:

Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 7. 10:16

Bezárta a kaput a kalózok előtt a Sony

Két hét kellett a Sonynak ahhoz, hogy végleges és teljes körű megoldást találjon a PlayStation 3 játékkonzolokat érintő, augusztus második felében napvilágot látott biztonsági rés befoltozására.

Augusztus végén bombaként robbant a hír, hogy hackereknek sikerült feltörniük a PlayStation 3 védelmi rendszerét, így sokan mindent elárasztó kalózkodást vizionáltak. Bár az USB-s modchipre épülő törés hatékonyságával kapcsolatban már a megjelenéskor felmerültek kételyek, mégis rendkívül érzékenyen érintette a Sonyt, hogy a PS3 robusztus biztonsági rendszerén rést találtak. Szeptember elején úgy látszott, kezd kicsúszni a gyártó kezéből a kontroll, amikor megjelent a hack nyílt forráskódú változata, miközben a japánok igyekeztek jogi úton betiltatni a modchipek forgalmazását.

A gyártó végül az előre jósolt forgatókönyvnek megfelelően tegnap közzétette azt a rendszerszoftver-frissítést, amellyel végérvényesen kiküszöböli annak a kockázatát, hogy a most felszínre került törés tömegesen elterjedjen, ami jelentős elmaradt haszonnal járna. A 3.42-es verziószámú firmware újdonságairól egyelőre keveset tudni, a Sony japán weboldalán szereplő információk szerint azonban a szoftver része egy, a hardver "biztonsági sérülékenységét" befoltozó tapasz, ami egyértelműen utal rá, hogy a Sony megtalálta a módját, hogyan vértezze fel rendszerét.

Erre utal másfelől a kis előrelépés a verziószámozásban (az előző firmware a 3.41-es számozást viselte), valamint az a tény, hogy a frissítés kötelező minden olyan konzolon, amelyik a PlayStation Networkhöz csatlakozik. Bár erről egyelőre nem érkezett konkrét megerősítés, az új firmware minden bizonnyal bezárja azt a kiskaput, amit az eddigi törések kihasználtak, vagyis a konzol többé nem bootol USB-s eszközről.

Egyes, nem hivatalos információk szerint a Sony a mostani firmware kikerüléséig jelentős volumenű PlayStation 3 szállítmányt tartott vissza, illetve a meglévő raktárkészlet egy részén is végrehajtják, vagy végrehajtották a frissítést. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a szeptember 15-én piacra kerülő, nagyobb kapacitású merevlemezzel ellátott PlayStation 3 konzolokon már gyárilag a 3.42-es firmware fut majd, annál is inkább, mivel az új modellek 160 és 320 GB-os háttértára már elegendő tárhelyet biztosít arra, hogy a felhasználók akár tucatnyi játékot a konzol merevlemezéről futtassanak.

a címlapról