Tizenöt éves az MP3

A Fraunhofer éveken át dolgozott az MPEG audioszabványon belüli jól működő, valós időben dekódolható, viszonylag jó minőséggel kecsegtető, de kis bitrátájú audioformátumon. Az első enkóder, az azóta is előszeretettel használt “l3enc”, azaz Layer 3 Encoder 1994. július 7-én jelent meg, miután az ISO MPEG Audio tanács által kifejlesztett, C nyelven írt referenciaimplementáció megjelent az MPEG audioszabványra.

Szomjazott a számítógépes világ egy jó zeneformátumra

Akkoriban elsősorban digitális jeltovábbításra használták, televíziós és rádiós berkekben, a felhasználóként ekkor még nem is feltétlenül tudtunk az MP3 létezéséről. A névadás után, szeptember 9-én jelent meg az első MP3-lejátszó, a Winplay3, amit akkoriban a legtöbben még nem letöltöttünk, hanem floppy lemezeken terjedt. A számítógépes zene akkoriban többnyire kimerült a MIDI (digitális kotta + az azt megszólaltató hanggenerátor) és a tracker (apró hangminták modulálásával és szekvenciákba rendezésével létrehozott zene) formátumokban. A legtöbb PC-ben lévő átlagos hangkártya nagyon otrombán játszotta le a MIDI zenéket, igaz a tracker (s3m, xm, mod formátumok) muzsikák közül nagyon sok igényes darab is kikerült, s sokan próbálgatták akkor szárnyaikat az elektronikus zenekészítés területén.

Az MP3 ekkor robbant be a köztudatba, s hirtelen sikere annak köszönhető, hogy azokban az időkben egy átlagos számítógép  merevlemeze legfeljebb 1-2 gigabájtos volt. A 90-es években az MP3 elsősorban nem a minősége miatt vált elterjedtté, hanem az általa elérhető kis méret miatt. Akkoriban a zenék 128 kbit/s bitrátával voltak fellelhetőek, ami manapság egy online zenei szolgáltatás streamjéhez képest is kevés. A jobb minőségre való törekvés csak a 2000-es évek után vált jellemzővé, de ekkor már a háttértárak mérete is jelentősen nőtt, illetve az internet terjedésével, a szélessáv megjelenésével lehetővé vált jóval nagyobb adatmennyiség mozgatása és tárolása.

A Winamp, mindenki kedvence

Minden idők legnépszerűbb MP3-lejátszó programja, a Winamp 1997-ben jelent meg. Eleinte csak egy kezdetleges lejátszó volt, de sokaknak tetszett az extra vizualizáció (spectrum analyser), a  lejátszási listák kezelése, a konfigurálhatóság és persze az MP3 lejátszás képessége. A Winampnak köszönhető az ID3 címkézés elterjedése és általános használata is, hiszen ezek kitöltésére, megjelenítésére is itt láttunk először jó példát.

Később a Winamp 2 és a Winamp 3 egyre komplexebbé vált, videolejátszás, ezernyi kiegészítő, testre szabhatóság, skinezhetőség, online rádiógyűjtemény és egyéb extrák színesítették a Winamp repertoárját. 1998-tól legalább 2005-ig szinte elképzelhetetlen volt egy otthoni számítógép nélküle. Ma persze már minden számítógép, mobil eszköz, autós rádió vagy bármilyen kütyü képes MP3-mat lejátszani, teljesen alapvető lett, pontosan ugyanannyira, mint a képformátumok között a JPG.

Manapság viszont ahogy a Winampnak, úgy az MP3-nak is visszaszorul a jelentősége. Egyre színesebb a formátumkínálat, minden nagyobb cég saját formátumokat preferál. Az Apple az AAC-re, a Microsoft pedig a saját Windows Media Audio (wma) formátumra esküdött fel, bár tény, hogy MP3-támogatás nélkül semmilyen szoftver vagy készülék nem él meg.. Az MP3 legnagyobb ellenzője természetesen a zeneipar, ahol sokan az iparág gyilkosát, a CD-piac antikrisztusát látták benne. A kényelmes, könnyen kezelhető formátum valóban elolvasztotta a műanyag korongok és mágnesszalagok piacát, de ebben jelentős szerepe volt a hordozható MP3-lejátszók és az online szolgáltatások terjedésének, illetve a CD-n vásárolt zene magas árának is.

Az MP3 boszorkányüldözése azért vált ilyen kritikus kérdéssé, mert a zeneipar nem volt felkészülve ennek a formátumnak a megérkezésére és a hirtelen elterjedésére. Mivel a dekódolás mellett az tömörítő szoftverek is bárki számára hozzáférhetők, ezért MP3 segítségével minden eddiginél könnyebben lehetett CD-t másolni, tömöríteni, s terjeszteni eleinte offline, majd online. A kiadók felkészületlensége, s a CD mindenképp életben tartása miatt az elmúlt évtizedben felnőtt generáció nagyrészt már úgy szocializálódott, hogy a zenéért nem akar fizetni minden egyes album vagy szám esetén.

Ma már a minőség és a kényelem számít

Az elmúlt 5-6 évben, a PC-kben elérhető tárterület és sávszélesség növekedésével párhuzamosan a zenehallgatók a veszteségmentes tömörítés felé mozogtak. Az MP3 a zenéből elveszi az emberi fül által nem hallgató tartományokat, kevésbé dinamikus, laposabb jelet tárol el, ezzel csökkentve akár tizedére is a CD-n használt formátum méretét. A veszteségmentes tömörítést viszont a kiadók nem támogatták kellőképp, leginkább illegális forrásokból szerezhetők be ilyen hangfájlok. A kiadók és a szerzői jogvédők természetesen tűzzel-vassal irtják a zenei torrent oldalakat, és egyéb forrásokat.

Igaz az Apple által mutatott üzleti modell működik, a cégnek sikerült rávennie az iPod-felhasználókat, hogy a széles kínálatból válogatva fizessenek a letöltött zenékért. A jövő, illetve egyes helyeken a jelen viszont az átalánydíjas konstrukciókról szól, ahol a felhasználók bármit hallgathatnak, és annyiszor, azon az eszközön, ahol szeretnék, amennyiben a szolgáltatás havidíját kifizették. Ez az evolúció rég kezdődött és még ma is tart, de a folyamat alapjait kétségtelenül a 15 évvel ezelőtt felbukkant MP3-nak köszönhetjük. Akkor is, ha a formátum ma már csak egy a sok közül, s akkor is, ha a legtöbb felhasználó valójában ma már nem is tudja, hogy milyen formátumú zenét hallgat, vagy, hogy pontosan mit is jelent a bűvös MP3 kifejezés.