:

Szerző: Koi Tamás

2010. november 26. 17:08

Bezárja internetes fórumát a T-Home

Bezárja T-Home ügyfeleknek fenntartott internetes fórumát a Magyar Telekom, a döntés ellen több tucatnyi fórumozó tiltakozik, akik egy petíciót is indítottak. A szolgáltató vélhetően inkább a közösségi hálózatokat használná az ügyfelekkel való online kommunikációra.

"Sok kellemes percet töltöttünk együtt és sok felvetést, véleményt, kérést meg is fogadtunk, amelyeket beépítettünk a T-Home márka működésébe és szolgáltatásaiba. Ezáltal valósult meg sok nagyobb és apróbb kérés, fejlesztés és lehetőség, amikre esetleg mi nem is gondoltunk, de a Ti felvetéseteket megfogadva cselekedhettünk, gondoljunk csak a műholdas tévé szolgáltatásunk sikerére amelyben véleményetek is közreműködött, az új tévécsatornákra, és hogy HD-ban nézhettük a futball világbajnokságot. Mi úgy gondoljuk, hogy a Beszélgessünk fórum nagy sikereket ért el, nagymértékben köszönhetően Nektek, a Fórumozóknak, ez nagyon szépen köszönjük. De most búcsúzni szeretnénk, legalábbis ebben a formában, itt a Fórumon Tőletek" - ezekkel a szavakkal int búcsút felhasználóinak a T-Home Beszélgessünk! fórum, valamivel több mint másfél évvel azután, hogy létrejött.

A T-Home fóruma - melynek jelenleg 2214 regisztrált felhasználója van - 2010. december 5-én zárja be kapuit, a rendszer innentől csak olvasható, archív módban működik majd tovább. A cég nem szolgált egyértelmű indokkal azzal kapcsolatban, miért van szükség a nagyjából másfél évvel ezelőtt, jelentős erőforrásokkal létrehozott, illetve a T-Home weboldalába szervesen integrált fórum bezárására, a szolgáltató ugyanakkor igyekszik biztosítani a regisztrált tagokat arról, hogy a jövőben is számít véleményükre, aktivitásukra más felületeken.

A Beszélgessünk! fórum tavaly áprilisban jött létre a 2002-ben, az axelerós időben létrehozott POLIfórum utódjaként. A jelenlegi fórum törzsközönsége javarészt a régi fórum látogatóiból és aktív felhasználóiból tevődött össze. Az online felület különlegessége volt, hogy a témakörökben időről-időre megjelentek a Magyar Telekom alkalmazottai és szakértői is, akik a fórumozók segítségére siettek olyan kérdések megoldásában, melyeket más ügyfélszolgálati csatornákon nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az új fórum atyja a T-Home ügyfél-érdekképviselő menedzsere, a NETÉRT Egyesület egykori elnöke, Németh Attila volt - lapunk úgy tudja, hogy a fórum bezárásával együtt a Magyar Telekom úgy döntött, hogy nem tart igényt a továbbiakban az érdekképviselő munkájára. Ezt az értesülést sem a Magyar Telekom, sem Németh nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A fórum bezárását több regisztrált felhasználó is értetlenül, megdöbbenéssel fogadta. Lapunkhoz a tegnapi bejelentést követően több kétségbeesett megkeresés is érkezett e-mailben, felhasználók egy csoportja pedig egy online petíciót is indított, melyben Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatótól kérik a fórum bezárásáról szóló döntés felülvizsgálatát. A petíciónak jelenleg 59 aláírója van.

A Magyar Telekom a fórum bezárásával vélhetően az online közösségi felületek (így elsősorban a Facebook) használatára próbálja ösztökélni ügyfeleit. A T-Home Facebook-oldalát jelenleg 749-en, azaz nagyjából harmad annyian kedvelik, mint ahány regisztrált fórumozója van a Beszélgessünk! fórumnak. A T-Home-nak jelenleg nincs aktív Twitter-csatornája, a Magyar Telekom láthatóan elsősorban a T-Mobile márkát futtatta a Facebookon és a Twitteren (a T-Mobile-t kedvelők száma éppen a napokban lépte át a harmincezret a legnagyobb közösségi oldalon).

a címlapról