:

Szerző: Koi Tamás

2010. augusztus 17. 12:04

Pengevékony, dizájnos mobillal próbál újítani a Nokia

Komoly elvárásokkal dobja piacra a Nokia a középkategóriás készülékkínálatának legújabb darabját, az X3-at.

Az újdonság az első olyan mobil a finnek kínálatában, mely az úgynevezett Touch and Type sorozat részeként a beviteli felületen egyszerre nyújt érintőkijelzős vezérlést, valamint a hagyományos, 12 nyomógombból álló billentyűzetet. A tervezők részben a szokásostól eltérő beviteli felület igényeinek megfelelően jól láthatóan átalakították a telefon külsejét - az X3 így nem hasonlít egyetlen korábbi Nokia mobilra sem.

Az első Touch and Type készülék egyben az eddigi legvékonyabb mobil lesz a Nokia választékában. Az X3 vastagsága mindössze 9,6 milliméter, tömege pedig nem éri el a 80 grammot - a mobil burkolata részben szálcsiszolt alumíniumból készül, a vásárlók ötféle színösszeállításból (fekete, fehér, kék, lila, rózsaszín) választhatnak majd.

A Nokia X3 egy 2,4 hüvelykes, QVGA felbontású érintőkijelzőt kap, a nyomógombos beviteli felületen külön gombbal lehet elérni a médialejátszót, illetve saját gombot kap az SMS/MMS központ is. Az S40-alapú mobil az újabb Nokia készülékekhez hasonlóan megkapja a Nokia Messaging alkalmazást, a közösségi szolgáltatások kedvelői pedig a gyártó saját fejlesztésű Twitter- és Facebook-klienseivel üzenhetnek ismerőseiknek.

A mobil vezeték nélküli kommunikációs rendszere hozza a kor elvárásait, vagyis WLAN-modul (immár 802.11n-kompatibilis), Bluetooth-rádió és HSPA-modem is került az X3-ba, kimaradt viszont a GPS műholdas helymeghatározó rendszer. A telefont microUSB-kábellel lehet tölteni, illetve ez az interfész használható a vezetékes adatkapcsolatra is, a zenehallgatáshoz szabványos, 3,5 milliméteres jack-csatlakozóval ellátott fülhallgatót lehet csatlakoztatni, emellett a telefon alján található hangszóróból is szólhat a zene.

A Nokia X3 a harmadik negyedévben kerülhet a boltokba 125 eurós nettó áron, a HWSW becslései szerint itthon nagyjából 45 ezer forintos bruttó fogyasztói áron kerülhet majd forgalomba.

a címlapról