Aki LTE-t akar, többet fizethet
Egyre több országban indul el kereskedelmi termékként az LTE-alapú mobilszolgáltatás, az operátorok eközben a jelek szerint igyekeznek megtalálni azt a kereskedelmi modellt, mellyel hamarabb megtérülhetnek a súlyos eurómilliárdokat felemésztő fejlesztések.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy ez a kereskedelmi modell lényegében a vezetékes szélessávú hálózatoknál alkalmazott alapelvet fogja követni, azaz aki gyorsabb szolgáltatást, vagyis lényegében nagyobb kapacitást szeretne igénybe venni a mobilhálózaton, annak többet kell majd fizetnie cserébe. Európában a Vodafone németországi leányvállalata kezdettől fogva ezt az üzleti modellt preferálja, és lapunk friss információi szerint a T-Mobile is hajlik arra, hogy kereskedelmi LTE-szolgáltatását különböző árszinten értékesítse, az árképzés azonban nem kizárólag a letöltött adat mennyiségével számol majd.
A német T-Mobile jelenleg Brandenburg tartományban, kistérségi helyszíneken végzi az LTE technológiával kompatibilis rendszerek beüzemelését. A cég bonni központjában nekünk is módunk volt kipróbálni, mire képes a hálózat jelenleg városi környezetben, igaz, ez a rendszer még nem áll készen az éles bevetésre. A Deutsche Telekom főhadiszállásáról induló, a Rajna két partja közt ingázó mérőkocsi jól felszerelt számítástechnikai laborra hasonlít belülről, több notebookkal, érintőkijelzős vezérlőasztallal és - ami egy furgonban felettébb szokatlan látvány - IPTV vevőegységgel.
Rajna-parti LTE piknik
A rendszer lelke az a Samsung által gyártott, kissé átalakított LTE-modem, melyből két kábel vezet a kocsin elhelyezett antennákhoz - a mérnökök egyelőre így tesztelik a kültéri vételt, naponta többször megtéve az utat a Telekom két központi irodaháza közt. A teszthálózat jelenleg összesen öt LTE bázisállomásból áll Bonnban, melyek 2,6 GHz-es tartományban, 20 MHz széles frekvenciasávban üzemelnek. A szolgáltatók a nagyvárosokat, illetve a sűrűn lakott településeket várhatóan hasonló jellemzőkkel rendelkező LTE-hálózattal fedik majd le a jövőben, míg a vidéki területeken inkább a jobban terjedő, 800 vagy 900 MHz-es rádióhullámokat használják erre a célra.
A jövő ajtaja egyelőre keveseknek áll nyitva
A hálózat ezekkel a paraméterekkel cellánként akár másodpercenként 150 megabites letöltési sávszélességet is ki tud osztani, a furgonban található eszköz azonban legfeljebb 95 Mbps-t bír. Kísérőnk a mintegy húszperces út elején közölte, hogy a műszakiak éppen a minap voltak kénytelenek módosítani bizonyos frekvenciabeállításokon, így az áteresztőképesség nem éri el ezeket az értékeket a demonstráció idején (valóban nem érte el, a letöltési tesztnél "csak" 48 Mbps-t sikerült elérni). Az igazán izgalmas dolgok ezzel együtt nem a mérőkocsi hátsó, demonstrációs részén zajlanak, hanem elől. Az anyósülésen ülő kínai mérnők (a Huawei alkalmazottja) ölében lévő noteszgépen a teljes út során dőlnek be a halandó ember számára értelmezhetetlen paraméterek.
A bemutató során láthattunk gyorsan betöltődő weboldalakat (ebben az esetben nem elsősorban a letöltési sebesség, hanem az LTE esetében drasztikusan csökkentett válaszidő volt a meghatározó), élő HD-streamet, videokonferenciát, miközben kísérőnk arról is mesélt nekünk, hogy a Deutsche Telekom jelenleg csak 800 MHz-en, az úgynevezett digitális hozadék sávban építi ki az LTE-szolgáltatást egyes vidéki régiókban.
Valakinek meg kell fizetnie
A szakember hozzátette, hogy a cégnél új üzleti modellt hívtak életre az LTE-szolgáltatások kereskedelmi indulására, így a német T-Mobile is bevezeti a sávszélesség-alapú számlázást. Ilyen számlázási rendszert alkalmaz a kereskedelmi LTE-szolgáltatást szeptemberben beindító német Vodaone is: Az LTE nemcsak különálló szolgáltatás a cégnél, de jelentősen drágább is a HSPA-alapúnál. Míg 7,2 Mbps sebességű HSPA USB-s modemmel havi 40 euróért korlátlan szolgáltatást kínál a Vodafone, addig 42,5 euróért az LTE Zuhause Internet 7200S csomagban 10 gigabájtot kínál mindössze. Nem csak az adatforgalomban van ugyanakkor különbség, ezért a pénzért 7,2 Mbps sebességre korlátoz ugyanis az operátor.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Ha ennél nagyobb sebességet vagy több adatforgalmat akar az előfizető, akkor mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, 52,5 euróért már 21,6 Mbps sebességet és 15 gigabájtot kap, 72,5 euróért, vagyis 20 ezer forintért pedig 50 Mbps maximális sebességet ígér a Vodafone, 30 gigabájt adatforgalommal. Túlforgalmazás esetén 384 kbps sebességkorlátozás lép életbe. Ez merőben szokatlan az eddigi gyakorlathoz képest, ahol az operátorok nem kötötték sebességhez az egyes mobilhálózati internet csomagokat.
A német T-Mobile LTE-specifikus díjcsomagjaival kapcsolatban egyelőre semmi konkrétumot nem tudni, a cég weboldalán nem szerepel információ arról, hogy a jelenlegi tarifák mellett van-e, illetve lesz-e olyan konstrukció, mely a fenti számlázási gyakorlatot követi. Ettől függetlenül a szolgáltatók részéről logikus lépés lehet a vezetékes szélessávú szolgáltatásoknál régóta alkalmazott rendszer bevezetése, különösen abban az átmeneti időszakban, amíg az LTE-hálózatok országos kiépítése zajlik.
Lehetnek buktatói
Az új számlázási módszert a szolgáltatók részben arra alapozhatják, hogy az LTE-hálózatoknál a modemek konfigurációjakor más paramétereket, így elsősorban más hozzáférési pont címet (APN) kell megadni, mint a HSxPA-hálózatok esetében. Ezzel együtt előfordulhat, hogy egy leterhelt LTE-hálózaton kisebb sávszélesség érhető el, mint egy HSxPA cellában, hogy ezt a jelenséget hogyan tudják a fogyasztók számára kedvező módon megkerülni az operátorok, azt egyelőre nem tudni. A mobilhálózatok esetében mindemellett számos változó befolyásolhatja a sebességparamétereket, illetve ezen keresztül a valós sebességérzetet - amennyiben a szolgáltatók sávszélesség-alapú számlázást szeretnének bevezetni, kritikus fontosságú lehet, hogy ezeket megismertessék a fogyasztókkal.
Itthon egyelőre ilyen jellegű számlázási gyakorlatot tudtunkkal nem tervez bevezetni egyik szolgáltató sem, igaz, a három hazai mobilszolgáltatónál legkorábban jövőre, de inkább 2012-ben indulhat el a kereskedelmi LTE-szolgáltatás. Aligha kérdéses mindazonáltal, hogy Magyarországon is az anyacégek gyakorlatát követik majd a szolgáltatók, vagyis várható, hogy idővel a hazai T-Mobile, a Vodafone és a Telenor is átáll a sávszélesség-alapú számlázásra az adatcsomagoknál. Döbrőssy Gábor, a Vodafone Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese lapunknak korábban úgy nyilatkozott, hogy a Vodafone-nál még nincs napirenden a díjcsomagok átalakítása, a szakember ezzel együtt kijelentette, hogy a különbségtételre a későbbiekben "fel kell készülni", nem csak a sebességet, hanem a szolgáltatás minőségét (QOS) tekintve is.