:

Szerző: Koi Tamás

2010. július 23. 11:51

Itthon is kapható a butított iPhone

Mától a magyar T-Mobile-nál is megvásárolható az iPhone-ok előző generációs változatának, a 3G S-nek a butított, olcsóbb változata.

A szolgáltató kínálatában a héten megjelenő készülék egyetlen különbsége a korábbi változatokhoz képest, hogy az Apple ebbe a modellbe csupán 8 gigabájtnyi flashmemóriát épít, a készülék ezért az egy évvel ezelőtt piacra dobott változatokhoz képest valamelyes olcsóbban gyártható. Az új 3G S változat piacra dobásával nyilvánvalóan készletsöprést végez az Apple, a telefon azonban itthon alig lett olcsóbb, mint a nagyobb tudású modell.

A hazai T-Mobile továbbra is elsősorban a kizárólag az iPhone-okkal igénybe vehető, idestova két éve változatlan feltételek mellett működő Ikon díjcsomag-családot ajánlja a készülékhez. Ezekkel a csomagokkal akár már ezer forintért is elvihető a 8 gigabájtos iPhone 3G S, de csak a legdrágább, havonta több mint 17 ezer forintba kerülő Ikon 600 díjcsomagot választva, 24 hónap hűségidő vállalásával. A 8 GB memóriát tartalmazó iPhone 3G S-hez ugyanebben a konstrukcióban kilencezer forinttal olcsóbban lehet hozzájutni, mint a 16 GB-os verzióhoz.

Az olcsóbb díjcsomagokkal az árkülönbség már egészen marginálissá válik, az Ikon 400 és Ikon 200 tarifákkal már csupán kétezer forinttal kell többet fizetnie annak, aki a kétszer akkora méretű háttértárral ellátott változatot választaná inkább. A 8 gigabájtos iPhone 3G S más T-Mobile díjcsomagokkal is megvásárolható, az árkülönbség azonban a legtöbb konstrukciónál itt sem jelentős (a teljes árlista elérhető a szolgáltatónál).

A T-Mobile a nyár elején, pár hónappal a következő generációs változat, az iPhone 4 bejelentése után szüntette meg teljesen az iPhone 3G hazai forgalmazását. Az itthon kapható első iPhone 8 és 16 gigabájtos flash háttértárral került forgalomba, a memóriakapacitást az Apple tavaly a kétszeresére növelte a 3G S változattal. Az új iPhone-modellek megjelenését rendre komoly készletezési problémák kísérték, a telefonok többnyire hiánycikknek számítottak, a T-Mobile sajtóosztályától származó információk szerint azonban a 8 GB-os 3G S-ből elegendő mennyiség érkezett az országba.

Bár a mostani iPhone sokak számára kecsegtető ajánlat lehet, nyilvánvaló, hogy a nagyobb vásárlótömegek, illetve az Apple-fanatikusok most az új változat, az iPhone 4 hazai megjelenésére várnak. Egyelőre továbbra sem tudni azonban, hogy a magyar piacon melyik szolgáltató forgalmazza majd a mobilt - szakmabeliek szerint nem kizárt az sem, hogy az újdonság mindhárom magyar operátornál kapható lesz.

A 8 GB-os iPhone 3G S egyébként nem csak hazánkban újdonság: az Apple az iPhone 4 forgalmazásával egy időben kezdte meg a készülék árusítását a legtöbb partnerével karöltve.

a címlapról