Októberben rajtol a Chrome OS alkalmazás-piactere
Októberben megnyílik a Chrome Web Store, a Google újabb alkalmazás-piactere, amit a szintén ősszel debütáló Chrome OS-t futtató eszközök kiszolgálására hoznak létre.
A Google készen áll az Android Market után második alkalmazás-piacterének beindítására, ahol a mobilos, okostelefonos programok helyett webalkalmazások kapnak helyet, mégpedig azok, melyek a piacot ősszel elárasztó, Chrome OS-t futtató gépekre szánnak. A Chrome Web Store-t még májusban jelentette be a cég a Google I/O konferencián, most a Game Developer Conference keretében viszont már arról szóltak a prezentációk, hogy miként tudnak majd a fejlesztők alkalmazásokat feltölteni, elérhetővé tenni a Web Store-ban.
A fejlesztők valószínűleg már hamarabb birtokba vehetik az üzletet, de minden jel arra mutat, hogy a publikum előtt csak októberben nyílik meg. A Chrome OS-t futtató gépek leghamarabb októberben lesznek megvásárolhatóak, s mire megérkeznek a gépek, már az alkalmazás-piactér is megtelhet vonzó programokkal.
Komoly különbség az eddigi gyakorlattól, hogy a Google nem kéri el a bevétel 30 százalékát, mint ahogy teszi azt minden más hely, mint például az Apple App Store, a Windows Mobile Marketplace, vagy éppen az Android Market is. A Web Store-ban mindössze egy 5 százalékos "feldolgozási díjat" kell megfizetni az eladások után. Sajnos idén biztosan csak dollárral lehet fizetni, az alkalmazásokon belül fizetés pedig legkorábban 2011-ben érkezik.
Ez azonban nem jelent semmit, sőt, biztosak lehetünk benne, hogy az online piacterek szokásos életciklusa itt is érvényes, s idén épp csak mutatóba kapunk valamit. Az igazi kínálat megjelenéséhez először arra is szükség van, hogy a fejlesztők tömegesen készítsenek ide alkalmazásokat, játékokat, ahhoz pedig sokmillió potenciális vevő kell. Viszont a komoly fejlesztők megjelenése a Web Store-ban mindenképp gördülékenyebb lesz, mint az Android Market esetében, ahol hosszú ideig csak ingyenes alkalmazások voltak feltölthetőek.