:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. július 21. 12:47

Saját felhasználói is utálják a Facebookot

Érdekes kutatási jelentés látott napvilágot az Egyesült Államokban, ott ahol a Facebook már szinte közintézmény. Az American Customer Satisfaction Index, azaz az amerikai fogyasztói elégedettségi index szerint az amerikaik szerint a Facebook szívás, és utálják.

A felmérés minden évben elkészül, idén viszont több közösségi szolgáltatás is helyett kapott benne, ami nem véletlen, hisz az Egyesült Államokban a Facebook penetráció már közel 60 százalékos az internetező lakosok körében, igaz, a teljes lakosságnak viszont még ott is csak 40 százaléka van jelen a közösségi oldalon. Magyarországon ez az arány az iWiW esetében igaz körülbelül, míg a Facebook 1,5 milliós magyar tábora az internetezők közel 30 százalékát, a teljes lakosságnak pedig csupán 15 százalékát fedi le.

Most jó, vagy nem jó?

A kutatási jelentés eredményei mindenképp érdekesek, hiszen a médiavisszhangból és a hivatalos látogatottsági statisztikákból úgy tűnhetne, hogy az emberek oda vannak a Facebookért. Egyre többen csatlakoznak, egyre hosszabb időt töltenek ott, s épp a napokban érheti el az oldal az 500 millió látogatót, akik összességében napi 20 milliárd percet töltenek el a közösségi oldalon való böngészéssel, csevegéssel.

A felmérésben mégis nagyon alacsony eredménnyel szerepel a Facebook, illetve a MySpace is. Előbbi a 100-ból 64, utóbbi pedig 63 pontos tetszési indexet ért el. A másik két webes szolgáltatás, amit vizsgált a kutatás, a YouTube és a Wikipedia ennél érezhetően jobban szerepelt, bár a 73, illetve a 77 pont sem egyöntetű rajongást jelent.

Az ACSI szakemberei szerint a gyenge szereplés oka leginkább az utóbbi időben többször felszínre került adatvédelmi és biztonsági problémák kezelésének módja, illetve sokan elégedetlenek azzal az algoritmussal is, ami a hírfolyamba válogatja az eseményeket. Többeket zavarnak a hirdetések és a spamek is, a felhasználók nincsenek kibékülve azzal sem, hogy a kezelőfelület folyamatosan és kiszámíthatatlanul változik, s az oldalon belüli navigáció sem mondható logikusnak. Szintén jelentős szeletet képvisel a negatív visszajelzések között, hogy a különböző játékok és alkalmazások idegesítőek, főleg a folyamatos értesítéseikkel.

Nem szeretjük, de mégis használjuk

Összességében tehát a Facebookot nem szeretik a felhasználók, viszont tény, hogy jelenleg ez a web egyik ütőere, így ott kell lenni, ha valaki nem akar lemaradni az érdekességekről. A Facebook egyfajta monopóliumot épít ki, s ahogy tegnapi anyagunkban írtuk, az első hely sok előnnyel jár, hiszen alapértelmezett webes szolgáltatássá váltak, de egyúttal a felhasználók haragjának és a konkurensek próbálkozásainak is első számú célpontjai lettek.

A felhasználók ugyanakkor nem mutatnak túl nagy következetességet. Az egyetlen oldal, amely még a Facebooknál is alacsonyabb értéket produkált, a MySpace volt, amelynél a nem tetszés indoklása a leggyakrabban az volt, hogy "a Facebook jobb".

A Wikipedia és a YouTube viszont példaértékű szolgáltatás a felmérés szerint is. Az emberek túlnyomó többsége elégedett velük. Az okok pedig egyszerűek. A Wikipediát az elérhető információk tengerén kívül azért is szeretik, mert nincsenek hirdetések. A YouTube pedig egyszerűen azért népszerű, mert vicces és szórakoztató videók vannak rajta, mégpedig ingyen. Persze az is egy fontos részlet, hogy a megkérdezettek 20 százaléka látogatja napi szinten a Wikipediát, miközben a Facebooknál ez az arány 57 százalék, tehát hiába gyűlölik, a többség mégis felkeresi minden nap.

A Google sem stabil

A keresők népszerűségi indexében továbbra is a Google vezet 80 ponttal, de a Bing sincs lemaradva sokkal, 77-es indexet harcolt ki magának. Talán a Microsoft új keresőjének, talán a Google egyre erősödő dominanciájának köszönhető, de a Google a tavalyihoz képest 6 pontot rontott. Igaz, néhány évvel ezelőtt a Google már járt 78 pont mélységben is, akkor a Yahoo meg is előzte. Ez arra utal, hogy a népszerűség és az elégedettség ugyan fontos tényezők lehetnek, de a hosszú távú siker csak nem ezen múlik.

a címlapról