Bemutatta csúcskategóriás Power7 gépét az IBM

A legnagyobb

A csúcskategóriás Power 795 az IBM és a világ jelenleg legerősebb UNIX-szervere, amely elődjéhez, az 595-höz hasonlóan 32 processzorfoglalatig bővíthető, négyes lépésekben. Egy-egy processzormodul (avagy processzorkártya, processor book) négy Power7 chippel szerelt, amelyek üvegkerámia tokokban foglalnak helyet. A 795 szervert kétféle modullal lehet rendelni, az egyikben 3,7 gigahertzes, hat aktív maggal és 24 MB L3 tárral rendelkező Power7 chipek foglalnak helyet, míg a másikban az új, leggyorsabb Power7 található, nyolc maggal, 4 gigahertzes névleges órajellel, és természetesen a teljes integrált, 32 MB L3 gyorstárral. Ennek a kombinációnak teljesítményben nincs ellenfele a piacon, sem a rendszerszintű, sem a foglalatonkénti, sem a magonkénti teljesítmény terén - a következő hetekben megjelenő iparági benchmarkokban várhatóan minden rekordot megdönt majd.

A Power 795 maximális kiépítésben 256 processzormagot és 1024 utasításszálat kezel, ami rendre négyszerese és nyolcszorosa az 595-nek. Az IBM szerint az ügyfelei közt vannak olyanok, akik rendelkeznek olyan méretű és terhelésű alkalmazásokkal, amelyekhez igénybe fogják venni a teljes kiépítettségű konfigurációkat. Az IBM saját maga által összeállított, iparági sztenderd benchmarkok (pl. SPEC, TPC) eredményeiből felépülő mutatója, az rPerf alapján a 795 mintegy ötszörös feldolgozási kapacitást nyújt az 595-höz képest, de a Java-alapú tranzakciókezelést szimuláló SPECjbb2005 alatt hatszoros az arány. A modulok 32 DIMM-foglalattal rendelkeznek, az IBM pedig 8, 16 és 32 GB kapacitású DDR3 modulokat szállít, így a teljes osztott memória kapacitás 8 TB is lehet. Az on-demand csomaggal rendelkezők akár 1 gigabájtos lépésekben kalibrálhatják az operációs rendszer által látott memóriamennyiséget.

A Power 795 olyannyira utódja az 595-nek, hogy az IBM korábbi ígéretéhez híven szerverházon belül frissíthető a processzormodulok cseréjével, így a fizikai telepítés, kábelezés nyűgje nélkül. Az IBM a konverzió során megtartja a Power6 alapú gép nagy részét, köztük a PCI Express és PCI-X adaptereket, az SCSI diszkeket, a rackek, ajtók és I/O bővítők többségét. Mivel a Power7 teljes bináris kompatibilitást ígér visszafelé a Power6-tal, ezért elvileg a rendszerkép a következő induláskor helyesen működik.

A leggyorsabb is

A Power 795 nemcsak az IBM legnagyobb osztott memóriás üzleti kritikus rendszere, de egyben a magonként elérhető legmagasabb teljesítményt kínálja, mivel a TurboCore opcióval itt már 4,25 gigahertzig fokozható a névleges órajel - az órajel dinamikusan egészen 4,5 gigahertzig emelkedhet, ha a chip belefér az energiakeretbe, amely becslések szerint 200 watt körül alakulhat. A TurboCore bekapcsolása esetén nyolcból csak négy mag aktív, ezek azonban a megemelt órajel mellett rendelkeznek a chipen található L3 cache, a memóriavezérlők, az interprocesszor- és I/O-linkek teljes kapacitásával, vagyis megduplázódnak az egyes magra eső erőforrások.

Ezzel magonként mintegy 10 százalékot lehet nyerni a 795 esetén, ha hihetünk az IBM rPerf mutatóinak. Ennél többet, ha az alkalmazás jelentősebb versenykondíciót hozna létre az előbb részletezett erőforrások terén, ami a Power7 extrém sávszélességeinek ismeretében leginkább az L3 találati arányának javulása révén képzelhető el. Bár a magok felének kikapcsolása pazarlónak hathat, a magonkénti teljesítmény maximalizálásával csökkenthetőek például a processzormagok számát követő, licenc jellegű szoftveres költségek, amelyek a hardver árának többszörösére rúghatnak az évek folyamán.

A különbség a kisebb, nyolcfoglalatos, és lassabb Power7 modelleket használó Power 780 szerverhez képest még nagyobb, a magonkénti 25 százalékot is meghaladhatja, így egy maximum közelébe konfigurált 780 helyett érdemes lehet megfontolni egy kisebb kiépítettségű 795-öt, ha a licenc jellegű költségek jelentősek az aktív processzormagok számával erősen korrelálnak - akár 25 százalékkal kevesebb aktivált mag is elég lehet. Ez az arány a korábbi Power-chipekkel, vagy más rivális architektúrákkal szemben ennek sokszorosa is lehet, így a drága hardver ára akár egy éven belül megtérülhet csak a támogatási díjak lefaragásán keresztül.

Az árazás egyelőre nem ismert, iránymutatónak az IBM annyit közölt, hogy az 595-höz képest nagyjából kétszer annyi processzormagot kap ugyanannyi pénzért az ügyfél, és a listaár valahol 500 ezer dollár magasságában indul. A Power 795 technikai összefoglaló Red Bookja itt található.

Egy- és kétfoglalatos Power7 rendszerek

A 795 természetesen a zászlóshajó, de mellette további négy Power-szerver is megjelent, amelyek kétségtelenül sokkal több vevőt érnek majd el. Mivel az IBM a piac legnagyobb részét lefedő középkategóriás rendszerekkel lépett piacra korábban, ezért a csúcskategória mellett a piac alsó részét is meg kellett szólítania. Ezt a szerepet tölti be az Express sorozatban a Power 710, 720, 730 és 740. Az első kettő egyfoglalatos, míg az utóbbi kettő kétfoglalatos rackelhető modell.

A 710 és 720, valamint a 730 és 740 Express közti különbségek a Power7 processzorok sebességében, a kiépíthető memória-, diszk és I/O-kapacitásban fogható meg. Az IBM ügyfélösszezavaró marketinggépezete ezúttal is belendült, a 720 Express ugyanis bár kétszeres memóriakapacitással és jobb bővíthetőséggel bír, lassabb processzorokkal rendelhető az IBM adatlapja szerint, és így tipikusan 12 százalékkal alacsonyabb teljesítményt ad le. A modellek legszebb része az áruk, amely 6500 dollár magasságáról indul, ezért 4 aktív, 3 gigahertzes magot és 8 GB memóriát kapunk, de 8 maghoz és 32 GB memóriához hozzájuthatunk már 15 ezer dollárért is.

Érdemes tudni, hogy az Express gépekbe szerelt Power7 chipek más, olcsóbb tokozást kaptak, és egy aktív memóriavezérlővel rendelkeznek mindössze, így a teljesítmény tipikusan alacsonyabb annál, mint amit az órajel sejtet - 3 és 3,7 GHz közötti modellek építhetőek be. És vica versa, a nagyobb, 770, 780 és 795 típusú Power-rendszerekben nem csak a magasabb órajel jelenti a teljesítménytöbbletet, hanem a magasabb memória- és rendszersávszélességek.