:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. november 25. 15:55

Tegyük fel Magyarországot a térképre!

Ma este a Lágymányosi híd környékén megszaporodhatnak a Foursquare-bejelentkezések és a Twitter-üzenetek, ugyanis hét órától a hazai webes szakma prominensei, illetve a téma iránt érdeklődők a Meetup szervezésben életre hívott "Meetoff" című találkozón közösen gondolkodnak és beszélgetnek a helymeghatározáson alapuló szolgáltatásokról, a mobil és a GPS szerepéről és a 2011-ben várható trendekről.

A rendezvény kedvcsinálója egyfajta visszautalás is lehet a HWSW egyik januári cikkére, melyben azt állítottuk, 2010 lesz az év, mikor anyád bejelöl Facebookon. Igazunk lett, ma már 2,2 millió magyar felhasználó regisztrált a közösségi szolgáltatásba, van 22 ezer aktív twitterezőnk és körülbelül 3 ezer Foursquare-felhasználónk is. A mobilszolgáltatók idén teljesen az okostelefonok révületében éltek, s az iPhone mellett az Android is hétköznapi fogalommá vált.

A következő évben, években az okostelefonok, a mobilinternet és a helyfüggő szolgáltatások által kijelölt háromszögben óriási robbanások lesznek, s rázzák meg, vagy mondhatni rázzák fel a magyar online világot. A Meetoff szervezői szerint jelenleg a kütyübolondok tartják mozgásban a helyfüggő szolgáltatásokat itthon, s annak ellenére, hogy sokszor egyáltalán semmi értelme nincs még ezeknek a funkcióknak, mégis sokan nyomkodják a mobiljukat, hogy bejelentkezzenek a meglátogatott helyekre, vagy megosszanak valahonnan egy fotót.

4sq, Facebook

A ma esti előadások közül az első a Foursquare-t veszi górcső alá, rámutatva arra, hogyan kell olyan alkalmazást csinálni, amit tömegek használnak huzamosabb ideig, úgy, hogy magának az aktivitásnak az egyén számára se értelme, se haszna. Ezt követően már a geolokációs szolgáltatásokra épülő játékokról lesz szó, s arról, hogyan lehet ezeket a közösségi oldalakkal összerázva, marketinggel megfűszerezve valódi értelemmel felruházni. A továbbiakban Spala Ferenc, a kancellar.hu képviseletében a közösségi szolgáltatások jelenlegi biztonsági szintjeiről és a veszélyekről beszél, illetve körbejárja, hogy a statisztikák szerint kik és hogyan használják leginkább a népszerű közösségi oldalakat.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A szakmai témák iránt érdeklődők sem maradnak tartalom nélkül, ugyanis a Nav N Go egyik munkatársa arra ösztökéli majd a hallgatóságot, hogyan dolgozzon egy kicsit marketingesként akkor is, ha történetesen fejlesztő - nem elég a jó ötlet és az alkalmazás, hanem eladhatónak is kell lennie. Ha valaki pedig teljesen lemaradt a GPS-világ trendjeitől, akkor az utolsó előadásokban részleteiben megismerkedhet a helymeghatározás definícióival, illetve bónuszként az itthon a Foursquare-nél is kevesebb ember által használt Gowalla alkalmazást is megismerhetjük.

A rendezvény helyszíne Budapesten a Gold Biliárd Klub a Budafoki úton, a kapunyitás pedig este 7 órakor van. A belépő mindössze 500 forintba kerül, amivel a Meetup működését támogatják a látogatók. További információk a rendezvény hivatalos oldalán.

a címlapról