A Vatera szerint jót tesz a hazai piacnak az eBay megjelenése
Elsősorban nem konkurenciaként, hanem az e-kereskedelmi piac növekedését elősegítő társként tekint az eBayre a Vaterát és Tesz-Veszt üzemeltető allegro.hu Kft. A hazai aukciós oldalak egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de még van tér a fejlődéshez.
A tizedik születésnapját ünneplő Vatera szerint az eBay magyarországi megjelenése fel fogja lendíteni az e-kereskedelmet és az aukciós piacot és összességében pozitív hatással lesz a Vatera, illetve a Tesz-Vesz működésére, mondta el egy mai sajtótájékoztatón Csupor Erik. A két legnagyobb hazai aukciós oldalt üzemetető allegroup.hu Kft. ügyvezetője kitért rá, Magyarországon az e-kereskedelem szinte még gyerekcipőben jár, a 10 milllió magyarnak csak a tizede vásárolt vagy rendelt terméket valaha online, még hatalmas lehetőségek vannak a piacban.
A 2000. novemberében indult Vatera a legutóbbi lezárt pénzügyi évében 17 milliárd forint feletti átmenő forgalmat realizált, vagyis ennyi volt a felhasználók között létrejött tranzakciók értéke. A vállalat ebből 1 milliárd forint árbevételt és 79 millió forint adózott eredményt tudott kigazdálkodni. A 2010. április 1-én indult idei pénzügyi év során az aukciós oldal átmenő forgalma 43 százalékkal nőtt, a Vatera árbevétele pedig 44 százalékkal dagadt. Az oldalnak már 1,5 milliónál is több felhasználója van, ami 20 százalékos növekedést jelent, igaz, a regisztráltak egy része nem vásárol, ismerte el Csupor Erik. A hazai internezők körében a Vatera márkaismertsége igen magas, 81 százalék.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
2010-ben a divat- és ruházati cikkek vitték a pálmát, a vaterázók termékszám és átmenő forgalom alapján ezekre licitáltak leggyakrabban. Forgalom alapján még kiemelkednek az otthon/építkezés, számítástechnika, autó-motor, műszaki cikk és elektronika termékkörök. 2010 októberében legtöbben laptopot, kandallót és csizmát kerestek az aukciós oldalon, derül ki a vállalat közleményéből. "Azt tapasztaljuk, hogy felhasználóink vásárlási kedve töretlen, ugyanakkor az online kereskedelemben is egyre inkább keresik az azonnali vásárlási lehetőségeket" - mondta Csupor Erik, hozzátéve, hogy a Vatera kínálatának közel 60 százaléka már fix áras aukcióként fut és a termékek 95 százaléka villámáron azonnal leüthető.
A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Gerő Viktor, az allegro.hu másik ügyvezetője kifejtette, erőteljes marketing-tevékenységet folytatnak annak érdekében, hogy a szolgáltatásaikat még ismertebbé és népszerűbbé tegyék, tovább dolgoznak azon, hogy a Vaterán és a Tesz-Veszen a vásárlás még biztonságosabb legyen, illetve a közeljövőben arculatváltás és néhány funkcionális fejlesztés is várható. A csalások megelőzése érdekében csalófigyelő rendszert alakított ki a tavalyi év során a cég, amely múltbeli magatartási és cselekvési minták elemzésével szűri a gyanús, csalásra készülő felhasználókat még azelőtt, hogy megkárosíthatnák a vevőket.
Emellett a Vatera egy önálló, több főből álló biztonsági csapatot is foglalkoztat. Tavaly 3,5 milliónál több üzlet köttetett meg az oldalon, ezek közül 200 csalásra derült fény, amelyek szinte minden alkalommal sikeres rendőrségi nyomozással zárultak, mondta el Gerő Viktor.