Kérdezd a Facebookot, félmilliárd ember csak nem téved
Új, egyelőre béta állapotú szolgáltatással egészíti ki portfólióját a világ legnépszerűbb közösségi szolgáltatása, a Facebook.
A Facebook Questions, vagyis szabad fordításban Facebook Kérdések nevű opcióval a felhasználók az egész közösség számára feltehetnek kérdéseket, tetszőleges témakörben. A szolgáltatás ismert rendszerre épít, hiszen az interneten jó ideje sikeresen működnek különféle, kollektív tudásbázisra építő kérdezz/felelek rendszerek, mint például a Yahoo Answers, a Quora, vagy a Hunch.
Az új funkció az üzenőfalon található üzenetküldési lehetőségek sorát gazdagítja, egyelőre csak korlátozott számú felhasználónál. A beviteli mezőbe beírt kérdések nem csak az ismerősöknél jelenhetnek meg, hanem az ismerősök ismerőseinél, vagy akár olyan felhasználóknál is, akik semmilyen kapcsolatban nincsenek a kérdezővel. A kérdések a státuszüzenetekkel ellentétben nem a szokásos feedbe kerülnek be, hanem egy külön erre a célra létrehozott felületre, ahol bárki, tetszése szerint eldöntheti, hogy akar-e válaszolni bármelyikre.
A kérdésfelvetést ki lehet egészíteni fotó feltöltésével is, valamint szavazás is rendelhető a kérdéshez, a Facebook Questions emellett lehetőséget ad arra is, hogy tagekkel lássa el a felhasználó a kérdését. Ezzel a feltett kérdés célzottabbá válhat, és elsősorban azoknál a felhasználóknál jelenhet meg, akik az érdeklődési körüknél az adatlapjukon jelezték, hogy eleve érdekli őket az adott témakör, vagy a kérdés konkrét alanya.
A Facebook ezzel együtt felhívja a figyelmet, hogy a Facebook Questions opcióval feltett kérdések gyakorlatilag az interneten bárki számára hozzáférhetőek lesznek, így személyes információk részleges közzétételére lehetőleg senki ne használja ezt a funkciót. Ezzel együtt elképzelhető, hogy valaki már megkérdezte a közösséget arról, amire a felhasználó kíváncsi, a kérdések ezért böngészhetők, különféle szempontok szerint sorba rendezhetők, kereshetők, valamint témakövetés is beállítható rájuk, így ha válasz érkezik a témában, értesítést küld a rendszer.
A több mint ötszázmillió felhasználót egyfajta kollektív tudatba gyúró Facebook Questions egyelőre a felhasználók mintegy 1 százaléka számára érhető el. A fejlesztők ígérete szerint a funkciót "amilyen gyorsan csak lehet" mindenki számára elérhetővé teszik.