:

Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 1. 15:13

Egészpályás letámadásba kezd a Sony az Apple ellen

Új, a korábbiaknál jóval hatékonyabb és a felhasználók számára is vonzóbb digitális tartalomterjesztési stratégiával áll elő ma a Sony a berlini IFA-n.

A tartalomiparban is jelentős érdekeltségekkel rendelkező japán multicég a Financial Times értesülései szerint pár órán belül bejelenti azt az előfizetéses rendszerben működő online tartalomterjesztési megoldását, melyet kifejezetten az Apple iTunes szolgáltatásával szemben pozicionál a cég. A rendszer lényege, hogy - akárcsak az iTunes esetében - a tartalmakat ugyanabból a forrásból, ugyanolyan formában és áron lehessen elérni és fogyasztani a cég portfóliójába tartozó különböző eszközök segítségével.

A laphoz eljutott, bennfentesektől származó médiapiaci információk szerint az új szolgáltatást elsőként a Sony PlayStation játékkonzolokkal lehet majd igénybe venni, ami már az induláskor több tízmillió potenciális előfizetőt feltételez. Később a tervek szerint gyakorlatilag minden olyan Sony készülékkel el lehet majd érni a tartalomterjesztési rendszert, mely valamilyen módon csatlakozik az internetre, így többek közt a Walkman médialejátszók, Bravia televíziók, nem utolsósorban pedig Sony Ericsson mobiltelefonok tulajdonosai is regisztrálhatnak a szolgáltatásra.

Kiszivárgott információk szerint a szolgáltatás kereskedelmi rajtja csak jövőre várható, hiába rendelkezik ugyanis a Sony a világon a legnagyobb méretű kiadói repertoárral, mindez több kiadói partner bevonása nélkül kevés ahhoz, hogy az iTunes-nak igazán versenyképes konkurenciát állítsanak. Szakértők szerint ha a cég megfelelő üzleti modellel áll elő (ennek részleteiről egyelőre semmit nem tudni), a Sony a világon elsőként képes lehet arra, hogy márkaerejét és globális marketingtevékenységét felhasználva komolyan megszorongassa az Apple-t a digitális tartalomterjesztési piacon.

Ez a törekvés ugyanakkor egyszer már kudarcba fulladt a Sonynál, a cég a csekély forgalom miatt 2008-ban kénytelen volt ugyanis leállítani a Connect nevű, másolásvédett tartalmakat terjesztő online szolgáltatást. A Connect vége egyben a Sony által fejlesztett ATRAC zeneformátum halálát is jelentette. A vállalatnak a Connect óta nem volt jelentős próbálkozása az online tartalomterjesztő piacon.

A Sony új tartalomterjesztési modelljének bejelentése nyilvánvalóan nem véletlenül esik ugyanarra a napra, amikor az Apple várhatóan lerántja a leplet több új médialejátszó-termékről, valamint bejelent néhány új iTunes-funkciót. Kiszivárgott hírek szerint a megújult iTunes nyit a közösségi szolgáltatások felé, így a letöltők például megoszthatják majd barátaikkal, ismerőseikkel, hogy éppen milyen zeneszámot hallgatnak, vagy milyen videotartalmat néznek.

A japán multi már korábban is csepegtetett információkat ambiciózus terveiről, melyek egyértelműen a cég orra alá az utóbbi években egyre több borsot törő Apple dominanciájának megtörésére irányulnak. Így nyílt titok többek közt, hogy készül a cégnél egy olyan okostelefon, mely a PlayStation Portable szerepét veheti át a későbbiekben. A konzoljáték és az okostelefonok keresztezése kézenfekvő és logikus lépés lenne a Sony részéről, ráadásul roppant időszerű is, az Apple ugyanis alkalmazás-piacterével hatalmas forgalmat bonyolít az egyszerűbb videojátékok szegmensében is, mely egyértelműen hátrányba hozza az iparág tradicionális, nagy szereplőit.

a címlapról