tulajdonába kerülő McAfee riválisai hogyan fognak a jövőben is hatékonyan versenyezni, tekintve, hogy az Intel uralja a számítástechnikai processzorpiac mintegy 80 százalékát, de szerverek terén részesedése 90 százalék feletti. A bizottsági előzetes vizsgálata kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, az Intel pontosan hogyan szándékozik biztonsági megoldásokat építeni processzoraiba, és azokat kizárólag vagy elsődlegesen a McAfee szoftvereivel tervezi együttműködővé tenni.

A Bizottság versenyjogi csapata a Journal szerint már értesítette is az Intelt a kérdésekről, amelyek a chipgyártó szándékait firtatják, különös tekintettel azokra a szempontokra, amelyek bármiféle előnyhöz juttatnák az Intel processzorpiacon gyakorolt dominanciájára alapozva. A kérdések közt szerepel többek közt az is, hogy bármiféle futásidejű erőforrás-priorizálást tervez az Intel a McAfee szoftverek számára, amivel azok nagyobb teljesítménnyel futnának a riválisok megoldásainál, vagy tervezi-e, hogy a chipek a jövőben beágyazott ügynökkel érkeznek, amely egyből kezdetleges védelemmel látná el a felhasználókat, és a McAfee biztonsági szoftvereinek végezne marketinget. A McAfee a Symantec mögött a második legnagyobb, kizárólag informatikai biztonságra koncentráló vállalat.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az Intel nem kommentálta a Journal értesüléseit, ugyanakkor korábban közölte, hogy a cél elsősorban olyan biztonsági megoldások kifejlesztése, amelyek túlmutatnak a hagyományos számítástechnikán, és kiterjednek az olyan területekre is, mint az okostelefonok és okostelevíziók, ahol a felhasználók más megközelítést igényelnek. Az ilyen területeken a védelemnek technikailag rendkívül hatékonynak kell lennie a korlátozott erőforrások miatt, és célszerűen nélkülöznie kell a felhasználó közreműködését, és a frissítésre sem alapozhat. Az Intel közölte, nem tervez olyan lépéseket, amely más biztonsági vállalatokat hátrányosan érintene, felmerül a kérdés ugyanakkor, hogy akkor mi adja a felváráslás üzleti racionalitását.

Nem valószínű az elutasítás, egyelőre

A Bizottságnak január közepéig kell választ adnia, vagyis jóváhagynia az összeolvadást, vagy további vizsgálatot elrendelni. Ezt követően, január végén ismét dönthet a mélyreható vizsgálat mellett, hogy úgy tartja jónak, akár hónapokkal elodázva ezzel a tranzakció létrejöttét. A befektetők egyelőre nem tartják valószínűnek, hogy az egyébként nehezen érthető felvásárlást az EU megakadályozná, a vizsgálódások hírének hatására mindössze 1,6 százalékot gyengült a McAfee papírok árfolyama. A procedúrát elhúzhatja, hogy a Bizottság valójában nem szabhatja meg a tranzakció feltételeit, hanem a feleknek kell olyan megállapodást és esetlegesen kiegészítő vállalásokat tenni, amire a Bizottság igennel tud felelni.

Az Európai Bizottság rendkívül ritkán, a versenyt súlyosan gátló esetekben akadályoz meg összeolvadásokat. Eddig csak egyetlen példa volt arra, hogy két amerikai vállalat összeolvadása a Bizottság jóváhagyásán csúszott el, 2001-ben a Honeywell felvásárlását olyan szigorú feltételekhez kötötte Brüsszel, hogy a General Electric visszakozott. Legutóbb az Oracle és a Sun Microsystems összeolvadása kapcsán rendkívül elmérgesedett, diplomáciai szinteken is feszültségeket keltő hadakozást követően adott zöld utat Brüsszel, ezzel a MySQL és a Java is az Oracle birtokába jutott, sokak nem tetszését váltva ki.

a címlapról