:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. május 3. 10:00

Szinte csak az Apple tudott tabletet eladni 2012 elején

Az idei első negyedévben az új iPadről szólt a tabletpiac, az Apple jelentősen növelni tudta tabletjeinek forgalmát, miközben az androidos gyártók visszaesést mutattak. Ennek köszönhetően a cupertinói cég szerezte meg a piac 68 százalékát - derül ki az IDC által publikált adatokból.

Az új iPad rajtja rendkívüli hatással volt az Apple tableteladásaira, a cég 11,8 millió készüléket szállított le, ezzel az IDC által 17,4 milliósra becsült teljes piac javát megszerezte. Egy évvel korábban még csak 4,7 millió iPad fogyott, vagyis az Apple mintegy két és félszeres növekedést ért el, miközben a teljes tabletpiac "csak" 120 százalékkal bővült az IDC szerint. A piacelemző vállalat arra számított, hogy az értékesített tabletek száma eléri a 18,6 millió darabot.

A tavalyi negyedik negyedévben jól startoló, akkor a  piac több mint 16 százalékát birtokló Amazon Kindle Fire iránt ugyanakkor visszaesett az érdeklődés, kevesebb mint 700 ezer darabot adtak el belőle, ami 4 százalék körüli részesedést jelent. A Kindle Fire így a harmadik legnépszerűbb tablet lett, a második legnagyobb gyártó a Samsung volt, a negyedik pedig a Lenovo, megelőzve a Barnes & Noble könyváruházat, amely a Nookkal épp megcsípte az ötödik helyet.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

"Az Apple döntése, hogy az iPadet egy minden feladatra jó tabletként pozicionálja és ne csak médiafogyasztásra, nagyon jól megfogja a lakossági, az oktatási és a vállalati vevőket is. Az új iPad megjelenése után az olcsóbb iPad 2 piacon tartása is meghozta a várt eredményt" - vélekedett Tom Mainelli, az IDC elemzője. Az IDC megjegyzi, az androidos tabletek forgalma elmaradt a várakozásoktól az első negyedévben, de az év hátralevő részében fellendülés várható, ahogy megérkeznek az új iPaddel versenyképesebb modellek, például a sokak által várt, nagyobb kijelzős Amazon készülék, valamint a Google és az ASUS közös tabletje.

"Úgy néz ki, a nagy androidos gyártók végre rájöttek, amire az Amazon, a Barnes & Noble és a Pandigital már korábban, vagyis hogy az Apple ellen csak úgy tudnak versenyezni, ha a terméküket jelentősen alacsonyabb áron kínálják" - mondta Mainelli. Az elemzőcég jelentése kitér rá, hogy az ősszel érkező, Windows 8-at futtató tabletek piaci hatását egyelőre nehéz felmérni, mivel a gyártók nem jelentettek be árakat, azok ismerete nélkül pedig a vásárlók sem tudják, érdemes-e várni rájuk.

a címlapról