:

Szerző: Bizó Dániel

2010. december 10. 16:50

A VDI felé halad a VirtualBox 4.0

Megjelent a VirtualBox 4.0 bétája, amely az ingyenesen letölthető virtualizációs szoftver legújabb főkiadása. A főverziószám váltása sok változást jelez, ezúttal azonban talán ezek kevésbé látványosak a korábbiakhoz képest.

A Sun felvásárlása óta már az Oracle által jegyzett VirtualBox 4.0 természetesen számos újdonságot hoz magával, amelyek ugyanakkor már inkább finomításoknak, inkrementális továbbfejlesztéseknek tekinthetőek, semmint mérföldkövet jelentő lépéseknek. Míg a 3.0 multiprocesszoros támogatást és 3D-gyorsítást hozott a virtualizált gépek számára, addig a 4.0 legnagyobb technikai fejlesztése, hogy immár 32 bites gazdagépen is lehetséges 2 gigabájtnál nagyobb memóriát dedikálni a virtuális gépeknek, ami sok esetben drasztikusan növelheti a futási teljesítményt.

A fejlesztési csapásirány úgy tűnik, továbbra is leginkább a VDI, vagyis a virtuális desktopinfrastruktúra felé halad nagy csapásokkal, ami arra utal, az Oracle a jövőben esetleg a VMware View termékével kíván konkurálni, ami kiváló alkalmat adna számára további szerverek és szoftverek értékesítésére.

A VirtualBox 4.0 a felhasználók kérésének megfelelően immár limitálni képes az egy VM által elfogyasztott processzoridőt és elfogyasztott sávszélességet, megakadályozva ezzel, hogy egy "elszabadult" felhasználó vagy alkalmazás túl sok erőforrást emésszen fel. Ezeket a paramétereket a VBoxManage parancssorból tudjuk szabályozni, a processzoridő esetében a "modifyvm -cpuexecutioncap" utasítással, ahol 1 és 100 százalék között szabályozhatjuk, hogy egy VM egyetlen virtuális CPU-ja egy fizikai processzormag mennyi idejét emésztheti fel. Elméletileg a controlvm alparancs révén futó VM-nél is szabályozhatjuk ugyanígy. Ezzel kiszámíthatóbban lehet több VM-et konszolidálni egyetlen szerverrel.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A teljesítmény növekedését szolgálja, különösen több VM konszolidációja során, az aszinkron I/O támogatása, aminek köszönhetően a processzoridőt nem emészti fel teljesen a sok lemezművelet, mivel nem kell megvárni azok befejeződését. A távoli desktop protokollt (RDP) és 3D-gyorsítást támogató Guest Additions a 4.0 kiadástól kezdődően automatikusan frissíteni képes magát, ami szintén jól jön sok éles VM menedzselésekor. Az új felhasználói felületen már nem veszünk el a sok VM közt, a lista rendezhető, és azok előnézeti képet is adnak, de új fejlesztés a futó vendégek kijelzőjének tetszőleges ablakra méretezése is.

A béta, amely két nap alatt már a második kiadását éli, természetesen nem javasolt éles üzemben történő használatra,  tapasztalataink szerint viszonylag gyakran előfordulhatnak fagyások. Ha a korábbi gyakorlatot vesszük irányadónak, akkor a végleges változat igen rövid időn, néhány héten belül érkezni fog. A frissen érkezett béta 2 gyorsan javít számos hibát, amellyel az első még rendelkezett.

A VirtualBox 4.0-val az Oracle a binárisnál is áttér a GPLv2 licencelésre, így nem szükséges a felhasználóknak  forrásból építeniük a szoftvert, ha meg akarják tartani a nyitott licencet. Az Oracle emellett létrehoza a VirtualBox Extension Packet, amelyet nem kíván a nyílt forrású mainstream terjesztés részévé tenni. A Pack USB 2.0, RDP szerver, PXE bootloader és Gigabit Ethernet támogatást vezet be. Ez a bővítési mechanizmus a jövőben lehetővé teszi, hogy az Oracle vagy akár független szoftverfejlesztők is kínáljanak extra funkcionalitást a VirtualBox infrastruktúrához.

A bejelentés itt olvasható, a binárisok innen tölthetőek le, Windows mellett a legnépszerűbb Linux disztribúciókhoz, MacOS X és Solaris operációs rendszerekhez is .

a címlapról